Valchar-büntetővel győzött a Corona Brasov

2022.11.20. 20:04 |

A brassóiak szétlövésben húzták be a Gyergyói HK elleni mérkőzésüket.

Az Erste Ligában majd 3 héttel újból mérkőzést játszó Brassó összeállításából hiányzott Garcia, míg Kóger Dániel felgyógyult betegségéből. A változatlanul legerősebb keretével pályára lépő házigazda Gyergyószentmiklós az első cseréből kapitulált, Kóger húzta kapura a korongot távolról, Schaber remekül ért bele, 0-1. Három perccel később érkezett a válasz a túloldalon, Bodó húzta el a védőt Tranca elől, aki egészen a kapuig korcsolyázott, majd mattolta Polcot, 1-1. A 10. percben DiDiomete ütközött le egy brassói játékost, Bors Huba érkezett társa védelmére, a kanadai légiós alaposan helybenhagyta a vendég bekket, majd mindketten véglegessel mehettek zuhanyozni. A folytatásban az együttesek közel járt az újabb gólhoz: Fejes vesztett korongot saját harmadában, de Rinne fogta Domingue ziccerét, majd a másik oldalon a GYHK második sora bolondította meg a vendég védelmet, Sylvestre üres kapura fölé puffantott.

A második harmad derekán a liga legjobb emberelőnyös egysége először próbálkozhatott Sweeney kiállítása nyomán: Bodó a csíkszeredai mérkőzéshez hasonlóan ismét nagy gólt ragasztott az Ovecskin által is oly kedvelt bedobókörből, 2-1. A folytatásban Kóger és Imre Patrik akaszkodtak össze, a konfliktust követően az első brassói emberelőny is megérkezett, hiába. A harmadot Kozma lövése zárta, a korong Polcon átjutott, de a kapuba nem ment már be.

A harmadik felvonást egy hazai emberelőny nyitotta, majd Kozma ment ki 2+2 percre, de a brassóiak nem tudtak nagy helyzetet kialakítani Rinne kapuja előtt. A GYHK többször is megduplázhatta volna vezetését – ehhez legközelebb Vincze kapuvasánál voltak Szilassy Zoltánék –, majd a Brassó percei következtek, Williams cselezett középre, estében kapura lőtt, a korong átcsorgott Rinnén, 2-2. A végjátékban kihagyott egy emberelőnyt a Gyergyó, majd Kóger cseleit követően védett a hazai portás.

A hosszabbítás Polcról szólt, a vendégek hálóőre 5-6 bravúrt mutatott be, a legnagyobbat akkor, amikor Bodó üres kapura leadott lövésére visszaért a bárddal. A szétlövések során mindössze Valchar talált a kapuba, így a Brassóé lett a pluszpont. A Gyergyó legközelebb pénteken fogadja a BJAHC-t, míg a Corona ugyanaznap az FTC-t látja vendégül.

Nyilatkozatok

Szilassy Zoltán, vezetőedző, GYHK: "Azt mondtam a fiúknak, hogy ne lógassák az orrukat, mert jobban játszottunk, mint a Csíkszereda ellen. Ez egy ilyen mérkőzés volt, ez a hoki törvényszerűsége, ezt ma nem tudtuk behúzni. Jönnek a román bajnoki meccsek, azok sem könnyűek, mivel a román bajnokság is erősödött, és egyre nehezebb a terhelés. Azt gondolom, közös nevezőre kell jussanak az erdélyi csapatok ebben a kérdésben."

Strenk Hunor, másodedző, Corona Brasov: "Óriási fegyvertény, hogy idegenben be tudtuk gyűjteni a két pontot, jelenleg azt hiszem, a Gyergyó van a legjobb formában a bajnokságban. Ki kell emelnünk a kapusunkat, aki remek estét fogott ki, nagyban ennek volt köszönhető, hogy ma győzelemmel tudtunk távozni. Jó tempójú találkozó volt, ahol a hoki minden részét érintettük. Az erdélyi rangadók a legfontosabb mérkőzések a szurkolóknak, így lehet ez a mérkőzés az, amely lendületet ad nekünk. Messzemenő következtetést egy mérkőzésből nem kell levonni, de az önbizalmunknak jót tesz."