Rangadót nyert a Csíkszereda

2018.10.19. 23:20 |
Először kapott ki otthon a DEAC az Erste Ligában, miután a rangadón a Csíkszereda hátrányból fordított. Nehezen nyert az UTE és a Dunaújváros is.

DEAC–Sport Club Csíkszereda 2-3 (0-0, 1-1, 1-2)

A nap rangadóját a debreceniek kezdték aktívabban, jóval többet lőttek kapura, de mindkét kapus jól tette a dolgát. A második játékrész elején aztán a vendégek kerültek előnybe Fodor Csanád góljával. A meccs felénél a sokat próbálkozó Turcotte egyenlített, majd az utolsó harmad elején a vezetést is megszerezte emberelőnyben. A Sportklub a 47. percben egyenlített Részegh Tamás révén, és tíz perccel később Papp Szabolcs is betalált fórból, ezzel eldöntve a meccset. A végén a DEAC kapuslehozatallal is próbálkozott, de nem tudott egyenlíteni. 

Ez volt a debreceni csapat első veresége hazai pályán. A sikerrel a Csíkszereda megerősítette vezető helyét.

Nyilatkozatok

David Musial, vezetőedző, DEAC: „Most játszottunk a legjobban a szezonban. Sajnos a második gólnál volt egy kis hiba, amikor az ellenfél játékosa vonaltól vonalig vitte a korongot, ilyet ezen a szinten nem lehet elkövetni.”

Hozó Levente, másodedző, Csíkszereda: „Tudtuk, hogy a Debrecen méltó ellenfelünk. Jó, pörgős meccset játszottunk, mindkét együttesnek volt lehetősége. Gratulálok a csapatnak, hogy megtett mindent a három pontért.”

Corona Brasov–Schiller-Vasas HC 6-0 (2-0, 1-0, 3-0)

Sorozatban harmadik meccsét nyerte meg a Brassó. Góllal mutatkozott be Szergej Dorofejev, duplázott Mihály Árpád és Daniel Tranca.

Nyilatkozatok

Marius Trandafir, másodedző, Brassó: „Komolyan vettük a meccset a legutóbbi Vasas elleni eredmény miatt, és az ellenfél valóban fiatal, de jó együttes. Jó meccset játszottunk, hazai közönség előtt úgy festünk, mint egy csapat, az önbizalmunk visszatér a normális szintre. Azt mondhatom, jó úton járunk.”

Ladányi Balázs, vezetőedző, Vasas: „Azt a játékot akartuk nyújtani, amit legutóbb Budapesten is, de nem sikerült. Túl könnyelműek voltunk, nem tettük nehézzé a meccset az ellenfélnek. Fiatal csapatunk van, ezért hullámzó a játékunk, nem tudunk végig ugyanazon a szinten játszani.”

Gyergyói HK–Fehérvári Titánok 4-3 (0-1, 3-2, 1-0)

Kétgólos hátrányt dolgozott le a Gyergyó, amely végül az 52. percben szerezte meg a győztes gólt, és szakította meg a Titánok remek sorozatát. A hazaiaknál ismét eredményes volt Tomanek, két ponttal zárt Gyenisz Jezsov és Dmitrij Pesztunov is, míg a vendégeknél Madácsi Benedek duplázott.

Dunaújvárosi Acélbikák–EV Vienna Capitals II 7-4 (2-0, 2-4, 3-0)

A hazai együttesében bemutatkozhatott a héten igazolt Dubek Vladimir is: a rutinos center a harmadik sorban kapott lehetőséget. A mérkőzés jókora, közel másfél órás csúszással kezdődött, mert a vendégeken kifogott a közlekedés, s csak nem sokkal hét óra után érkeztek meg a csarnokba.

A közjáték azonban nem zavarta meg a DAB-ot, erősen kezdtek, s már a 4. perc elején megszerezték a vezetést Iossafov lövésével. A folytatásban azonban a bécsiek is felvették a ritmust, többször is nehéz helyzetbe hozták Garbacz Mátét, ám a fiatal kapus állta a rohamokat. A túloldalon is akadt helyzet, és a harmad végén Jabornik is megvillant.

