Pontot mentett a MAC HKB

2022.01.08. 21:56 |

Háromgólos hátrányból visszajött az újbudai csapat, de a hosszabbítást a Gyergyó bírta jobban.

Gyergyói HK-MAC HKB Újbuda 4-3 (2-0, 1-0, 0-3, 1-0) - hosszabbítás után

Haaranen már fél perc után vezetést szerzett a hazaiaknak, majd az első harmad végén Tranca, a meccs felénél pedig Vincze Péter növelte a különbséget. A MAC HKB azontan nem adta fel, és a harmadik felvonásban hét perc alatt egyenlített: Tóth Richárd, Ritter és Izacky volt eredményes.

A hosszabbítás 26 másodpercig tartott, Haaranen érkezett jó ütemben, pontos lövésével szemben Bálizs már tehetetlen volt.

A két együttes között így nyolc pontra nőtt a különbség. A MAC HKB vasárnap a Csíkszereda ellen zárja túráját.

Nyilatkozat

Szilassy Zoltán, vezetőedző, Gyergyó: „Negyvenhárom percig szenzációsan hokiztunk. Felhívtuk a figyelmet arra, hogy közeledik a rájátszás, és azokat a dolgokat kell forszírozni, ami az elején jellemzett minket. Ott voltunk mindenhol, keményen védekeztünk, jól támadtunk, aztán jött tíz perc, és elkezdtünk mást csinálni, buta kiállításokat szedtünk össze. 3-0 tudatában azt hittük, hogy vége a meccsnek. Az ellenfél pedig a három lehetőséget, amit adtunk, be is lőtte. Az utolsó percekben újra domináltunk, és a hosszabbításban volt karakterünk. Kicsit sokba került, sokkolt minket, hogy visszajött az ellenfél a semmiből, de erről csak mi tehettünk. Az a jó, hogy győztünk, egy jó ellenfél ellen. Jó egy nyertes meccs után tanulni a hibákból. A tíz percet leszámítva elégedettek lehetünk, fontos győzelmet arattunk. Szeretnénk még feljebb kapaszkodni.

Kangyal Balázs, vezetőedző, MAC HKB: „Maradéktalanul elégedett lehetek. Sok hiányzónk van, pénteken nagy iramú meccset játszottunk, sok hibával, most viszont az egyik legnagyobb lépést tettük meg, amit láttam a csapattól ebben a szezonban. Nem feltétlenül az eredményre gondolok, az nem is annyira érdekel, hanem arra, amit láttam az utolsó húsz percben, és még a hosszabbításban is volt lehetőségünk.”