Pavuk Attila: felfoghatatlan álom

2019.04.03. 14:43 |

Az FTC-Telekom nyerte az Erste Ligát. Az aranyérmes csapatból Brett Switzer és Pavuk Attila is ugyanannyi pontot szerzett a döntőben, utóbbit választották a legértékesebb játékosnak.

Pavuk Attila Dunaújvárosban született és nevelkedett, majd a helyi csapat utánpótlásában játszott. 2007-ben az Egyesült Államokba költözött, a Hoosac középiskolába járt és itt szerepelt három évig. 2010-ben visszatért Dunaújvárosba, ahol öt szezont töltött, ez alatt kétszer nyerte meg a MOL Ligát. 2015-ben Miskolcra szerződött, és a Jegesmedvékkel mindhárom idényben bekerült a liga fináléjába, ebből kettőt meg is nyert a csapattal. Tavaly nyáron az FTC-Telekomhoz írt alá, és megszerezte ötödik bajnoki címét.

Pavuk U18-as és U20-as vb-n is játszott, a felnőttválogatottban pedig 2012-2013-ban mutatkozott be és kilenc meccsen lépett jégre.

Milyen érzés ismét magyar bajnoknak lenni?

Nagyon jó érzés. Különleges helyzet volt, nagyon örülök, hogy így végig tudtuk csinálni a szezont. Új csapat állt össze, új alapokra helyeztük az egészet. Amit elterveztünk a szezon elején, azt végigvittük. Hittünk egymásban, a csapatban, az edzőben, és ez kölcsönös volt. Fantasztikus volt a közönség is. Le a kalappal mindenki előtt!

Az MVP címre számítottál?

Nem gondoltam volna, hogy én fogom kapni. Tettem a dolgomat, próbáltam arra koncentrálni, ami előttem volt. Felfoghatatlan érzés. A csapatnak is nagy szerepe volt abban, hogy meg tudtam szerezni ezt a díjat.

Ez már az ötödik bajnoki címed. Melyik siker a legédesebb?

Mindegyik különleges, de a Fradival elért győzelem teljesen új fejezet az életemben. Azzal a céllal igazoltunk ide, hogy hogy minél tovább versenyben legyünk, és én titkoltan azt vártam, hogy aranyérmesek leszünk. Felfoghatatlan álom, köszönöm mindenkinek, aki ebben részt vett.