Udvariatlan vendégek

2019.10.07. 22:03 |
A Gyergyó és a Csíkszereda is idegenben nyert az Erste Ligában.

Corona Brasov-SC Csíkszereda 0-4 (0-3, 0-0, 0-1)

Az erdélyi rangadót remekül kezdték a vendégek, és már negyedóra alatt két gólt szereztek: előbb Pelley, majd fórban Taratuhin talált be. És itt még nem volt vége, a 18. percben Fodor Csanád is mattolta Tőkét.

A második harmad elején a Sportklub gyorsan emberhátrányba került, de ezzel nem tudott élni a Brassó, ahogy a 30. percben Rabbit büntetője is kimaradt. Adorján Örs a folytatásban is nagyszerűen védett.

Az utolsó játékrészre már alábbhagyott a brassóiak lendülete, és ezt Becze még egy emberelőnyös góllal megbüntette. A végén elszabadultak az indulatok, összesen nyolcan kaptak kiállítást.

A Csíkszereda javított a DEAC elleni vereség után és megszakította a Brassó remek sorozatát.

Nyilatkozat

Ondrje Rusnak, másodedző, Brassó: „Az első harmad volt az eddigi legrosszabbunk. A második harmad első tíz percében már jobbak voltunk, de nem találtunk be, és Rabbit kihagyott büntetője után a morál is csökkent. Azért veszítettünk, mer az ellenfél okos csapat, jó védelemmel, és képtelenek voltunk gólt szerezni. Várjuk a következő meccset a Csíkszereda ellen, akkor majd más taktikát alkalmazunk.”

Jason Morgan, vezetőedző, Csíkszereda: „Tudtuk, hogy érzelmes meccs lesz, hatpontos találkozó mindkét csapat számára. Mi egy nagy vereség után érkeztünk, és ma este erőfeszítéseket tettünk, hogy jobbak legyünk. A fiatal Adorján remek meccset hozott le sok védéssel. Rabbit kihagyott büntetője volt a fordulópont, utána már kapott gól nélkül le tudtuk hozni a meccset.”

UTE-Gyergyói HK 1-4 (0-2, 0-1, 1-1)

A hazaiaknál Brown, a vendégeknél Tendler és Zagidullin hagyta ki a meccset. A Gyergyó két emberelőnyös góllal – Valdix és Bobcek révén - az első harmadban elhúzott, majd a második harmad elején Péter Zsolt talált be.

Az UTE fokozatosan próbálta növelni a nyomást és végül a 43. percben sikerült szépíteni Kiss-Rusk góljával. A hazaiak próbálkoztak, de a Gyergyó taktikusan őrizte előnyét, majd a végén Sára emberhátrányban lépett ki és lezárta a meccset.

Az UTE tehát az edzőváltás után sem tud kilábalni a gödörből, a Gyergyó pedig két győzelemmel zárta túráját és az ötödik.

Nyilatkozat

Baróti Zsolt, vezetőedző, UTE: „Ennyi gyenge teljesítményt egy csapat nem bír el. Három meccsre való korongot adtunk el és helyzetet hagytunk ki. Mentális gondjaink nincsenek, túlzott akarás volt, noha türelmesnek kellett volna maradnunk. Le kell ülnünk a játékosokkal, majd edzeni tovább.”

Christopher Hamell, vezetőedző, Gyergyó: „Nagyon keményen dolgoztunk, mindenki összeszedte magát, és azt tette, amit kell. Szereztünk néhány emberelőnyös találatot, ami mindig segít, sőt, a végén hátrányban is betaláltunk. Jól reagáltunk a rossz idénykezdésre, így kell folytatnunk.”