Újpesti szívesség is kellett az FTC-nek

2019.01.13. 21:50 |

Alaposan visszavágott a Ferencváros a Brassónak a hétfői vereségért az Erste Ligában, és mivel a Csíkszereda kikapott Újpesten, lépéselőnybe került. Győzött a DAB és a Gyergyó is.

Corona Brasov–FTC-Telekom 1-8 (1-3, 0-2, 0-3)

Hétfőn feszült meccsen nyert a Brassó az FTC otthonában, volt tehát miért visszavágniuk a zöld-fehéreknek. Mindkét együttes jól kezdett, az első nagy lehetőség a Fradi előtt adódott, de Tőke Zoltán nagyot védett, majd a másik kapuban Arany Gergely is bravúrokkal mutatkozott be. Az emberelőnyös helyzetével a Brassó nem tudott mi kezdeni, majd egyenlő létszámnál a 7. percben a vendégek megszerezték a vezetést Braden Walls révén, aki volt csapatát szomorította. A 11. percben aztán egy másik játékos talált be volt csapatának: Jereme Tendler egyenlített. Bő egy perccel később aztán újra a Fradinál volt az előny, egy kapu előtti kavarodás után Nagy Gergő eszmélt a leggyorsabban. Az utolsó percben egy korongszerzést követően Pavuk Attila, Nagy Gergő és Walls szép akciója után a légiós ismét gólt szerzett, így kétgólos FTC-előnnyel zárult a felvonás.

A folytatásban is a fővárosiaknak volt több lehetőségük, de a Brassó Tendler kapuvasával jelezte, hogy egyáltalán nem adta fel. A hazaiak aztán emberelőnyben támadhattak, de a Fradi jól védekezve kihúzta a két percet. A Brassó nagy erőkkel ment előre, míg a vendégek kontrából veszélyeztettek, egyszer a kapuvas mentette meg a Farkasokat az újabb góltól. Aztán a 34. percben már az sem segített: emberhátrányban Walls vitte végig a szólót, majd a korong Switzer elé került, aki nagy gólt zúdított a kapuba. Két perccel később egy bal oldali támadás után Tóth Adrián be is adhatta volna, azonban váratlanul a lövést választotta, a korong pedig a rosszul záró Tőke mellett a kapuba csorgott. Greg Lindqvist ekkor a kapuscsere mellett döntött, Polc állt be. A hajrában kettős fórban támadhatott a Brassó, de ebből sem talált be – fordított szereposztással ismétlődött meg a hétfői meccs.

A biztos előny birtokában sem állt meg a Fradi, és a 42. percben Jászai korongszerzése után Perrier tört be a kapu előterébe. Lövését Polc még hárította, de a kipattanót Pozsár belőtte. Hegyi növelhette volna az előnyt, de a korong nem pattant be, míg a másik oldalon Carlson bombáját fogta Arany. A 47. percben jött az újabb FTC-gól: Tóth Adrián lőtte be a rövidbe a Switzertől visszakapott korongot. Újabb vendéglehetőségek után a Brassónak még a hajrában voltak helyzetei, ám ekkor is a Ferencváros lőtt gólt: Tóth Gergő belőtt egy kipattanót.

A Fradi így hibátlan mérleggel zárta az erdélyi túrát, a szezonban először, és vesztett pontokat tekintve is az első helyen áll.

Nyilatkozatok

Greg Lindqvist, vezetőedző, Brassó: „Tisztában voltunk vele, hogy nehéz lesz legyőzni a Fradit. Az első harmadban nem nyertük meg a csatát a kapujuk előtt, és a második harmad elején megkaptuk a negyedik gólt, ami nagyjából döntő volt. Semmi sem jött össze ma este, és a Fradi győzött.”

Fodor Szabolcs, vezetőedző, FTC: „Nagyon jó meccset játszottunk. Tudtuk, hogy nehéz dolgunk lesz, és az is volt. Főleg a találkozó eleje volt kemény, de ezúttal minden összejött, emberelőnyben, hátrányban és egyenlő létszámban is. A negyedik gólunk után eldőlt a meccs. Az utolsó harmad is jól sikerült, de úgy éreztem, hogy a negyedik után már megvan a mérkőzés.”

