Most jön csak a java!

2024.03.07. 18:10 |

A nyílt és kiegyensúlyozott alapszakasz után az Erste Liga rájátszásába jutó csapatok hasonló folytatásra, vagyis szoros párharcokra számítanak. Bemutatták az egyedi mezeket is, amelyeket a legponterősebb játékosok viselhetnek.

Szőke Álmos, az Erste Liga elnöke a rájátszást felvezető sajtótájékoztatón felidézte, hogy a szezon elején azt kívánta, folytassuk ott, ahol az előző idényben abbahagytuk. Ez sikerült is, hiszen izgalmas és kiélezett volt az alapszakasz. Bő két héttel a vége előtt még öt csapat harcolt a harmadik és a negyedik helyért, és még az utolsó játéknapra is maradt kérdés, hogy melyik együttes hányadik helyen végez. A plusz nyolc meccses második fázisban is voltak izgalmas, látványos találkozók. 124 mérkőzésen volt kétgólos vagy annál kisebb különbség, vagyis a meccsek 56 százaléka alakult szorosan, és több mutató szerint is kiegyenlítettebb és nyíltabb volt a szezon, összességében csökkent a különbség a csapatok között.

„Összesen 309 játékost neveztek be a klubok, közülük 48-an 2004-es születésűek vagy még fiatalabbak. Az Erste Ligás játékosok a felnőtt és az U20-as válogatottban is helytállnak, amire büszkék vagyunk” - mondta a ligaelnök. 

Örömteli volt látni, hogy majdnem az összes csapat átlagos nézőszáma emelkedett tavalyhoz képest. A legnagyobb mértékben a Brassó nézőszáma nőtt, míg a DVTK átlépte a 1000-es átlagot, az FTC pedig a 800-ast.  Reméljük, hogy a playoffban ez a szám tovább emelkedik, és sok lesz a telt ház - tette hozzá.

Szőke Álmos szólt arról is, hogy a pontrendszerről és a bajnokság lebonyolításáról folyamatos az egyeztetés a klubokkal, az esetleges változtatásokról konszenzusos döntések születnek. Elhangzott az eseményen, hogy Somogyi Attila ligamenedzser a szezon végén távozik, utódját hamarosan bejelentik.

A névadó szponzor képviseletében Kenesei Balázs, az Erste Bank Vállalati Speciális Termékek Értékesítés terület vezetője arról beszélt, hogy sikeres, színvonalas és kiélezett volt az alapszakasz, és a többi szereplővel együtt várják a hasonló vagy még sikeresebb folytatást. Mint mondta, az Erste egy nagy múltra visszatekintő bank, de fontos a folyamatos megújulás, és a kor kihívásaihoz alkalmazkodás- Ennek részeként kapott új, fiatalosabb külsőt a bank arculata, és ezért változott a liga arculata is a szezon előtt.

Elmondta, hogy az Erste hét éve támogatja a bajnokságot, stabil a helyzet, és ez idő alatt emelkedett a színvonal. A ligával és a klubokkal együtt több olyan kezdeményezés is elindult, ami a közös célt segíti, vagyis hogy közelebb kerüljön az emberekhez, a szurkolókhoz a jégkorong. „Sikeresek és kedveltek voltak a tematikus napok ebben a szezonban. Az idényt egy új kezdeményezéssel, az októberi hokifeszttel vezettük fel, ahol a szurkolók egyedi, változatos programokkal, bővebb büfékínálattal találkozhattak. Idén is extra programok, játékok vagy kedvezményes belépők kísérték az egyes helyszíneken a Halloweent, a Mikulást, a Karácsonyt és a Farsangot is. Emellett három kihelyezett mérkőzést tartottunk, amelyeket matiné programok kísértek. Szombathelyen az új jégcsarnokban az UTE és a FEHA19 játszott izgalmas meccset. Hosszú idő után visszatért az élvonalbeli hoki Jászberénybe is, ahol a BJA és a Dunaújváros találkozott. Ajkán pedig az előző évhez hasonlóan az FTC és a FEHA19 mutatta meg magát. Mindegyik kihelyezett meccs telt házat vonzott, jó hangulatban telt. Cél, hogy a jövőben is több új város kerüljön be az Erste Liga vérkeringésébe ilyen módon.” 

