Nem szakadt meg a DEAC rossz sorozata a Gyergyó ellen

2022.09.20. 20:45 |

Zsinórban nyolcadszor győzte le a Gyergyói Hoki Klub a DEAC-ot az Erste Ligában. A székely csapat kiváló emberelőny kihasználásának köszönhetően 5–2-re nyert. 

A DEAC 2020. október 2-án győzte le legutóbb a Gyergyót, amely azóta hét mérkőzésen – a hetediken megállapított eredménnyel – nyert a debreceniek ellen, így utóbbit extrán is fűthette a visszavágási vágy. Ennek megfelelően a 12. perc elején meg is szerezték a vezetést egy tetszetős akció végén Zalamai találatával. A gyergyóiak azonban még az első harmadban egyenlítettek: Bodó támadta agresszíven a kaput, Hetényi a lövését még védte, ezt követően azonban a csatár kihagyhatatlan helyzetbe hozta Orbant, aki nem is hibázott. 

A második harmad 27. percében a DEAC ismét megszerezte a vezetést. Mihalik ment el két védő között, majd a jobboldalon érkező Spirkóhoz passzolt, aki köszönte szépen. A játékrész második fele ellenben a vendégeké lett, pontosabban a Vincze-Orban-Sylvestre emberelőnyös csatársoré. A 34. percben Vincze előtt tiszta maradt a terület, ő pedig nem hibázott. Ennél nagyobb sokk érhette a debrecenieket, hogy a Gyergyó ugyancsak emberelőnyben, közvetlen a harmad végét jelző dudaszó előtt megfordította a meccset: Vincze lövése Hetényi lába között jutott át a gólvonalon. 

A 45. percet sem zárja szívébe a DEAC, hiszen először Syvestre távolija talált utat a kapuba, majd a középkezdés után Szigeti is messziről bombázott a hálóba, így a Gyergyó negyed órával a vége előtt 5–2-re vezetett. A mérkőzésen több talalát már nem esett, így a DEAC zsinórban nyolcadszor maradt alul a Gyergyóval szemben az Erste Ligában.

Nyilatkozatok

György József, vezetőedző, DEAC: "Jól kezdtünk, vezettünk is egy nullára, aztán kettő nullára, utána következett egy olyan kiállítás, amiből szerintem egy mérkőzésen bármennyit be lehetne fújni. Igazából a lélektani fordulópont a második harmad utolsó gólja volt 0,4 másodperccel a vége előtt. Sajnos nem tudtunk bejönni a szünetre 2-2-vel, mert ott is volt egy lövés, ami sajnos szerencsétlenül pattant. A harmadik harmadban pedig kettőször is betalálhattunk volna, de nem sikerült, tehát a helyzetkihasználásban alulmaradtunk. Egy rossz szavam nem lehet a fiúkra, nagyon jó mérkőzést játszottunk, kreatív játékkal rukkoltunk elő. Természetesen van még hova fejlődni, de eddig teljesen rendben van az, amit látok. Van egy-két játékos, aki többet tud annál, mint amit mutat, remélem megjön majd az az időszak, amikor megmutatják azt, amit én látok bennük és amire képesek." 

Szilassy Zoltán, Gyergyói HK, vezetőedző: "Több olyan szegmense volt a játékunknak, ami a győzelemhez vezetett. Nyilvánvaló, hogy az emberelőnyünk nagyon jó volt, illetve az, hogy nem folytattuk azt a játékot, ami a második harmad második felében volt, a debreceni gól után, ahol elkezdtünk puhán játszani a koronggal, dobáltuk, ami persze eladott korongokat eredményezett, amiből ez a gyors Debrecen kontrákat tudott kialakítani. A harmadik harmad úgy gondolom, közel volt a tökéleteshez. Az említett emberelőnyöknek köszönhetően megfordítottuk az eredményt 2-1 után, és ezt követően rá tudtunk lőni még egyet. Ahogy tudtuk kezelni az előnyünket, az pedig mintaértékű volt. A győzelmünk egyik alapja az volt, hogy nem volt emberhátrányunk, ami azt mutatja, hogy jól dolgoztunk lábbal és okosak voltunk a botokkal."