Megnyerte a középszakaszt az FTC

2019.02.18. 22:52 |

A Ferencváros hátrányból fordított a DEAC ellen, így már biztosan az élen zárja a középszakaszt az Erste Ligában. Az alsóházban a Vasas legyőzte a Hokiklubot.

FTC-Telekom–DEAC 3-2 (0-2, 1-0, 2-0)

Az FTC játszott mezőnyfölényben a meccs elején, de az első lehetőség a DEAC előtt adódott, aztán az első gólt is a vendégek szerezték: a 6. percben Németh Attila tette bele az ütőjét jól a kapu előtt a középre tett korongba. Hiába próbált ritmust váltani a Fradi, Hetényi Zoltán ezúttal is remekül védett. Feszült volt a meccs, Pavuk Attila kapott 2+10 percet, aztán Nagy Gergő és Antal Arnold is leült. Az FTC nem tudott mit kezdeni első emberelőnyével, és az utolsó percben a DEAC büntetett: Dominik Novotny lőtte be az elé pattanó korongot.

A második harmadban is sokáig hasonló forgatókönyv szerint zajlott a meccs, a Fradi fölényben volt, de a DEAC jól védekezett. Aztán a 33. percben Pavuk Attila fejezett be szépen egy akciót: higgadt csel után a felső sarokba bombázott. A hazaiak a harmad végén kettős fórban is támadhattak, de ezzel nem sikerült élniük.

Az utolsó harmadban felváltva játszhattak fórban a csapatok, ám ebből egyikük sem tudott előnyt kovácsolni. Változást az hozott, hogy az 50. percben Hugo Turcotte kapott 2+10 percet, vagyis már nem jöhetett vissza a DEAC egyik legjobbja. Az 53. percben a Fradi egyenlített is: Switzer szerencsés lövése becsapta Hetényit, a korong pedig Pavuk elé került, aki közelről bekotorta. Két perccel később pedig Switzer érkezett leggyorsabban egy, a plexiről visszapattanó korongra, és megszerezte a harmadik ferencvárosi gólt. A hajrára Hetényit is lehozták a debreceniek, de az FTC megőrizte előnyét, és ezzel megnyerte a középszakaszt.

Schiller-Vasas HC–Hokiklub Budapest 3-2 (1-0, 0-0, 2-2)

Az alsóházban nem óvatoskodtak a csapatok, rengeteg volt a lövés az első harmadban, de csak egy gól született: négy másodperccel a vége előtt Bukor Rajmund talált be emberelőnyben, ezzel a hazaiak vezettek. A második felvonás a Hokiklub fölényét hozta, de egyenlíteni nem sikerült, Tóth Balázs jól védett.

A 45. percben már összejött a vendégek gólja is, fórban Csíki Zoltán ért bele jól Szűcsi István Gábor lövésébe. A Vasast azonban nem fogta meg a gól, és egy percen belül Surányi Zsolt újra vezetéshez juttatta a hazaiakat. A hazaiak maradtak lendületben, és az 54. percben Czakó Barna növelte a különbséget. A Hokiklub megnyomta a hajrát, lehozta kapusát, és végül Satek hét másodperccel a vége előtt betalált, de az egyenlítésre már nem volt idő.

A Vasas először nyert a középszakaszban, de az már korábban eldőlt, hogy nem juthat tovább. A Hokiklubnak még matematikai esélye van, hogy megelőzze az öt ponttal előtte álló Capitals II-t.

Nyilatkozatok

Ladányi Balázs, vezetőedző, Vasas: "A fiatalságunkból adódóan egy kicsit nyomta a srácok vállát a teher, hogy a januári teljesítmény alapján sokan rájátszást vártak tőlünk. Kettős arcunk van a középszakaszban, volt, hogy nyert helyzetből buktunk el, máskor vert helyzetből álltunk fel. Sokáig tabellaszomszédok voltunk a Hokiklubbal, nagyon jó ki-ki meccseket játszottunk egymással, nagy küzdelem volt a miénk ebben a szezonban, igazi presztízscsata."

Gröschl Tamás, vezetőedző, Hokiklub: "A sport már csak ilyen, nem mindig arányos a kapura lövések száma a végeredménnyel. Becsülettel dolgoztunk, ma ez így sikerült. A játékosok java része megtette azt, amit kértünk, alapvetően csapatként működtünk, sajnos, ez most erre volt elég. A következő két mérkőzésre is ilyen elánnal megyünk majd ki, dolgozunk majd a szerencsénkért, meglátjuk, hogy jövünk ki ebből, már nem csak a saját kezünkben van a sorsunk. Gratulálok a Vasasnak."