Sima FTC-győzelem a Sportklub elleni rangadón

2022.09.23. 20:59 |

A magyar bajnok teljesen egyértelmű győzelmet aratott Erste Liga-címvédő riválisa felett a péntek esti csúcsrangadón.

Ferencvárosi helyzetekkel indult a presztízsösszecsapás: a nyitó harmad első felében több ízben is Adorjánnak kellett nagyot védenie (mögé a mindössze 17 éves Simo Joel Ábel öltözött be tartalékkapusnak), a vendégek lassabban lendültek bele a játékba. A vezetésre a 15. percig és az első emberelőnyig kellett várni. A hazai fórmegjátszás finoman szólva is döcögött, ám néhány másodperccel a kiegészülés előtt Kestilä ráhúzta, a pakk Adorján mögül pattant ki, s noha Babic elsőre belefújt és nem ítélt gólt, a videózást követően már jó ítélet született, megérdemelten vezetett az FTC. A bekapott gól ébresztőt fújt a szeredaiaknak, akik három és fél perccel később egyenlítettek. Szkacskov cipelte sokáig a pakkot a támadóharmadban, addig-addig forgolódott, míg végül némi szerencsével nála maradt a korong, és be tudta tenni Beczének középre, aki nem hibázott.

Az egalizálás után megint Kestilä került főszerepbe. Előbb őt küldték ki két percre, az áthúzódó hátrányt azonban kivédekezte a Fradi, majd rögtön ezután a zöld-fehérek is megkapták újabb előnyüket, amelyben a finn csatár Nagy Gergő visszatett korongja után saját kipattanóját pofozta be. Kestilä dupláját látva társa, Low sem akart lemaradni: két perccel a finn gólja után egy kaotikus vendégvédekezést kihasználva talált be. A harmadik ferencvárosi gól után következett egy látványos fair fight – nem fogják elhinni, Sarciával véletlenül pont Garrett Clarke akadt össze –, majd a 33. percben a ferencvárosiak háromból harmadik előnyüket is értékesítették, méghozzá egy nem mindennapi góllal. Kulmala hátulról akart megereszteni egy bombát, ám beletört az ütője, ami hatalmas ívben repült előre: ez egyrészt megzavarhatta Adorjánt, másrészt a pakk így éppen Low-hoz sunnyogott, aki köszönte, közelről behúzta – a pénteki meccsen így másodszor, összességében pedig harmadik Erste Liga-bajnokiján már ötödször volt eredményes. Kestilä és Low duplája után az FTC többször is megszerezhette volna a megnyugtató ötödik gólt, ehelyett azonban két másodperccel a harmadszünet előtt ismét rendhagyó jelenetek következtek. Clarke előbb megmutatta, hogy a pankráción túl azért némi jégkorongtudás is szorult belé – Rokaly passzából szépített –, ám a gólszerzés után azonnal leküzdhetetlen szükségét érezte visszavedleni legfőbb szerepkörébe, s kvázi gólöröm gyanánt a maga előtt keresztben tartott ütőjével gyakorlatilag lenyakazta a gyanútlanul arra korcsolyázó Szorokint. A játékvezetők végül csak egy két percet fújtak rá, ám ha Tóth Gergő szuperkupás magánszáma után nem lepődtünk meg az utólagos eltiltáson, hát ezúttal sem tennénk…

Csupán néhány másodpercen (és centin) múlt, hogy a záró harmad elején nem került értékesítésre a négyből negyedik hazai emberelőny. Újabb nagy vendégbaki következményeként Nagy Gergő szerzett korongot a támadóharmadban, egy csel után az alapvonalról gyönyörűen tette vissza fonákkal az érkező Kulmalának, aki bebombázta az ötödik ferencvárosi találatot. Ám ezzel sem volt vége, újabb szerzett pakk után Kaijser is meglőtte a maga gólját, majd Clarke sokadik exhibicionista provokációjára végre megkapta a megszolgált véglegesét. Az ötperces előny végül kihasználatlanul maradt, de az FTC így is erődemonstráló, 6-2-es győzelmet aratott címvédő riválisa felett. A Ferencváros a szezonnyitó Szuperkupa-kisiklást követően alaposan felszívta magát, három meccs után százszázalékos mérleggel vezeti a tabellát, míg a két bajnoki után nyeretlenül álló, címvédő Sportklubból egyelőre látványosan hiányoznak a nyáron elveszített rutinos légiósok és hazai játékosok.

Nyilatkozatok

Fodor Szabolcs, vezetőedző, FTC-Telekom: "Az első harmadban nem játszottuk azt a játékot, amit egy bajnok csapat ellen kell. Úgy gondolom, hogy több területet és időt adtunk nekik a kelleténél és nem úgy álltunk bele a párharcokba, ahogy kellett volna. Utána ezt viszont már sikerült javítani a második és harmadik harmadban is. Nagyon kellett a speciális játékra is figyelni, az emberelőnyre és emberhátrányra, amik általában a ki-ki meccseket eldöntik. Azt gondolom, hogy ebben ma nagyon jók voltunk. Nem azt mondom, hogy a 20 percet leszámítva jól játszottunk, mert abban a 20 percben is rendben voltunk, de tudunk jobban játszani. A maradék 40 percben viszont tényleg sikerült mindent megvalósítani, amit szerettünk volna látni a srácoktól."

Hozó Levente, vezetőedző, SC Csíkszereda: "Az első harmadban úgy jöttünk ki a jégre, hogy jó játék képet mutatott a csapat, ami viszont a második harmadra teljesen megváltozott. Én azt látom, hogy nem megfelelő döntéseket hoztunk. Lassúak voltunk a védekező zónában, a Ferencváros pedig lehokizott minket, mert nem tudtunk csapatként együttműködni. Nem elég, hogy 5-7 ember kiteszi a lelkét a többiek meg csak azért vannak, hogy a létszámot elérjük."