Visszavágott a MAC HKB

2021.01.12. 22:32 |

Nincs már veretlen csapat az Erste Ligában, a Brassó ugyanis rendes játékidőben kapott ki a Tüskecsarnokban a Terbócs vezette MAC HKB-tól. A Titánok harmadszor is ráadásban verték a Gyergyót ebben az idényben.

MAC HKB Újbuda-Corona Brasov Wolves 4-3 (1-1, 2-2, 1-0)

A hétfői meccshez képest a vendégek változtattak, Polc helyett Tőke védett. A MAC HKB kezdett jobban, és a 7. percben Terbócs nagy góljával előnybe került. A Brassó is lassan felvette a meccsritmust, majd kezdeményezőbbé vált, és ebből meg is született az egyenlítő gól: Tranca ért bele a kapu előtt Wilson passzába.

A második felvonás elejét is megnyomták a hazaiak, Schlekmann a kapuvasat találta el, majd egy gyors akciót Terbócs és Kreisz vitt végig, utóbbi lőtte a gólt. A Corona ismét ráerősített, Bálizs bravúrjai kellettek, hogy ne változzon az állás. Sőt, az újbudaiak növelték előnyüket: Garát távoli lövésébe Orbán piszkált bele. Fél perc múlva azonban válaszolt a Brassó, Dame-Malka éles szögből a hosszú felsőbe bombázott. A vendégek nagy nyomást helyezettek a kapura, és végül egy támadóharmadban szerzett korong után Valchar passzából Klempa egyenlített.

A Brassó az utolsó harmadban is többet próbálkozott, de a MAC HKB kapusa jól védett. Akadtak lehetőségeik a hazaiaknak is. Az utolsó tíz percben kétszer is fórba került a Corona, de Pozsgaiék tartották magukat. Sőt, másfél perccel a vége előtt ismét vezetéshez jutott a fővárosi gárda: Terbócs éles szögből leadott lövése egy védő korcsolyáján megpattant, és Tőkét is érintve kötött ki a kapuban. A vendégek le is hozták kapusukat, és Klempa révén volt is helyzetük az egyenlítéshez, de nem tudtak ezzel élni.

A MAC HKB így visszavágott a hétfői vereségért, és közelebb zárkózott a DEAC-hoz. Az újbudaiakra pénteken is rangadó vár, akkor a Csíkszereda érkezik a Tüskecsarnokba. A Brassónak ez volt az első rendes játékidős veresége a szezonban, a 17. meccsen. Csütörtökön az Opten Vasas ellen folytatják túrájukat.

Titánok-Gyergyói HK 3-2 (0-0, 2-1, 0-1, 1-0) – hosszabbítás után

A Titánok kapuját ezúttal Gyenes védte, és ismét játszott Kovács Alex. A vendégeknél Cooke helyett Ruczuj kezdett, és Bobcek is bekerült. Az első harmad sok kiállítást hozott, a hazaiak kettős fórban is támadhattak, de gól nem született. A második harmadban a Gyergyó ki tudott használni egy fórt, Koskiranta talált be. A Titánok nagyobb fokozatra kapcsoltak, és két gyors góllal fordítottak: előbb egy késleltetett kiállítás során Madácsi, majd Balogh volt eredményes.

A harmadik játékrészben a GYHK játszott fölényben, de a nyomást sokáig jól bírta a hazai együttes, sőt, kapuvasat is lőttek a fiatalok. A harjára élénkült meg igazán a meccs: páros kiállítás, majd gyergyó kapuslehozatal következett, 52 másodperccel a vége előtt pedig Koskiranta egyenlített.

Jöhetett a ráadás, ahogy a két csapat korábbi meccsein. A GYHK viszont Koskiranta nélkül játszott, 10 perces fegyelmit kapott a finn csatár. Volt helyzet mindkét oldalon, végül Császár döntötte el a meccset, a Titánoké lett a plusz pont.

A Gyergyó Újpesten javíthat csütörtökön, a Titánokra pedig debreceni út vár pénteken.

Nyilatkozat

Arany Máté, másodedző, Titánok: "Nagyon jó és élvezetés mérkőzés volt. Láttuk, hogy fel vannak tüzelve a játékosok. A mérkőzés előtt tudattuk velük, hogy a rájátszásba kerülésért folytatott verseny ezzel a mérkőzéssel élesedik. Nagyon frusztráló volt az, hogy hajtunk, küzdünk, de nem jön az eredmény, most látták a srácok, hogy ha csináljuk azokat a dolgokat, amiket kérünk és együtt dolgozunk szívvel, akkor összejöhet egy győzelem egy ilyen erős ellenfél ellen is."

Szilassy Zoltán, vezetőedző, Gyergyó: "Hatvan percen keresztül semmiképp sem szolgáltunk rá három pontra. Az utolsó percekben lehozott kapussal sikerült egyenlítenünk, azt kell, hogy mondjam, 60 perc alatt a Titánok keményebben dolgoztak hozzáállás tekintetében, keményen harcoltak. Tudtuk, hogy fiatal csapat, mi várható tőlük, az egyik legnagyobb fegyverük az, hogy jó a lábuk. Ők végig dolgoztak, egyszerűen játszottak, mi sokszor túlkomplikáltuk, nem volt meg bennünk az az élesség, ami az előző mérkőzéseken."