Such György: A néző számít a legjobban

2020.05.27. 16:20 |
A szurkolók jobb kiszolgálását, a szakmai képzés színvonalának javítását, valamint a pénzügyi fegyelmet emelte ki a Magyar Jégkorong Szövetség újraválasztott elnöke.

„Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem számítottam a győzelemre, de a támogatás mértéke engem is meglepett. Nagy megtiszteltetés, az eddigi munka elismerését látom benne” – jelentette ki a Magyar Jégkorong Szövetség küldöttgyűlése után az újabb négy évre elnöknek választott Such György.

Első ciklusából azt emelte ki, hogy társadalmi elnökként kellő finanszírozási forrást sikerült a sportágba hoznia, valamint a működés minden területén jelentős lépések történtek a professzionalizálódás irányába.

„Az újraválasztás után az első teendő, hogy folytatom a megkezdett munkát, azokat az ügyeket, amelyek már folyamatban vannak. Ezek közül az egyik a bajnokság újraindítása” – jelentette ki Such György.

Mint kifejtette, most nagyobb kihívásokkal kell szembenézni, mint négy évvel ezelőtt. „A járványhelyzetben a legfőbb bizonytalanságot az okozza, hogy nem tudjuk, meddig tart, és a következmények melyik szektorra meddig és mekkora hatással lesznek. A jelenlegi sportfinanszírozási rendszer is megrendült amiatt, hogy nyereséget nem tudnak termelni a legtöbb szektorban a gazdasági szereplők. Emellett születtek olyan kormányzati intézkedések, amelyek a forrásokhoz való hozzájutást megnehezítik vagy időben eltolják. Jelentős nadrágszíjhúzásra lesz tehát szükség.”

Such György arról is beszélt, hogy egyelőre bizonytalan, mikor lehetnek újra jelen a nézők a mérkőzéseken, márpedig a szurkolók nélkül alig van értelme a játéknak.

A drukkerek kiszolgálására a jövőben nagyobb hangsúlyt kíván helyezni a szövetségi elnök, aki szerint ehhez szemléletváltozásra van szükség a klubok részéről. „A néző számít a legjobban, az ő kiszolgálásuk nélkül nem lehet eredményt elérni” – emelte ki.

A következő időszak feladatának nevezte még a szakmai képzés színvonalának javítását, valamint a pénzügyi tudatosságot, fegyelmezettség erősítését.

„Jó úton járunk, egyre erősebbek vagyunk, de ahogy mi, úgy a világ is fejlődik. Ha egy pillanatra megpihenünk, akkor azok, akik velünk egy szinten vannak, könnyen elhúzhatnak” – mondta a magyar jégkorong erejéről.