Parádés első harmaddal a Fradi nyerte a derbit

2022.10.29. 16:52 |

Az újpestiek szorossá tudták tenni a meccset, de egyenlíteniük nem sikerült, ezzel a Fradi rossz sorozata szakadt meg.

Egyik csapat sem várhatta bíztató előjelekkel a Tüskecsarnokban rendezett derbit, hiszen az FTC-Telekom előző két, az UTE előző három mérkőzését elveszítette az Erste Ligában.

Jobban, lendületesebben kezdett a Fradi. Kaijser ziccerét még Rajna védte, ám a 6. percben már tehetetlen volt: Kreisz Brúnó egy kavarodás után elhozta a korongot, higgadtan kicselezte az UTE kapusát, és fonákkal a kapuba talált (1-0). A gól után éledezett a lila-fehér alakulat, de Nagy Gergő a 15. percben megtörte a vendégek lelkesedését: a Ferencváros csapatkapitánya végigkorcsolyázott a koronggal a pályán, és ő is egy Rajnával szemben bemutatott csel után duplázta meg az előnyt (2-0). Két perccel a harmad vége előtt emberhátrányba, majd fél perccel később kettős emberhátrányba került az UTE, Pokornyit és Kiss Philipet állították ki a játékvezetők. A zöld-fehérek kihasználták a lehetőséget: Nilsson lekészítése után Nagy Gergő a rövid sarokba bombázott, második találatát szerezve (3-0).

A második harmad elején Kmecet küldték büntetőpadra a játékvezetők, de nem tudott gólt szerezni a Ferencváros, Rajna Miklós jól állta a sarat. Az UTE viszont a 26. percben első emberelőnyéből betalált: Tóth Gergő kiállítását követően Kiss Dániel lőtte a sűrűjébe a korongot, amit Toni Henttonen kotort kapuba (3-1). A 36. percben Kestilla ütött közelről kapuvasat, de a középső játékrészben gól már nem született.

A 43. percben tovább zárkózott az Újpest: Henttonen-Benk-Just összjáték után, a kanadai légiós tüzelt a felső sarokba (3-2). Két perccel később majdnem válaszolt a Fradi, Betteridge hosszúba tartó lökete a kapuvason csattant. Az 54. percben Kiss Dánielt állították ki, de a lövések elszálltak Rajna kapuja mellett. Három és fél minutummal a vége előtt időt kért Virág Csaba, később lehozták a kapust is a vendégek, de kihúzta a Ferencváros, és megnyerte a derbit.

Az FTC-Telekom visszatalált a győztes útra, és vasárnap matinémeccsen a Brassót fogadja. Az UTE pedig hiába nyert meg két harmadot is újabb vereséget szenvedett, és majd otthon, a Gyergyói HK-val szemben javíthat.

Nyilatkozatok 

Fodor Szabolcs, vezetőedző, FTC-Telekom: „Az első harmad, az egy álom volt! Talán a második harmad elején annyi helyzetünk volt, hogy négy vagy öt nulla is lehetett volna a mérkőzés vége, de sajnos kihagytuk a helyzeteket. Ők visszajöttek a meccsbe, és utána elkezdtünk görcsösen játszani, de amilyen helyzetben most voltunk, ez egy picit talán törvényszerű is volt. De tényleg tudtuk, hogy nagyon muszáj győzni, pláne az Újpest ellen, hogy kikeveredjünk ebből a negatív spirálból, ez egy picit talán rányomta a bélyegét itt a második, harmadik harmadra, de a legfontosabb az, hogy megvan a győzelem, és most innentől kezdve ez a görcsösséget el lehet felejteni, és tényleg játszani azt a játékot, amit az elején az első húsz percben mutattunk.”

Virág Csaba, vezetőedző, UTE: „Abszolút nem volt meg az a küzdőszellem, aminek meg kellett volna lennie. Nem nyertük meg a párharcokat, és ez nagyon szembetűnő volt, minden korong a Fradié volt, és igazából nagy nyomás alatt tartottak minket, úgyhogy teljesen megérdemelt volt ez a háromgólos első harmad. Az jó, hogy utána úgy jöttünk ki, hogy szeretnénk megnyerni a második harmadot. Ez sikerült is, ezzel én tartom azokat a reményeket, hogy hosszabbítással, vagy akár meg is tudjuk fordítani a mérkőzést. Nagyon sokba került a harmadik harmadban az a két kiállítás a végén. Az megtörte a lendületet. Az egy dolog, hogy kivédekeztük, de ha megtöri a lendületet, akkor nagyon nehéz utána újra elkapni a fonalat.”