A kanadai szakember mellett Kovács Viktor László másodedző is távozik.
Az UTE bejelentette, hogy a következő szezonban nem Jason Morgan lesz a csapat vezetőedzője, valamint Kovács Viktor László másodedzővel sem számolnak az Erste Liga-együttesnél. A 49 éves kanadai szakember 2024 nyarán vette át az újpestiek irányítását, ahol első szezonjában az OB1-ben és az Erste Ligában is negyeddöntőig jutott a lila-fehérekkel, míg a jelenlegi idényben OB1-ben alapszakaszgyőztesként az elődöntőig mentek, majd az Erste Ligában most is a negyeddöntő jelenetette a végállomást. Kovács Viktor László 2023 óta dolgozott másodedzőként, Morgan előtt Markus Juurikkala segítője volt.
Ancsin János, az újpestiek szakosztályvezetője a döntéssel kapcsolatban elmondta: "Egyértelmű elvárás volt edzőink felé, hogy a csapat bejusson az Erste Liga elődöntőbe. Miután ez az egyik szezonban sem valósult meg, így nem hosszabbítottunk velük szerződést. Jasonnak és Viktornak köszönjük a munkáját, további sok sikert kívánunk nekik. A csapat kialakítását a következő szezonra értelemszerűen már az új stábbal kezdjük meg, akiket hamarosan be is jelentünk szurkolóinknak."
