Vendégek sikerei

2019.11.15. 23:47 |

A Csíkszereda, a DEAC és az UTE is idegenben nyert az Erste Ligában.

Dunaújvárosi Acélbikák–Sport Club Csíkszereda 3-4 (1-2, 1-1, 1-1)

Már a meccs elején sima, majd kettős emberelőnybe kerültek a hazaiak, és ezt Dansereau váltotta gólra egy remek lövéssel. Sokáig nem örülhettek a dunaújvárosiak, mert a Csíkszereda 13 másodperc alatt fordított: előbb Papp talált majd, majd Taratuhin volt eredményes. A folytatásban még mindkét csapat kétszer-kétszer játszhatott fórban, a vendégek másfél percig kettős előnyben voltak, és bár nagy tűzijátékot rendeztek, de újabb gól nem született.

A második felvonásban is a Csíkszereda játszott mezőnyfölényben, de a dunaújvárosi kontrákban is benne volt a veszély. A 32. percben viszont tovább növelte előnyét a vendégcsapat, miután McLean ért bele Brophey lövésébe, ám az Acélbikák nem adták fel, s a Németh Péter közeli góljával még ebben a harmadban közelebb zárkóztak.

A DAB a következő két emberhátrányt kibekkelte, de a harmadikat már nem tudta: Kuljash lőtt nagy gólt.  A hazaiak próbálkoztak, de nem nagyon tudtak fogást találni ellenfelükön, mely egészen a véghajráig biztosan őrizte előnyét. Az 59. percben viszont kettős előnybe kerültek a hazaiak, és a kapust is levitték, ebből pedig Dansereau ismét betalált. Fél perccel a vége előtt újabb szeredai kiállítás következett és ezzel együtt újabb 6 a 3 ellen, de minden igyekezet ellenére az egyenlítés nem jött össze az Acélbikáknak.

Nyilatkozat

Miroslav Ihnacak, vezetőedző, Dunaújváros: „Nagyon nehéz meccs volt, de ez természetes, mert a mezőny legerősebb csapatával játszottunk, s bár jól küzdöttünk végig, a hajrában kiharcolt lehetőséggel sajnos már nem tudtunk élni.”

Jason Morgan, vezetőedző, Csíkszereda: Kemény, nehéz meccs volt, a sok kiállítás miatt nagy szerepe volt a speciális egységek teljesítményének mindkét oldalon. Mindkét kapus jól védett, mi talán abban kerekedtünk a DAB fölé, hogy mélyebb a játékoskeretünk, míg ellenfelünktől több játékos is hiányzott.”

Gyergyói HK–DEAC 2-4 (0-0, 1-2, 1-2)

Mozgalmas volt az első harmad, és ugyan gól nem esett, de sok kiállítást ítéltek, a 18. percben pedig hatan kaptak 5+20 percet verekedésért. A debrecenieknél ezzel két és fél sorra való játékos maradt.

 A második felvonás elején a Gyergyó fogyatkozott meg, és ezt a DEAC kihasználta Rutherford révén. Három perccel később Novotny duplázta meg az előnyt, majd Rasulov tudott szépíteni. A gyergyóiak Kozma 2+2 perces büntetése miatt kerültek fórba, de egyenlíteni nem tudtak.

Az egalizálás az utolsó harmadban sem jött össze, bár újra emberelőnyben játszhattak a hazaiak. Az 52. percben Rutherford második találatával ismét kettővel vezetett a DEAC. A hajrában Ryan Rupert fórból betalált, ezzel újra nyílttá vált a meccs. A Gyergyó kapusát is lehozta, de Izacky üreskapus góllal állította be a végeredményt.

Nyilatkozat

Schiller-Vasas HC–UTE 2-6 (0-2, 1-3, 1-1)

Kiegyenlített volt az első harmad, de a gólokat mégis az UTE szerezte: Nemes, majd Varga talált be. Sőt, a második felvonás elején Sikorcin növelte a vendégek előnyét. Ebben a periódusban majdnem kétszer annyit lőtt kapura a Vasas, és a próbálkozásoknak meg is lett az eredménye: Páterka tudott szépíteni 35 perc után. Igaz, az UTE erre két gyors góllal válaszolt Varga és Csamangó révén. A haramd végén Varga és Turbucz verekedett össze, mindketten 5+20 percet kaptak ezért.

A 44. percben Schmál találata még visszahozta a hazaiak reményeit, de újabb Vasas-gól már nem született, emberelőnyben sem. A hajrában Reed első Erste Liga-gólja le is zárta a meccset.

Nyilatkozat

Ladányi Balázs, vezetőedző, Schiller-Vasas HC: „Megint jól kezdtünk, ahogy szoktunk, de a védekező harmadbéli, valamint a kapu előtti „tökösséget” hiányoltam. Ami pozitívum, hogy megfelelő mennyiségű kapura lövésünk volt, a túloldalon nagyon jól védett a kapus, megjegyzem, a miénk is a hat gól ellenére. A helyzetkihasználásunkon kell javítani, és akkor talán egy kicsit egyenesbe jövünk. A védekezőharmadban össze kell szedni magunkat, mert az ellenfeleknek szinte meg sem kell küzdeni a gólért.”

Baróti Zsolt, vezetőedző, UTE:  „Nagyon jó iramú meccset játszottunk a Vasas ellen, végre kijönnek azok a passzok, lövések, játékelemek, amiket megbeszélünk. Hat gólt lőni egy ilyen csapatnak mindenképp megsüvegelendő. Arni bunyója nem tett nekünk annyira jót, de dicséret illeti, hogy kiállt a társáért. Reméljük, vasárnap, ugyanilyen sikeresek tudunk lenni.”