Szétlövésben Titánok-győzelem

2020.10.15. 22:06 |

A Gyergyó kétgólos előnyről veszített az első győri Erste Liga-mérkőzésen.

Titánok - Gyergyói HK 4-3 (1-3, 1-0, 1-0, 0-0, 1-0), szétlövésben

A Titánok csütörtökön este mutatkoztak be az új idényben, ráadásul ez volt az első meccsük az új győri Nemak Jégcsarnokban. Ezzel szemben a Gyergyó hetedik, a mostani etapban utolsó magyarországi találkozóján szerepelt.

Kiegyenlített játékot hoztak az első percek, majd a hazaiak kihasználták első emberelőnyüket: a visszatérő Reiter lőtt nagy gólt a hosszú sarokba. Még ebben a felvonásban fordítottak a vendégek két védelmi hiba miatt. Előbb egy saját harmadon belül eladott korongot Koskiranta bombázott a bal kapuvas segítségével a hálóba, majd Silló maradt őrizetlenül a kapu előtt, és fonákkal a léc alá emelt. Az utolsó percben a Gyergyó emberelőnyben is betalált: a kapu elé betett korongot Koskiranta piszkálta be.

A második húsz perc Titánok-fórral indult, de nem sikerült közelebb zárkózni. Ezt követően a vendégek voltak aktívabbak, ám Gyenes jól védett. Egy kivédekezett kiállítás után a 35. percben megszerezte második gólját a hazai csapat: Csiszer Ádám lódult meg, és lőtte ki a jobb felső sarkot.

A harmadik harmad elején is fórban játszhattak a Titánok, és McNulty kékvonalas lövése meglepte Cooke-ot, a kapus is kellett az egyenlítő találathoz. A folytatásban mindkét csapat egyszer játszhatott előnyben, de döntés nem született.

A ráadásban már kevesebbet vállalkoztak a csapatok. Végül a szétlövésben a hazaiaktól ketten, Madácsi és Almási talált be, míg a GYHK-ból csak Jones, így az új edző, Kasper Vuorinen kétpontos sikerrel debütált.

A Titánok vasárnap az UTE ellen folytatják. A Gyergyó hét pontot gyűjtött hét meccsen, és majd a nemzetközi szünet után játszanak újra az Erste Ligában.

Nyilatkozat

Kasper Vuorinen, vezetőedző, Titánok: „Jó mérkőzést játszottunk. Ugyan a kezdés döcögősre sikerült, de aztán elkezdtünk hinni magunkban, hiszen tudtuk, ha keményen dolgozunk, az meghozza az eredményét. A srácok ma szívüket-lelküket kitették a jégre, 18 remek srác volt ma az öltözőben, akik megdolgoztak a sikerért.”

Szilassy Zoltán, másodedző, Gyergyó: „Papírformának tűnő győzelmet szalasztottunk el ma is. Többet lőttünk, megvolt a jelenlétünk az offenzív zónában, de a játékunk nem volt célravezető. Az ellenfél kompakt védekezését nem akartuk átlőni, hanem át akartuk vinni a korongot. A jó teljesítményükhöz még a remek kapusteljesítményük is hozzájárult. 3-1-nél még kellett volna gólt lőnünk és meglehetett volna a győzelem.”