Tíz gólt lőtt az UTE

2021.02.19. 21:43 |

Kiütéses győzelmet arattak a lila-fehérek a MAC HKB ellen az Erste Ligában.

UTE-MAC HKB Újbuda 10-1 (4-0, 4-1, 2-0)

Az UTE sérültjeinek többsége visszatért, így újra Rajna védett, és játszott Benk, Bodó, Just és Sikorcin is. A MAC HKB-ban ezúttal Jászai és Csollák került a keretbe, Tornyai és Bugár maradt ki.

Az újpestiek a 4. percben megszerezték a vezetést, Just lövése megpattant Bálizson, és beperdült a kapuba. A gól szárnyakat adott a hazaiaknak, egy perc múlva Vorobjov duplázta meg a vezetést saját kipattanóját értékesítve, aztán a 10. percben Sotlar is eredményes volt. A vendégek ráadásul kettős emberhátrányba kerültek, és a kiállítások végén Vorobjov belőtte a negyedik gólt is. A MAC HKB-nak is jutott egy kettős fór, ám Rajna eszén nem tudtak túljárni a pörgős első harmadban.

A második felvonás is újpesti góllal indult, Bodó is beköszönt közelről, és ezt követően kapust cseréltek a vendégek, Farkas váltotta Bálizst. Öt percig tudta tartani hibátlan mérlegét, ekkor Bodó távoli lövésébe Benk nyúlt bele a kapu előtt. Egy perc múlva Sofron szépített szóló végén. A vendégeknek bőven lett volna lehetőségük még közelebb is zárkózni, de a helyzetek kimaradtak. Az UTE viszont hatékonynak bizonyult, Bodó újabb gólt ért el, miután a hátvédek nem tudtak felszabadítani, aztán egy lendületes akció végén Perkovich is eredményes volt, így 8-1-re módosult az állás.

Az UTE két hátrányt is kibekkelt a harmadik harmad elején, majd Stadel is feliratkozott a gólszerzők közé, a hajrában pedig Vincze változtatta kétszámjegyűre a lila-fehérek góljainak számát.

Az újpesti csapat egy hónapon belül másodszor jutott el tízig, januárban a Titánoknak lőttek ennyit. Ennyi gólra a szezonban csak a Csíkszereda volt még képes.

A két együttes között öt pontra csökkent a különbség, az UTE egyúttal megelőzte a Gyergyót.

A MAC HKB vasárnap a DEAC otthonában javíthat, az Újpestre pedig hétfőn a Vasas vár.

Nyilatkozat

Virág Csaba, vezetőedző, UTE: „Fontos volt nekünk, hogy győzelemmel folytassuk az erdélyi túra után. Az eredmény az másodlagos, messzemenő következtetést nem vonhatunk le belőle. A győzelem az győzelem, örülünk neki. Hatékonyak voltunk a kapu előtt, jól kezdtük a mérkőzést, az megalapozta a maradék 50-55 percet is. Az emberhátrányos védekezésünk nagyon rendben volt ma, örülök, hogy abban tudtunk fejlődni. Most úgy álltak a csillagok, ahogy nekünk kellett, de helyén kell kezelni ezt a sikert. Nekünk az alapszakasz negyedik helyére már nincsen sanszunk, de szeretnénk olyan formába kerülni a rájátszásra, hogy bárki választ minket, annak kemény fejtörést okozzunk.”

 Kangyal Balázs, vezetőedző, MAC HKB Újbuda: „Nem hinném, hogy nagy jelentősége van annak, hogy hány góllal kaptunk ki. A célunk az, hogy bekerüljünk a legjobb négy közé, javíthatunk vasárnap. Hokiztam már annyit életemben, hogy tudom, vannak ilyen napok, amikor ezt megtörténik. Lehet, hogy ez a vereség még egy kicsit jót is tesz nekünk, bármilyen furcsa. Tisztában voltunk az ellenfél játékerejével, pihentek voltak, sok sérültjük most tért vissza, mi azért egy nehezebb sorozatból jövünk. Nem vagyok sem csalódott, sem elkeseredett. Vannak ilyen meccsek, gratulálunk az ellenfélnek.”