A 20 éves csatár öt évnyi légióskodás után tér vissza Magyarországra.
A FEHA19 leigazolta Schwartz Gergőt. A 20 éves csatár 2021-ben Finnországba ment, majd 2024-től észak-amerikai utánpótlás-bajnokságokban edződött, ahol a USPHL-ben bajnoki címet ünnepelhetett. A legutóbbi divízió 1/B-s világbajnokságon aranyérmes válogatott tagja először játszhat felnőttek között. Schwartz az új klubja holnapján elmondta: "Nagyon jó érzésekkel érkezem a FEHA19-hez, és izgatottan várom az új szezont. Bízom benne, hogy sikerül bejutnunk a playoffba, és a fiúkkal együtt jó eredményt tudunk elérni. Szeretnék minél hamarabb beilleszkedni a csapatba, és minden edzésen, illetve mérkőzésen a maximumot nyújtani."
Magosi Bálint, Farkas László, Dóczi Zsombor, Matvej Sivrin, Pallós Zsombor, Karó Levente, Erdőhelyi István, Alapi Márton, Páterka Bence, Deák Márton, Mayer Marcell, Balasits Barnabás, Hegedüs Levente, Bajkó Botond és Hiezl Martin után Schwartz a FEHA19 tizenhatodik bejelentett játékosa a következő szezonra.
