A hét játékosa: William Zapernick

2025.10.02. 10:26 |

A FEHA19-hez nyáron érkező kanadai-magyar csatár, William Zapernick a legutóbbi Erste Liga-játékhéten két mérkőzésen négy góllal és egy gólpasszal segítette csapatát.

A székesfehérvári Erste ligás csapat pénteken és vasárnap is hazai pályán fogadta ellenfelét, előbb a DVTK Jegesmedvék, utóbb pedig a Dunaújvárosi Acélbikák látogatott a Raktár utcai jégcsarnokba. A FEHA19 mindkét meccsen szerzett pontot, hiszen a miskolciak ellen hosszabbításban kaptak ki, míg a DAB-ot rendes játékidőben legyőzték.

Ezekhez a pontszerzésekhez nagyban hozzájárult az idén nyáron érkező, magyar felmenőkkel is rendelkező kanadai csatár, William Zapernick, aki végül a harmadik játékhét legjobbja lett. 

Magyarországi kötődés és jövőbeni célok

„A nagymamám körülbelül 20 éves koráig Magyarországon élt, mielőtt Angliába, majd Kanadába költözött. A családommal nemrég megkaptuk a magyar útlevelet és állampolgárságot neki köszönhetően – kezdte Zapernick. – A magyar állampolgárságom és a jövőbeli célom, a férfiválogatottban való szereplés miatt is szerettem volna Magyarországon játszani. Az Erste Liga remek hírnévnek örvend az európai bajnokságok között, így jó választásnak tűnt az első teljes profi szezonomra Európában. Emellett Székesfehérváron vannak rokonaim is, ami miatt még inkább szerettem volna itt játszani."

Az ország persze nem volt ismeretlen, hiszen a játékos járt már korábban Magyarországon, de akkor csak egy rövid időre látogatott ide.

„Eddig nagyszerű élmény itt lenni. Volt néhány vicces helyzetem a nyelvi akadályok miatt, de mindenki nagyon barátságos és segítőkész. Azt tapasztaltam, hogy a magyarok nagyon büszke emberek, és ez az ország légkörében is érezhető, amit nagyon kedvelek. 2019-ben már jártam egyszer Magyarországon, hogy meglátogassam a családomat, de ez az első alkalom, hogy teljesen elmerülhettem a kultúrában. Nagyon élvezem az itt töltött időt, eddigi legnagyobb élményeim a Balatonhoz és Budapesthez kötődnek."

Hétvégi bomba forma

Az elmúlt játékhéten négy pontot szerzett a FEHA19, a két meccsen hét gólt lőve.

„A hétvégi teljesítményem egyfajta keveréke volt annak, hogy egyre kényelmesebben érzem magam, valamint annak, hogy a csapatunk, különösen az én sorom nagyon jól játszott. Rengeteg jó passzt kaptam a hétvégén, és sikerült kihasználni néhány helyzetet, ami természetesen remek érzés volt. Ami még fontosabb, hogy a csapatunk 6 pontból 4-et megszerzett a hétvégén, ami nagy előrelépés volt számunkra."

Korai tapasztalatok és új kihívások

Zapernick öt idényt játszott a vermonti egyetemen, az utolsó két szezonban csapatkapitány is volt, majd belekóstolt az ECHL légkörébe is, a Wichitával összesen 16 meccsen négy pontot gyűjtött. A nyáron érkező csatárnak a rövid idő ellenére is jók a tapasztalatai a ligáról és csapatokról is.

„Lenyűgözött a liga. Természetesen Észak-Amerikából nem tudnak túl sokat az Erste Ligáról, de itt nagyszerűen bántak velem, és a versenyszint is nagyon erős. Néhány szoros meccsünk is volt a szezon elején, és hatalmas élmény volt európai szurkolók előtt játszani."

„A FEHA19 eddig fantasztikus volt. A csapat hangulata remek, és a sok fiatal játékos miatt rengeteg energia van az öltözőben. A keret nagyon befogadó volt velem és a többi légióssal is, már az első naptól kezdve családias a légkör. Az edzői stábunk is kiváló: Tokaji Viktor, Arany Máté és Kecskeméti Áron nap mint nap azon dolgozik, hogy fejlődjünk. Az edzőtábor kezdete óta sok előrelépést látok."

Zapernicknek azonban nem csak az új környezet jelent új kihívást, de az is, hogy megérkezést követően szinte egyből új csapatának alkapitánya lett.

„Megtisztelő érzés, hogy ilyen gyorsan kivívtam a csapattársaim és az edzők tiszteletét. Remek a csapaton belüli vezetői gárda, így biztos vagyok abban, hogy jó irányba tudjuk terelni a csapatot."

A HÉT JÁTÉKOSA-DÍJ IDÉNYBELI GYŐZTESEI

Janne Väyrynen

Anthony Luciani