Nincs már nyeretlen csapat az Erste Ligában

2022.10.02. 19:43 |

A FEHA19 legyőzte az UTE-t, mégpedig pont az újpestiek korábbi kapusának, Márkus Leventének a vezérletével.

Első 4 meccsén 25 gólt kapott a FEHA19, nem csoda, hogy a héten új hátvéd érkezett a csapathoz. A 22 éves szlovák bekk, Boris Hrubo rögtön be is került a meccskeretbe. A fehérváriak ezúttal a korábbinál sokkal fegyelmezettebben kezdtek, nem kerültek korán hátrányba. Igaz, a forduló előtt a tabella negyedik helyén álló Újpest sem esett neki ellenfelének. Az első tíz percben töredezett volt a játék, sok volt a hiba, a rengeteg játékmegszakítás nem tett jót a meccs ritmusának. A harmad derekán Mingazov távolról tüzelt, Sági maga mögé nézett, végül megnyugodhatott, nem csúszott át rajta a korong. Feljebb tolták állásaikat a fővárosiak, szép korongjáratás után Shirley lövését Márkus hárította. A 17. percben a mérkőzés első kiállításából vezetést szerzett a házigazda: Ambrus Csongor a bal bedobókörből zúdította a pakkot a hálóba (1-0). Idegessé váltak a látogatók, Järvinen is kiment két percre. Újabb gól nem esett, húsz perc után meglepetésre a szervezetten játszó akadémistáknál volt az előny.

Fél percnyi fehérvári emberelőny áthúzódott a középső harmadra, ebből egy Mingazov-lövés lett, amit Sági hárított. Öt az ötben folytatódott a csata. Harcosabbá vált az UTE, az akadémisták sem hagyták magukat, továbbra is egyenlő erők küzdöttek a jégen. A 24. percben Mihály Ákos volt erőszakos a támadó harmadban, korongot szerzett, majd pontos lövéssel megduplázta csapata előnyét (2-0). Próbáltak ritmust váltani a vendégek, ez több területet jelentett a hazai támadóknak, akik kétgólos előnyük birtokában önbizalommal telve jégkorongoztak. Csollák kiállítása sem hozott változást, a fehérvári fiatalok lelkesen és fegyelmezetten kivédekezték az emberhátrányt, míg Justék egyre idegesebben és több hibával játszottak. A 35. percben siker koronázta próbálkozásiakat: Kiss Phil távolijába Benk András ért bele a kapu előtt, ez becsapta Márkust (2-1). A harmad végéig az egyenlítés is összejöhetett volna a látogatóknak, emberelőnyben óriási tűzijátékot rendeztek Márkus kapuja előtt, de az eredmény nem változott.

Izgalmas záró felvonásra volt kilátás. Dolinar rögtön célba vette a vendégkaput, majd Mihály lövése következett, Sági mindkétszer a helyén volt. A FEHA19 a legjobb védekezés a támadás elvet követve sokkal lendületesebben kezdett, de csak oldalhálóig jutott. A 48. percben újfent emberelőnybe került, a Cizas lövése utáni kipattanóból Mingazov visszaállította a kétgólos differenciát (3-1). Továbbra is harcos volt a mérkőzés, minden korongért keményen küzdöttek a játékosok. Az 53. percben Mihály Ákos kapott remek indítást, eldönthette volna, de mellédurrantott. A hajrá kezdetén emberelőnybe kerültek a vendégek, megvoltak a lehetőségeik, de a befejezéseikbe rendre hiba csúszott. Amikor ziccerbe kerültek, Márkus eszén nem tudtak túljárni. Az utolsó két percben mindent megpróbált Virág Csaba vezetőedző, lehívta kapusát, majd időt kért. Fél perccel a vége előtt mattra kijátszott akció végén Just tette izgalmassá a véghajrát (3-2). Az Újpest az utolsó pillanatban is egyenlíthetett volna, Shirley párbajozott Márkussal, ezt is a kapus nyerte. A FEHA a forduló legnagyobb meglepetését okozva, 60 percnyi fegyelmezett játékkal és remek kapusteljesítménnyel legyőzte esélyesebb ellenfelét és megszerezte első pontjait a szezonban.

Nyilatkozatok

Anatoli Bodganov, vezetőedző, FEHA19: Büszke vagyok a csapatra, tavaly tíz, idén öt meccs kellett ahhoz, hogy megszerezzük az első három pontos győzelmünket. Nagyon boldog és büszke vagyok a befektetett munkára, egynél több gólt lőttünk, a kapus is kiemelkedő teljesítményt nyújtott. A speciális helyzetekben is jók voltunk, mindent összevetve, megvoltak a lehetőségeink, jókor lőttük a gólokat, amikor a legnagyobb szükségünk volt rá a mérkőzésen akkor tudtunk betalálni. Nehéz néhány kulcspillanatot kiemelni, de az emberhátrányos védekezésünk nagyon fontos volt.

Virág Csaba, vezetőedző, UTE: Azt kaptuk, amit érdemeltünk. Igazából öt az öt ellen, valamint előnyben és hátrányban is jobb teljesítményt nyújtott a Fehérvár nálunk, megérdemelten győztek. Ha nem dolgozunk meg eléggé érte, akkor nem úgy fognak pattanni a kritikus korongok, ahogy nekünk jó lenne. Minden hiányzott ma a csapatból, nem korcsolyáztunk eleget, nem küzdöttünk eleget, nem a játéktervünk szerint játszottunk. Elkezdtünk önfejűen, saját gondolataink alapján menni, és nem értettük, hogy valami nem működik.