Újabb Vasas-bravúr, Brassóban győzött a MAC HKB

2021.01.31. 22:57 |

Sorozatban tizedik meccsét nyerte meg az éllovas FTC-Telekom az Erste Ligában. Az Opten Vasas hosszabbításban verte a Gyergyót, a Csíkszereda idén először győzött a DEAC ellen, és fontos rangadón diadalmaskodott a MAC HKB Újbuda.

Titánok–FTC-Telekom 1-5 (0-3, 1-1, 0-1)

A hazai kapuban Szeles, a ferencvárosiban Nagy kezdett, az eltiltott Kärmeniemi helyett Galántai játszott.

Az FTC jól kezdett és uralta az első harmadot. Kulmala gólja után sikerült kibekkelni egy kiállítást is, majd a harmad végén Versteeg távolról betalált, míg Nagy Gergő jól piszkált bele egy lövésbe.

A második harmadban egymás után háromszor játszhatott fórban a Titánok csapata, de egyikkel sem tudott élni, kevésszer jutottak el lövésig. Sőt, Rétfalvi büntetése után Hodgman a negyedik gólt is megszerezte, igaz, erre Almási gyorsan válaszolt.

Az utolsó harmadban is biztosan őrizte vezetését a Fradi, a Titánok felzárkózási próbálkozásának nem tett jót egy újabb kiállítás. Az 52. percben Hegyi lökete is bement. A zöld-fehérektől még három embert állítottak ki, de a hazaiak nem tudtak ezzel élni.

Az éllovas FTC sorozatban tizedik meccsét nyerte meg.

Nyilatkozat

Kasper Vuorinen, vezetőedző, Titánok: „A Ferencváros pontosan olyan jól játszott, ahogy azt vártuk. Tudtuk, milyen jók, mégis hibákat követtünk el, főleg a semleges harmadban. Náluk volt a korong és ez a csapat rendkívül hatékony, ha koronggal játszanak. Amikor bejutottunk a támadó harmadba, stabil támadójátékot játszottunk, de nem elég jól ahhoz, hogy gólokat is lőjünk. Megvoltak a lehetőségeink előnyben, de nem volt elég jó az előnyös játékunk. Az ilyen mérkőzéseken, ennyi előnyből be kell találni, ha azt akarjuk, hogy esélyünk legyen a győzelemre. Nincsenek kifogások, pénteken jobbak voltunk, mint ma.  Ugyan nem volt szörnyű a játékunk, de a legjobbunkat se nyújtottuk. Most a legfontosabb a következő meccs a Csíkszereda ellen, most napról napra kell haladnunk. Nyolc mérkőzésünk van még, nem szabad előrerohannunk, az a feladatunk, hogy készen álljunk a következő mérkőzésre, erre koncentrálunk száz százalékban.”

Fodor Szabolcs, vezetőedző, FTC: „Nagyban segített az első harmadban mutatott játékunk abban, hogy be tudjuk húzni ezt a mérkőzést, de sokszor láttuk már a szezonban, hogy 60 percig tart egy mérkőzés. Főleg a szezon elején voltak olyan találkozók, amikor nagy előnyt engedtünk ki a kezünkből, nemrég a Debrecen ellen történt ilyen, amikor már 5-0-ra vezettünk. Elengedhetetlen 60 percig játszani ezt a játékot, így számított az első harmad, de mind a 60 perc kellett ahhoz, győzzünk. Örülünk, hogy ezt a fontos három pontot be tudtuk gyűjteni megyünk tovább, fókuszálunk saját magunkra és a saját feladatunkra, az a lényeg, hogy játsszuk a jó játékunkat, erre figyelünk.”

Gyergyói Hoki Klub-Opten Vasas HC 0-1 (0-0, 0-0, 0-0, 0-1) - hosszabbítás után

A hazaiknál Cooke helyett Ruczuj védett, míg a Vasas összeállítása Tóth nevével kezdődött. A GYHK-ba visszatért Bobcek, a másik oldalon pedig Odnoga.

Jó tempóban indult a meccs, mindkét kapusnak akadt dolga, Tóthnak némileg több. A Vasas kétszer, a gyergyóiak egyszer kerültek emberhátrányba.

A folytatásban is a Gyergyó volt némileg fölényben, de a helyzeteket nem tudta gólra váltani, ahogy a vendégek lehetőségeiből sem született gól. Az utolsó harmadban még rátettek egy lapáttal a csapatok, több volt a helyzet, ám a két kapus továbbra is remekelt. Az 51. percben Sára és Czakó verekedett össze, 2+5 perc lett a jutalmuk.

A ráadás nem tartott sokáig, Szalma fejezte be az akciót  46 másodperc elteltével.

A Vasas így hat ponttal zárta erdélyi túráját, és megszilárdította nyolcadik helyét. Csütörtökön Dunaújvárosba utaznak Ladányi Balázsék. A Gyergyó két győzelem után kapott ki, elrontva ezzel Szilassy Zoltán vezetőedző születésnapját. Szerdán az UTE lesz a GYHK vendége.

