Kiváló első harmaddal legyőzte a DEAC-ot az Újpest

2022.09.29. 21:34 |

A lila-fehérek 17 perc után már 4-0-ra vezettek a Szuperkupa-győztes ellen, a vége 5-2.

Az UTE ezúttal is Rajnával kezdett a kapuban – sok pihenőt egyelőre nem kap a válogatott portás -, megint ott volt a csapatban a fiatal Szabó Rácz, 13. csatárnak Lászlóffy került nevezésre, míg Kovács Sebestyén és Orban ezúttal is hiányoztak. A debreceni kapuban Gönczi Lajos kapott lehetőséget, de 12 másodperc után már nyúlhatott is maga mögé, Madácsi lövését még védte, a kipattanót Balogh Bence tette be. A DEAC gyorsan megkapta első emberelőnyét, Spirkoek alapos tüzijátékot rendeztek a hazai kapu előtt, majd egy kontrából Kmec lőtt keresztvasat. A végig nagy elánnal játszó újpestiek alaposan megmozgatták a vendég védelmet a 10. percben: Benk alapvonali átadását Kiss Dániel ütötte be. 5 perccel később a második gólszerző lövése jött ki Göncziről, Shirley szerezte meg első Erste Liga találatát, György József azonnal kapust cserélt. Hetényit is gyorsan felavatták a lilák, az első emberelőnyős figurájuk végén Kovács Alex lőhetett közelről senkitől sem zavartatva, a válogatott hálóőr ezt még védte, de a kipattanót berakta a fiatal újpesti, 4-0. A debreceni szempontból rémálomszerű harmadot Kovács Alex megindulása zárta.

A második felvonás elején előbb az UTE, majd a DEAC is kihagyott egy-egy emberelőnyt, a kiegészüléseket követően Shirley tett felé egy ziccert. A 28. percben Kiss Dániel adott le egy kékvonalas lövést, Hetényi nem láthatta, a rutinos bekk így második gólját szerezte. A folytatásban Vokla lépett ki, Tornyai lassította, jöhetett a második debreceni emberelőny. A speciális játékból még nem jött össze a szépítés, de a kiegészülést követően Spirko találta meg középen Daleckyt, aki ellőtte a korongot Rajna mellett, 5-1.

A harmadik harmad is oda-vissza emberelőnnyel indult: a debreceni fórból Vokla lőtt kapuvasat, majd Pokornyi és Szmirnov öklözött egyet, meglepetésre az alacsony termetű orosz vitte földre az újpesti bekket. A debreceni alakulat kettős előnyben próbálhatott meg közelebb zárkózni, végül szimpla fórban Spirko állította be, az 5-2-es végeredményt. Az újpesti győzelmet ezen az estén semmi sem veszélyeztette, Virág Csaba együttese ezúttal végig kontrollálta vezetését és megérdemelten szerezte meg második sikerét. Az UTE legközelebb a FEHA19 vendége lesz, míg a DEAC Káposztásmegyerre utazik majd.

Nyilatkozatok

Virág Csaba, vezetőedző, UTE: „A támadóharmadban tényleg nagyon kreatív hokit játszik a Debrecen, de mi jó munkát végeztünk hátul is, nemcsak támadásban. Azt kértük a fiúktól, hogy három gól alatt tartsuk az ellenfelet, ha ez sikerül máskor is, akkor nyerhetünk több meccset. Egyetlen rossz szavam sem lehet a csapatra, gyors, kreatív hokit játszottunk, többször a kapuhoz szegeztük a DEAC-ot, megérdemelten nyertünk.”

Kecskeméti Áron, másodedző, DEAC: „Összeségében arra büszkék lehetünk, hogy karaktert mutatva nem engedtük el a mérkőzést, amikor 4:0 volt az Újpestnek, hanem csináltunk egy döntetlen második harmadot, és megnyertük az utolsót. Ettől függetlenül nem engedhetünk meg magunknak ilyen kezdést, mert ebből nem lehet jól kijönni. A kapuscsere után Zoli meccsben tartott minket, ez a tartás segített elöl is. Kreatív játékot játszottunk a támadóharmadban, de nem nagyon volt szerencsénk, kiválóan védett Rajna Miklós is. Le kell vonnunk a következtetést, hogy miben tudunk még fejlődni.”