Visszavágott a Gyergyó

2020.11.28. 21:09 |

Az előző két meccsen 11 gólt szerző Vasas ezúttal nem talált be, a Gyergyó biztosan győzött.

Gyergyói HK-Opten Vasas HC 3-0 (0-0, 2-0, 1-0)

Októberben a Vasas hazai pályán győzni tudott a Gyergyó ellen, a szezon egyik nagy meglepetését okozva. Azóta már új vezetőedző, Szilassy Zoltán irányítja a székely csapatot, és a légiósok egy része is kicserélődött. Közülük az egyik, Basaraba ezúttal nem játszott. A Vasas kapuját Sági védte, míg Ozols megint kimaradt.

Bátran kezdett a vendég együttes, ám aztán a GYHK átvette az irányítást. Az első harmad Vasas-kiállításokat és több gyergyói helyzetet hozott, de gól nem született. A második felvonás elején egy ideig négy a három ellen, majd kettős fórban támadhatott a Vasas, ám ezzel nem élt. Öt perc elteltével a hazaiak szerezték meg a vezetést, Koskiranta korongszerzés után talált be. Az előnyöket egyik fél sem tudta kihasználni, ám a harmad végén Kozma növelte a hazai vezetést.

Az utolsó játékrészben a Vasas próbálkozott becsülettel, de hiába volt több helyzete, a gól nem jött össze az előző két meccsen 11-et szerző csapatból. A végén Silló találata zárta le a kérdéseket.

A Gyergyó az előző játékhéten gyűjtött öt pontot szombaton hárommal tudta növelni, és vasárnap az UTE ellen folytatja, amelyet akár meg is előzhet. A Vasas a Brassó vendége lesz.

Nyilatkozat