Május 30-án adják át a szezon legjobbjainak járó egyéni díjakat. Bemutatjuk a legjobb kapusnak járó Vedres Mátyás Kupa három jelöltjét.

Már 1977 óta díjazzák a legjobb magyar kapust, és az elismerést a 2009-2010-es szezonban nevezték el Vedres Mátyásról. A névadó hatszoros bajnok volt az UTE színeiben, kilenc világbajnokságon és egy téli olimpián járt.
Bálizs Bence az A-csoportos világbajnokságon négy mérkőzésen védett, a kazahok elleni győzelem alkalmával fontos bravúrokat mutatott be. Összesen 88,2 százalékos hatékonysággal fejezte be a tornát, de a számoknál fontosabb, hogy bennmaradást ünnepelhetett. Norvégiában ezúttal is kiegyensúlyozottan teljesített, 91,9%-os védési hatékonysága volt a Sparta Saprsborg kapujában az alapszakaszban, a rájátszásban egyik kört ment csapatával. Három légiós szezon után hazaszerződik, az FTC-Telekomhoz írt alá, így több mint tíz év után újra az ICEHL-ben védhet. Korábban négyszer kapta már a legjobb kapusnak járó díjat itthon.
Farkas Roland a BJAHC-val magyar bajnok lett, az Erste Ligában pedig az elődöntőig jutott. Az OB I-beb 94 százalékkal védett a playoffban, vagyis fontos szerepe volt az aranyérem megszerzésében. Az Erste Ligában az alapszakaszt 91,8%-kal zárta, a rájátszásban pedig javított, 92,9%-os teljesítményt nyújtott. Bekerült a liga álomcspaatába is. A válogatottban egy mérkőzésen védett a szezon során a 23 éves kapus.
Vay Ádámnak élete második A-csoportos világbajnokságán a jóval erősebb riválisok – USA, Csehország, Svájc – ellen kellett helytállnia, és akadtak bravúrjai, emlékezetes védései. Összességében 79 százalékos hatékonysággal zárt, de a történelmi eredmény, a bennmaradás azonban minden bizonnyal kárpótolja. Szlovákiában ismét remek klubidénye volt, összesen 50 mérkőzésen védett a HK Popradban, amely végül a negyeddöntőig jutott.
A jelöltekre a válogatott stábja tett javaslatot, a győztest pedig a szakmai bizottság választja ki.