Nyolc góllal vágott vissza a kupabúcsúért a DVTK

2022.11.27. 22:36 |

A miskolciak Páterka Bence vezette győzelemre egy sok kiállítást hozó meccsen.

A hazai kapuban Voris foglalta el a helyét, a miskolciak gyakorlatilag háromsoroztak, a negyedikbe Pecsét és Lövei voltak beírva. A DAB-nál ezúttal Järvinen kezdett, a pénteki, debreceni meccshez képest némileg felforgatott sorokkal.

A két együttes az MK-mérkőzésekkel együtt harmadszor találkozott egymással kevesebb mint két hét leforgása alatt. Az első adventvasárnapi csörte azonban a tükörképe volt a kupavisszavágónak: a Jegesmedvék villámrajtot vettek, és gyakorlatilag egy fél harmad alatt eldöntötték a meccset. Előbb Dézsi szabálytalankodott kiállítást érően Blaskóval, a fórt maga a sértett használta ki a 6. perc végén – a figura is tőle indult, és a végén a sikeres beleérés is az ő nevéhez fűződött. Másfél perccel később Galajda, Mattyasovszky és Páterka háromszögelt ki sakk-mattra egy akciót, a Sárközy Emléktornára is behívott csatár fejezte be végül. Még mindig csak 10 perc telt el, amikor egy újabb vendégkiállítást Razumnyak használt ki: a házi gólkirály orosz tulajdon, kapu előtt takaró csapattársát is elküldte a lövőcsellel, majd bebombázta a botos oldalra. Järvinennek eddig tartott a meccs, a finnt Kovács váltotta a kapuban gyorsan bekapott 3. gólja után. A harmad végén az újvárosiak is kihasználták első fórjukat Svars révén, a lett bekk hátulról találta meg a rést Voris lábai között lapos lövésével. Fél percre rá Szirányi 5 az 5 ellen állította vissza a háromgólos különbséget, megnézte magának a jobb felsőt és ki is pókhálózta. A harmad végén Kiss Roland támolygott le, a válogatott bekk szerencsére vissza tudott térni.

A fordulás után ismét Szirányi volt eredményes, dupla Voris-védés után megindult, csatár-üzemmódba váltva átbújt Török és Lammi között, majd magabiztosan fejezte be látványos szólóját, 5-1. A négygólos vezetés tudatában elméláztak a hazai védők, nem egészen egy perccel később Varga Arnoldot engedték túl közel, de legalább szét is nyíltak előtte, az újvárosi születésű bekk edzésgyakorlathoz hasonlatosan mattolhatta a teljesen kiszolgáltatott helyzetben hagyott Vorist. A meccs felénél egy újabb emberelőnyt bántóan könnyedén használtak ki a Jegesmedvék, a jégre rajzolt figura végén a két asszisztja mellé második gólját is megszerző Páterka emelte be közelről a tiki-takát. Ezután Wehrs követett el egy 6-2-es vezetésnél tökéletesen felesleges durva szabálytalanságot, a bottal a palánkba épített Embrichet az orvosi stábnak kellett lekísérnie, kórházba vitték, a válogatott hátvéd megszolgált véglegessel mehetett zuhanyozni, eltiltás is várhat rá. A DVTK hátrányos egysége lényegesen jobban zárt, mint a vendégeké, a DAB nem tudott élni az ötperces fórral. A játékrész végén Tamás és Kiss Roland simogatta meg egymást, a játékvezetők hamar közbeléptek, hogy aztán csak utóbbinak adjanak kiállítást. A szünet előtti utolsó percben némi káosz után Varga is kapott egy két percet, Kiss Roland pedig 10-et.

A záró periódusban folytatódott ez a tendencia: noha a meccs alapvetően nem volt durva, sorjáztak a kiállítások, a végén több mint egy órányi összbüntetésnél állt meg a számláló. A 49. percben a papíron negyedik soros két fiatal, Pecsét és Lövei hozta össze a DVTK immár 7. találatát előbbi remek alakítása után, majd nyolc minutummal a vége előtt Razumnyak szép kapáslövésével és második góljával rontotta tovább a DAB pocsék hátrányos statisztikáját. Az 54. percben Dézsi állította be a 8-3-as végeredményt, az asszisztos Svars csapata mindhárom góljában szerepet vállalt.

A Miskolc így egy összesen 63 percnyi kiállítást és öt emberelőnyös gólt hozó mérkőzésen kiütéses sikerrel vágott vissza a 8. helyen maradó Dunaújvárosnak a kupabúcsúért, és megőrizte dobogós pozícióját. A borsodiak legközelebb pénteken fogadják a Gyergyót, az Acélbikák pedig csütörtökön a címvédő Csíkszeredát – nagy valószínűséggel egyik legjobbjuk, Erik Embrich nélkül.

Nyilatkozatok

Tokaji Viktor, vezetőedző, DVTK: "Azzal nem lehetek elégedett, hogy nem kontrolláltuk eléggé az érzelmeinket és a kiállításainkkal nehéz helyzetbe hoztuk magunkat, viszont ezt a helyzetet jól kezeltük. Kifejezett kérés volt a meccs előtt, hogy ma egy csapat legyen a jégen és azok mi legyünk. Azt hiszem, hogy ez maradéktalanul teljesült. Nagyon örülök annak, hogy a speciális egységeink ilyen jól működtek és óriási karaktert mutattunk. Le a kalappal a srácok előtt, nagyon büszke vagyok rájuk."

Niko Eronen, vezetőedző, Dunaújváros: "Szomorú, hogy milyen teljesítményünk volt. Semmi sem működött és amit a csapatunktól láthattunk az a szezon eddigi legrosszabb meccse volt. Nem kéne, hogy fáradtak legyünk, mert hasonló a meccsszámunk az ellenfélnek, kifogás lenne ezt felhozni. Nem számít, hogy hány meccsed van, mennyire vagy fáradt. Ebben az esetben bátorságot és karaktert kell hozni a csapatba és át kell lendülni a fáradtságon. Ha fáradtnak érzed magad akkor azon át kell küzdeni magad."