A budapesti csapat nem változtat a kapuspárosán.
A BJA HC bejelentette, hogy Kiss Dániel a csapat kapusa marad. A 20 éves hálóőr a 2023/2024-es szezonban debütált az Erste Ligában, ahol a legutóbbi szezonban nyolc alapszakasz-mérkőzésen 87,1%-os védési hatékonyságot hozott, míg az elődöntők során húsz percen át állhatott a vasak között. A klub közösségi oldalán elmondta: "Kicsit sem úgy alakult az elmúlt szezon ahogy azt szerettem volna, de ez benne van sajnos a sportban, és ebből a szituációból is ki kell hozni a lehető legtöbbet. Fejleszteni és képezni kell magamat ezekben az időszakokban is, és főként küzdeni a kapuban tölthető percekért."
A budapesti csapat Kiss Dániel szerződéshosszabbítását megelőzően Pozsgai Tamás, Nagy Gergő, Molnár Bálint, Boros Dániel, Keresztes Levente, Szabó Dániel, Weidemann Márk, Farkas Roland és Horváth Bálint maradását tette közzé.
