A hét játékosa: Hetényi Zoltán

2025.12.04. 08:15 |

Mint a jó bor, a korral Hetényi Zoltán is csak nemesedik: 38 éves szapporói hősünk, az Erste Ligában korábban négyszer is az év kapusának választott hálóőr most a Hét játékosa-címet érdemelte ki két győzelemmel és egy hatalmas shutouttal.

Jól teljesítenek a kapusok, hiszen negyedszer került mamutoshoz az Erste Ligában a Hét játékosa-cím, ráadásul váltótársad, Szeles Martin is volt már díjazott. Minek köszönhető ez a fölény?

Talán csak így jött ki, ám nyilván örülünk neki – és reméljük, lesz még így!

 

LESÖPÖRT CÍMVÉDŐ

Kettőből kettő győzelemmel hazatérni Erdélyből mindig nagy teljesítmény, viszont a címvédő Gyergyónál nyerni 4–0-ra, és produkálni egy 39/39-es shutoutot, az végképp ritkaság! Hogy sikerült a dupla bravúr?

Fura, mert előtte kihagytam néhány meccset, mert fájt a csípőm, ezért Gyergyóban csupán annyi elvárásom volt magammal szemben, hogy végig tudjam játszani a hatvan percet. És milyen érdekes, hogy így jött ki: nyertünk, ráadásul nullára: nyilván szerencsénk is volt – így állhattak a csillagok… Nagyon értékes három pontot szereztünk, aminek persze örültünk, boldog voltam én is és a csapat is.

Ez a lendület vitt tovább mindenkit Csíkszeredában is?

A Sportklubnál játszani sosem egyszerű, ezért is kiemelkedő, hogy a hosszabbításban el tudtuk hozni a pluszpontot. Főleg, hogy a második harmadban szereztek két okos találatot, sőt, utána a vezetést is átvették, ráadásul a harmadszünet előtt másodpercekkel... Ez nem esett jól, hiszen íratlan szabály, hogy a harmad első és utolsó perceiben végképp nem lehet gólt kapni. Viszont innen felálltunk, és a ráadás a mi javunkra dőlt el szerencsére. Örülünk az ötpontos hétvégének – persze, mondhatnánk, hogy miért nem hat pont, de a két győzelem akkor is szép teljesítmény. Hosszú, viszont boldog utunk volt hazafelé.

  

SENKI SEM MEHET BIZTOSRA

Nagyjából az alapszakasz felénél járunk, kialakultak az erőviszonyok – de mire lehet képes a végén a DEAC?

Nem tudom, mert mi is bárkit le tudunk győzni, ellenben tudunk úgy is játszani, hogy bárkitől ki is tudjunk kapni… Tudom, jó nagy kliséket mondok, de a bajnokság sokkal kiszámíthatatlanabb, tényleg bármi megtörténhet, senki ellen sem mondhatja senki, hogy az a győzelem fix – és ez jó. Természetesen vannak topcsapatok, a Gyergyó, a Brassó, és már az Újpest is megerősödött, a BJA is javul. Sokat számít, hogyan kezded az évadot, és most vagyunk nagyjából féltávnál, de az igazi úgyis a rájátszás. Plusz ott van még az OB1 és a Magyar Kupa is, azaz sok a versenysorozat, sok a lehetőség. Reméljük, a tavasz ezúttal nekünk is jobban alakul, és messzire jutunk.

 

DR. HETÉNYI

…plusz a sportpályafutás mellett ott van a civil élet is, meg a tudományos pálya.

Az ember nem unatkozik: én nyolc éve csinálom párhuzamosan a sportot és a felsőoktatást. Végülis sportoló vagyok, kellenek a célok. Amikor idejöttem Debrecenbe, arra gondoltam, miért ne tanulhatnék az egyetemen? Január 14-én lesz a belső védése a PhD-mnek, és szépen-lassan morzsolódnak le a tárgyak, a feladatok – habár közben a GTK-n meg sportközgazdásznak tanulok harmadik félévesként. Agrárban már csak a doktorit kell befejezni, és a fele meg is van. Aztán persze ott lesznek még a kimeneti követelmények: a cikkírás, a konferencia-részvétel, és természetesen a külsős védés. De egy utolsó idényben szeretnék még úgy odaállni a vonalra, vagy leülni a kispadra, hogy Dr. Hetényi.

  

A HÉT JÁTÉKOSA-DÍJ IDÉNYBELI GYŐZTESEI

Janne Väyrynen

Anthony Luciani

William Zapernick

Nyikita Melnyicsuk

Ferencz-Csibi Róbert

Szeles Martin

Chris Bodó

Csollák Márkó

Szücs Botond

David Levin