Továbbra is az FTC-Telekom vezeti a tabellát

2022.10.07. 20:39 |

A zöld-fehérek egy FEHA19 elleni sikerrel őrizték meg első pozíciójukat.

A Fradinál Arany, a FEHA19-nél Márkus kapott lehetőséget a kapuban. A 8. percben megszerezte a vezetést az FTC: a kék vonalas bombát hiába védte Márkus, a szabadon maradt korongot Kaijser betette a kapuba (1-0). A zöld-fehérek még az első játékrészben megduplázták az előnyüket, amikor Low a támadó harmadban elhozta a bulit, a pakkot pedig Nagy Gergő bebombázta a vasak közé (2-0). A hazaiak nyitó felvonásbeli fölényét jól jelzi a 13-5-ös kapura lövési mutató.

A mérkőzés közepén Arany a kapujából kilépve indított, Kestilä centerezett, Betteridge pedig értékesítette a ziccert (3-0). Nem sokra rá eljött az első kiállítás, a zöld-fehérek nem éltek vele. A 36. percben elcserélte magát a FEHA19, Nagy Gergő üresen maradt, ezt kihasználva nagy gólt vert a bedobópontról (4-0). A harmadik harmad elején kettős emberelőnyben támadhattak a vendégek, Rétfalvi megszerezte a székesfehérváriak becsületgólját (4-1). Ezt követően mindkét csapat próbálkozhatott létszámfölényben, Tóth Gergő emberhátrányban kapuvasat lőtt.

Az FTC-Telekom 4-1-re nyert, jövő héten a Kontinentális Kupában szerepel. A FEHA19 kedden az UTE otthonában lép jégre.

Nyilatkozatok

Fodor Szabolcs, vezetőedző, FTC-Telekom: "Tudjuk nagyon jól, hogy a fehérvári egy fiatal csapat, és egy dologban biztosak lehetünk, hogy 60 percig ők tekerni fognak. Ugyanúgy fognak játszani az első percben és a 60.-ban, teljesen mindegy, hogy mi van az eredményjelzőn. Beszéltünk arról, hogy volt olyan meccsünk idén, amire nem tudtunk fejben olyan jól felkészülni, amennyire kell, és most erre nagyon figyeltünk, hogy meglegyen a kellő koncentráció. Ennek ellenére az első 10 percben egy kicsit megleptek minket, de utána felvettük a saját ritmusunkat és nagyon jól játszottunk. Azt gondolom, az első 10 percet kivéve a maradék ötven perccel abszolút elégedettek lehetünk, és a srácok hozták azt, amit egy ilyen csapat ellen hozni kell, hogy meglegyen a biztos 3 pont."

Arany Máté, edző, FEHA19: "Át tudtuk hozni azt a jó letámadásunkat, amit az Újpest ellen játszottunk az előző mérkőzésünkön. Úgy kezdtük, azzal a tempóval és azzal a sebességgel. Közel voltunk a Fradi-játékosokhoz, és ezért tudtunk jó letámadásokkal nyomást gyakorolni rájuk, ami miatt tényleg jó volt az első harmad első fele. Jött utána két gól, ami miatt kicsit visszavettünk, és alapigazság a hokiban, hogy nehéz úgy játszani, ha nincs nálad a korong. A második, harmadik harmadban pedig nem volt sokat nálunk a korong. Nem is nagyon tartottuk magunkat ahhoz, amire kértük a srácokat, hogy ha meg is szerezzük a korongot, akkor tartsuk meg és próbáljunk meg passzokkal kijönni a harmadból. Legyünk közel egymáshoz, hogy ezek könnyű passzok legyenek de utána kezdjünk el korcsolyázni. Sok olyan dolgot nem csináltunk, amivel mi hatékonyak tudunk lenni."