A sajtótájékoztatón a klubok képviselői beszéltek várakozásaikról és bemutatták az aranysisakot váltó egyedi mezeket, amelyeket minden együttesből a legtöbb pontot szerző játékos visel a playoffban.

FTC-Telekom–DEAC

Az FTC részéről Hudák Gábor szakmai igazgató azt mondta, hogy két elveszített döntő után a győzelem a cél. A DEAC-cal szoros meccseket játszottak az alapszakaszban, a debrecenieknek kiváló kapusuk és gyors csatáraik vannak, ezért fel kell kötni a gatyát a továbbjutáshoz.

A DEAC vezetőedzője, Vaszjunyin Artyom arról beszélt, hogy készültek az FTC elleni párharcra, örülnek annak, hogy a legjobb magyar csapat ellen kezdik a playoffot és meglepetést okoznának.

Corona Brassó-DVTK Jegesmedvék

Marosi Tamás, a DVTK csapatvezetője szerint a Brassó az egyik fő esélyese a ligának. Idézte Steve Kaspert, a miskolciak vezetőedzőjét, aki a szezon során többször arról beszélt, az alapszakasz felkészíti a csapatot a rájátszásra, és minden nehézségen sikerül túllépniük eddig. „Most új bajnokság indul, ahol szeretnénk meglepetést okozni. Az esélyesség terhe nem rajtunk van. Arra készülünk, hogy hosszú párharc lesz, amit szeretnénk megnyerni.”

A Brassótól Strenk Hunor másodedző felidézte, a korábbi ezüstérem után már a szezon előtt megfogalmazták, hogy a cél volt az aranyérem megszerzése. „Most valóban új szezon kezdődik, minden csapat erős, 5-6 klub is pályázik a végső győzelemre. A DVTK jól felkészített csapat, kiegyenlített párharc lesz, izgalmakkal és sok nézővel.”

Gyergyói HK-UTE

Dömötör Róbert, az újpestiek szakosztályelnöke hosszú párharcot vár a negyeddöntőben, és felidézte, hogy az alapszakaszban mindkét csapat 2-2 meccset nyert. Ancsin János szakosztály-igazgató az alapszakaszról azt mondta, hogy sikerült erősebb légiósokat igazolni, és bár van benne némi hiányérzet, de úgy érzi, jól összeraktuk a csapatot, és az UTE ellen senki sem mehet biztosra. Szoros a mezőny, de a bajnoki cím, vagy legalább a finálé a lila-fehérek célja.

Bereczky Szilárd, a címvédő Gyergyói HK general managere is egyetértett azzal, hogy kiegyensúlyozott volt a liga, hiszen csak az utolsó meccsen dőlt el, hogy ki lesz az ellenfél. „Tavaly sikerült elkerülni a hullámvölgyet, idén viszont nem, de már kijöttünk belőle. Az elmúlt meccseket megnyertünk, és reméljük, hogy a formaidőzítés a playoffra lett a legjobb.”

BJAHC-Csíkszereda

Marton Tibor, a BJAHC másodedzője is arról beszélt, hogy hullámzó volt a csapat teljesítménye az alapszakaszban, az elsőtől a nyolcadik helyig mindenhol álltak. Előfordult, hogy rosszabb játékkal is sikerült nyerni, de az is, hogy gyengébb eredmény mellett is látott biztató jeleket. Reméli, hogy a Csíkszereda ellen nem lesznek olyan gólzáporos meccsek, mint az alapszakaszban, a védekezésnek fontos szerep jut.

Sprencz István, a Csíkszereda csapatmenedzsere azt mondta, az első tíz mérkőzés nem megfelelően sikerült, az ekkor összeszedett pontlemaradást nem sikerült teljesen ledolgozni. A BJAHC ellen kiélezett csatára számít, az ellenfél gyors hokira képes, de felkészülnek belőlük.

  • A negyeddöntő játéknapjai: március 8., 9., 12., 13., 16., 18., 20
  • Az elődöntő tervezett játéknapjai: március 22., 23., 26., 27., 29., 31., április 2.
  • A döntő tervezett játéknapjai: április 5., 6., 9., 10., 12., 14. 16.