A debreceni csatár először játszik felnőttként szülővárosa klubján kívül máshol.
A FEHA19 leigazolta Mihalik Gergőt. A debreceni csatár a 2021/2022-es szezonban debütált az Erste Ligában szülővárosa klubjában, ahol egészen idáig játszott. A 21 éves játékos a legutóbbi idényben 22 alapszakasz-mérkőzésen négy gólt lőtt és öt gólpasszt osztott ki, míg a DVTK Jegesmedvék elleni negyeddöntő során hét találkozón kétszer volt eredményes és egy asszisztot jegyzett. A játékos a döntésével kapcsolatban kifejtette: "Úgy gondolom, hogy a FEHA19 egy olyan klub, ahol minden feltétel adott a folyamatos előrelépéshez, és ahol fiatal játékosként rengetget lehet fejlődni. A csapat már tavaly is bizonyította, hogy egy ilyen fiatal és motivált társaság bármire képes lehet, és idén is az a célom, hogy a csapattal közösen meglepetést okozzunk. "
Magosi Bálint, Farkas László, Dóczi Zsombor, Matvej Sivrin, Pallós Zsombor, Karó Levente, Erdőhelyi István, Alapi Márton, Páterka Bence, Deák Márton, Mayer Marcell, Balasits Barnabás, Hegedüs Levente, Bajkó Botond, Hiezl Martin és Schwartz Gergő után Mihalik a FEHA19 tizenhetedik bejelentett játékosa a következő szezonra.