A második felvonásban a bécsiek domináltak, és a 30. percben szépítettek is. A gól megzavarta a DAB-ot, és másfél perccel később Saari felső sarkos lövésével egyenlített a bécsi alakulat, majd a 32. percben Maxa ment el szólóban, s már a vendégek vezettek. A hazaiak időt kértek, de ez sem segített, mert a 35. percben a félpályáról egy pattogó korong becsapta az újvárosi kapust, így már 4-2-re vezetett a Capitals. A DAB tudott újítani, és Makovics góljával, majd Iossafov találatával egyenlítettek a 38. percre.

A harmadik harmadot ismét nagy elánnal kezdték az Acélbikák, több tiszta ziccerük is volt a vezetés megszerzésére, de a túloldalon Garbacz sem unatkozott, mert a bécsiek megugrásaiban is rendre ott volt a gólveszély. Ami nem ment ziccerből, az összejött egy jól eltalált lövésből, mert a 49. percben Erdélyi lőtt kapásból nagy gólt a bal kapuvas mellé A vendégek mindent elkövettek az egyenlítésért, de Garbacz több komoly bravúrt bemutatva őrizte a hazai vezetést. Az 56. percben eldőlt a mérkőzés, mert Azari remek keresztpasszából Saluga lőtt laposan a jobb alsóba, s bár a bécsiek kapusukat lehozva próbáltak zárkózni, az utolsó percben Török Viktor egy üres kapus góllal lezárta a meccset.

Nyilatkozatok

Antti Karhula, vezetőedző, DAB: "Nem volt a legkönnyebb kezdés a nagy késés miatt. Kétgólos előnyt azért ettől függetlenül nem szabad így eladni. Az előny kényelmessé tett minket, azon gondolkoztak a fiúk, hogy kinek hány pontja lesz ma este, és ezt nem szabad. Az ellenfél keményen dolgozott, korcsolyázott, a második harmadban úgy tűnt, mi vagyunk a juniorok, nem ők. A harmadik harmad jobban sikerült, de boldog nem vagyok a ma mutatott játéktól. Most jön egy kis szünet, ami alatt egy kicsit rendet lehet tenni a fejekben."

Santeri Heiskanen, vezetőedző, Vienna Capitals: "Végig izgalmas, jó meccs volt, az utolsó pillanatig kiélezett volt. 4-2-nél nagy esélyünk volt a pontszerzésre, emiatt csalódott is vagyok egy kicsit. Fejben az utolsó pillanatokban nem jó megoldásokat választottunk, de így is volt a legvégén is esélyünk."

UTE–Hokiklub Budapest 5-4 (2-2, 1-1, 2-1)

A vártnál nehezebben nyerte meg a meccset az Újpest. A hazaiak szereztek vezetést, de a HK fordított, és a 12. percben vezetett is – Godó Dániel mindkét gólban benne volt. Az UTE néhány percen belül egyenlített Benk András révén. A második felvonásban Andrej Hebar gólja után megint a lilák vezettek, de a harmad végén a vendégek válaszoltak. Az utolsó játékrészben is hasonló volt a helyzet, az UTE – emberhátrányból – szerzett gólt, de másfél perc múlva újra egyenlő volt az állás. A HK Budapest azonban nem sokáig örülhetett, Hebar ugyanis megszerezte a mindent eldöntő találatot.

Nyilatkozatok

Szilassy Zoltán, vezetőedző, UTE: „A támadójátékkal elégedett voltam, mert sokat lőttünk kapura, megvoltak a lehetőségeink, de amit a védőzónában csináltunk, az nem elég. Nem voltunk közel az emberhez, és az ellenfélnél vannak játékosok, akik ezt meg tudják oldani. Elégedetlen vagyok azzal, ha egy ilyen meccset négy gólt kapunk, mert ezen sokat dolgozunk, mégsem lépünk előre. Az agresszivitásban látom a hiányt, nem olvassuk a játékot, nem reagálunk rá, és nem ütközzük le, akit kell.”

Dusan Kapusta, vezetőedző, HK Budapest: „Szoros meccs volt, az értékét növeli, hogy egy jó csapattal játszottunk, amelytől az első körben 8-0-ra kaptunk ki. Az első harmadban azt is kibírtuk, amikor hátrányban játszottunk, aztán az utolsóban sajnos akkor kaptunk gólt, amikor mi voltunk előnyben.”

(Fotó: DEAC)