Megszakadt az UTE sorozata, gálázott a Fradi

2021.01.10. 20:55 |

A DEAC hátrányból felállva, szétlövésben nyerte az újpestiek ellen az Erste Ligában. Az FTC kiütötte a Dunaújvárost.

DEAC–UTE 3-2 (0-0, 0-2, 2-0, 0-0, 1-0) – szétlövés után

Jó iramban zajlott a meccs, az elején a debreceniek voltak aktívabbak, aztán az UTE percei következtek. A vendégek kétszer is fórba kerültek, de ebből nem született gól.

A harmadik kiállításból viszont már igen: a 26. percben Szabad egy kipattanót lőtt be. Az újpestiek maradtak fölényben, és végül a harmad hajrájában szintén emberelőnyben növelték a különbséget Bodó révén. a korong a vasról pattant be.

A DEAC viszont jobban bírta erővel az utolsó harmadot. Az új igazolás, Pisarik góllal mutatkozott be, aztán egy gyors akció végén Kiss Patrik nagyszerű átadását Filbrandt lőtte be közelről. A hajrában mindkét csapatnak akadtak még helyzetei, de Hetényi és Duschek is a helyén volt. A ráadás is a kapusokról szólt, mindketten jól védtek. A szétlövésben a hazaiak lőtték jobban a büntetőket, Hári és Dalecky is betalált, míg újpesti részről senki sem szerzett gólt, így a két pont Debrecenben maradt.

A DEAC pénteken a Titánokkal játszik, míg az UTE csütörtökön folytatja, a Gyergyó lesz az ellenfél.

Nyilatkozat

FTC-Telekom–Dunaújvárosi Acélbikák 8-1 (3-0, 1-0, 4-1)

A hazaiaknál az eltiltott Pavuk helyett Galántai játszott. Az FTC nagy fölényben volt az első harmadban, a DAB nem tudta azt hozni, mint kedden, a két együttes legutóbbi meccsén. Tóth Adrián kezdte a gólgyártást Németh remek passzából, majd Versteeg is betalált, miután okosan megkerülte a kaput. A 17. percben Tóth Richárd szép csel után növelte a különbséget. A Fradi kettős fórban is volt, végül már a második harmadra áthúzódó kiállítás végén Karmeniemi távoli bombájával szerezte a negyediket. Ebben a felvonásban bátrabban játszottak a vendégek, gyors akciókkal veszélyeztettek, de Arany eszén nem lehetett túljárni.

A DAB végül büntetőből tudott szépíteni, Boros szabálytalansága után Turcotte szerzett gólt. Az esetleg felzárkózást azonban gyorsan lezárta az FTC. Hodgman szerzett két gólt, majd a hajrában Tóth Adrián és Richárd is lőtt még egyet-egyet, így a társbajnok fölényesen nyert.

A zöld-fehérek vezetik a tabellát, sorozatban negyedszer nyertek, és legközelebb szombaton játszanak, akkor a Brassó ellen rangadó következik. Az Acélbikák szerdán a Sportklubbal találkoznak.

Nyilatkozat