Sport Club Csíkszereda-DEAC 3-2 (2-1, 1-0, 0-1)

A Csíkszereda kapujában maradt László, a kimaradók listáján ezúttal Szamankov, Loginov, Blackwater és Taratuhin szerepelt. A DEAC kapujába visszatért Hetényi.

A debreceniek kerültek előnybe, Vokla talált be a 7. percben. Két perccel később jött az egyenlítés Becze sorozatban hatodik meccsén szerzett gólt. A Szereda aztán a vezetést is megszerezte Combs révén. Hiába volt több helyzete a DEAC-nak, egyenlítenie nem sikerült.

A második harmadban már a Sportklub próbálkozott többször, és Láday góljával növelte is az előnyt. Kuljas és Dalecky összeakaszkodása után mindketten leültek. Az utolsó játékrész elején a hazaiak játszhattak fórban, aztán jött egy debreceni előny is. A Csíkszeredának volt több lövése, de a vendégek be tudtak találni, Berta gólja után egy volt a különbség. A hajrában a kapuslehozatallal is megpróbálkoztak, de nem jött össze az egyenlítés.

A DEAC így három vereséggel zárta a túrát, és szerdán az FTC otthonába látogat. A debrecenieknek még négy meccsük van az alapszakaszaban. A Csíkszereda a szezonban először nyert a DEAC ellen. Jason Morganék szerdán és csütörtökön a Titánokkal találkoznak.

Nyilatkozat

Jason Morgan, vezetőedző, SC Csíkszereda: „Fontos volt számunkra, hogy önbizalmat szerezzünk a Debrecen ellen, hiszen ebben a szezonban még nem sikerült legyőznünk őket. Ismét megmutatta a csapat, hogy miben erős. Az első góljukra kettővel tudtunk válaszolni és végül ha nehezen is, de megtaláltuk a módját hogyan győzzünk. Rövidebb kispaddal játszottunk ma is, várjuk vissza a sérülteket. Flinta, Taratuhin és Blackwater fejsérülésükből lábadoznak, de Bíró és Rokaly játékára esély mutatkozik akár már a jövő héten.”

Kecskeméti Áron, másodedző, DEAC: „Mélyebb gödörben vagyunk jelenleg, az elmúlt napokban többször is vereséget szenvedtünk. Egy pontot sem sikerült szereznünk az erdélyi túrán, ami frusztráló. Ma nem figyeltünk oda kellőképpen a részletekre, nem voltunk elég pontosak és sokszor nem találtuk el a kaput. Amikor lendületünk volt, akkor a védekező zónában, ha csak egy pillanatra is, de megálltunk, így nem tudtuk a mi javunkra eldönteni a mérkőzést.”

Corona Brasov Wolves-MAC HKB Újbuda 3-4 (1-1, 0-2, 2-1)

A hazaiaknál Tőke védett, míg a MAC HKB-ban Farkas. A meccs elején két kiállítást ítéltek egy perc különbséggel, és a vendégek belőtték a fórt Macaulay révén. Újabb büntetés következett, és ebből már a Brassó is eredményes volt, Tranca egyenlített másfél perccel később.

A második harmad a budapestieké volt. Négy perc alatt szerzett két gólt az előző játékhét legjobbjának választott Terbócs, jött is a hazai időkérés. A folytatásban a Brassó három büntetést is összeszedett, így pedig nem volt esélye felzárkózni.

Sőt, a 44. percben Nagy Krisztián is betalált, ám Péter Balázs gyorsan visszaállította a különbséget. A Corona hajtott a további gólokért is, de Farkas remekelt. A Brassó a kapuslehozatallal is megpróbálkozott, és 17 másodperccel a vége előtt Gliga egyre csökkentette a hátrányt, másra azonban már nem maradt idő.

A Brassó öt győztes meccs után kapott ki. Csütörtökön az UTE látogat a Farkasokhoz. A MAC HKB két vesztes meccs után győzött, így három ponttal utazik haza Erdélyből. A két együttes között különbség két pontra csökkent.

Nyilatkozat

Dave MacQueen, vezetőedző, Brassó: "A MAC HKB jó csapat, technikás, gyors játékosokkal, az első két harmadban megnyertek minden csatát. Jobbak voltak nálunk, és még ha az utolsó harmadra fel is ébredtünk, ez nem volt elég. Azt kaptunk, amit érdemeltünk. Nincs vége a világnak, visszatérünk a következő meccsre.”

Kangyal Balázs, vezetőedző, MAC HKB: "Igazi csapatként dolgoztunk, ez volt a győzelem kulcsa. Az utolsó néhány meccsen is jó helyzeteket alakítottunk ki, jó dolgokat csináltunk, de csapatként nem működtünk megfelelően. Boldog vagyok a kapusunk miatt, 19 évesen nagyszerűen védett, de örülök az egész csapat teljesítménye és a pontok miatt. A Brassó az egyik legjobb csapat a ligában, emiatt még értékesebb a győzelem.