A DVTK Jegesmedvék a Fradit, a MAC a Fehérvári Titánokat, az UTE pedig a Dunaújvárosi Acélbikákat választotta ellenfélnek a MOL Liga Rájátszásában, így a Debrecennek a Brassó maradt.
A MOL Liga elmúlt játékhete szokatlan lehetett a csapatok számára, hiszen a Belgrádon kívül minden csapat mindössze egy mérkőzést játszott a Magyar Kupa miatt. A szerb gárda romániai körtúrája azonban épp erre hétre esett, így rájuk három összecsapás várt. A kisszámú mérkőzés miatt előtérbe kerültek a héten az egyéni teljesítmények, és van közöttük egy, amely igazán kiugrónak számít. A Csíkszereda Belgrád elleni 5-2-es hazai győzelme során Radim Valchar vitte a hátán az egész csapatot, a gárda öt találatából néggyel kiérdemelte a Hét Játékosa címet.
Február 2-án este hét órakor a Tüskecsarnokban egy nappal az eredeti időpont előtt játszák le az FTC - UTE mérkőzést a MOL Ligában. A pályaválasztó Fradi és az Újpest megállapodtak, hogy az este teljes bevételét a veronai busztragédiában érintett családoknak ajánlják fel.
A Ferencvárosnak győzelmi sorozatra volt szüksége ahhoz, hogy bejusson a rájátszásba és ehhez két olyan csapatot kellett legyőzniük, akik előttük álltak a tabellán – ez sikerült is nekik az elmúlt héten. Ezzel nem csak sikerült nyolcba kerülniük, de átlépték a Fehérvárt is és feljöttek a 7. helyre. Jereme Tendler a Galati elleni 9-0-s győzelemből mesterhármassal és két gólpasszal, a Brassó elleni 6-2-es győzelemből pedig négy assziszttal vette ki a részét, ezzel pedig kiérdemelte a hét játékosa címet.
Ahhoz, hogy a MAC megtartsa győzelmi esélyeit a MOL Liga alapszakaszában, mind a kilenc pontot haza kellett hozniuk a hétvégi, romániai mérkőzésekről. Mindkét kapus kiválóan védett, kilenc harmad alatt mindösszesen egyetlen gólt kapott a gárda. A legjobb teljesítményt mégis a csatár Nagy Gergő nyújtotta, aki, ha éppen nem gólt lőtt, a helyzetek kidolgozásában játszott kulcsszerepet – hét ponttal zárta a játékhetet.
Az alapszakasz végéhez közeledve egyre fontosabb a középmezőny csapatai számára, hogy pontot raboljanak a tabellán előttük lévő csapatoktól. A Debrecen az elmúlt meccshéten épp ezt csinálta, legyőzte a MAC és a Dunaújváros gárdáját is – ez utóbbit hosszabbításban. Németh Attila két találattal és két gólpasszal vette ki részét a győzelmekből, a MAC elleni megmérettetésen ráadásul a győztes gólhoz tudott asszisztálni, ezzel pedig kiérdemelte magának a Hét Játékosa címet.