UTE–Sport Club Csíkszereda 2-1 (0-0, 2-0, 0-1)

AZ első harmad első fele az újpestieké volt, aztán a vendégek váltak kezdeményezőbbé. Taratuhin kiállítása megakasztotta a Csíkszeredát, az UTE végigtámadta a két percet, de nem sikerült betalálnia.

A második játékrész második percében aztán megszületett a hazaiak vezető gólja: Sikorcin tette vissza a korongot Benknek, aki nem hibázott. Egymás után háromszor is fórban játszhatott a Szereda, de Duschek nagyokat védett, majd a 38. percben növelte előnyét az UTE: Kocsis fordulásból beemelte a korongot Lundström felett.

Az Újpest jobban játszott az utolsó harmad elején is, mégis tudott szépíteni a Sportklub: Taratuhin biztosan lőtte be az elé kerülő korongot. A vendégek be is szorították az ellenfelet, majd a végén a kapust is lehozva próbálkoztak, de az UTE kivédekezte a rohamokat.

Az újpestiek a sikerrel feljöttek a negyedik helyre.

Dunaújvárosi Acélbikák–Hokiklub Budapest 3-2 (1-1, 1-1, 1-0)

A Dunaújváros aktívan kezdte a meccset, ám hiába a helyzetek, Landsman remek védései, valamint a kapuvas megakadályozták a vezetés megszerzését. Egészen a 10. percig, mikor egy kissé szerencsés találattal, de Dubek előnyhöz juttatta az Acélbikákat, igaz túl sokáig nem örülhettek ennek a hazaiak, mert egy komoly védekezési hiba végén Lakatos egyenlített a 14. percben.

A második felvonás első hét-nyolc percében a vendégek voltak a kezdeményezőbbek, bár igazán nagy helyzetet csak emberelőnyben tudtak kialakítani. A 29. perc elején Németh jól eltalált lövésével mégis a DAB került ismét előnybe, és a vezetés megszerzése után kapujához szögezte ellenfelét, ám hiába a ziccerek, ezekkel már nem tudtak élni a hazaiak. A 37. percben Satek csent korongot, majd szólója végén mattolta Zaharcsenko kapust.

A harmadik felvonást a Hokiklub kezdhette emberelőnyben, ám a DAB jól védekezett sőt, miután kiegészültek a hazaiak, Azari lőtt remek gólt egy buli után, ismét előnyhöz juttatva ezzel a Bikákat. A folytatásban próbált magasabb sebességi fokozatba kapcsolni a Hokiklub, amely Török kiállítása alatt négy percig emberelőnyben támadhatott, de a védelem és Zaharcsenko már nem engedett újabb találatot a vendégeknek.

A DAB a sikerrel a Titánokkal holtversenyben áll a tabella hatodik helyén.

Nyilatkozatok

Corey Bricknell, vezetőedző, Dunaújváros: „A második és harmadik harmadban jobban játszottunk, többet lőttünk kapura. Az emberelőnyeink is kezdenek veszélyesek lenni, de ezen a fronton még sokat kell javulnunk. A három pontnak örülök, bár ez nem volt egy szép győzelem, szerencsére ugyanannyit ér.”

Gröschl Tamás, vezetőedző, Hokiklub: „Szoros mérkőzés volt, úgy érzem, kezdjük felvenni a ritmust a ligában. A végén a négyperces előnyünkben esélyünk is volt az egyenlítésre, de nem sikerült élnünk a lehetőséggel.”

Gyergyói HK–DEAC 5-1 (1-1, 2-0, 2-0)

Az első harmad kiegyenlített játékot és két gólt hozott: Csergő Hunor találatára Salló Barna válaszolt a 18. percben.

A folytatásban aztán több lövése volt a debrecenieknek, mégis a Gyergyó szerezte a gólokat: a 24. percben Mircea Constantin, majd a 38.-ban Pavel Vorobjev talált be. Csergő az utolsó felvonásban előbb egy emberelőnyt értékesített, majd az 55. percben a harmadik találatát is megszerezte, a DEAC pedig nem tudott szépíteni.

A Gyergyó a nyolcadik, de vesztett pontokat tekintve jobban áll a Fehérvárnál és a DAB-nál is. A DEAC a vereséggel az ötödik helyre csúszott vissza.