A novemberi nemzetközi szünetben a Tüskecsarnokban játszik a felnőtt férfi válogatott, a Roland Divatház Négy Nemzet Tornán Lengyelország, Olaszország és Japán válogatottja lesz a magyar csapat ellenfele.
Jarmo Tolvanen szövetségi kapitány kerete 3 kapusból, 10 védőből és 15 csatárból áll össze. További keretszűkítés nem lesz, az edzői stáb ezt a 28 játékost fogja rotálni a torna során. A válogatottban öt magyar csapat képviselteti magát, hat játékos pedig külföldről tér haza.
Összesen hét olyan játékos van a keretben, aki nem a magyar utánpótlásképzésből érkezik, közülük minden meccsen csak öt szerepelhet. Nagy Nilan az egyetlen újonc a keretben, ő a közeljövőben kaphatja meg a magyar állampolgárságot így a világbajnokságon már ott lehet a magyar csapatban, ha a válogatott stábja bizalmat szavaz neki.
A kijevi világbajnokságon részt vett csapatból hiányzik Gőz Balázs, aki az Egyesült Államokba igazolt, sérülés miatt marad távol Szirányi Bence és Kóger Dániel, Kalvin Sagert pedig jelenleg nem jégkorongozik. Csányi Karol a napokban játszott ismét, az elmúlt egy hónapban sérült volt illetve klubot váltott.
A tornát megelőzően két napot edzőtáborozik a válogatott, november 8-án és 9-én. Az első napon két 60 perces edzésre kerül sor, 9-én pedig egy hosszabb, 90 perces edzés és egy csapatépítő vár a válogatottra. Magyarország Lengyelországgal nyitja a tornát pénteken, 19 órakor, szombaton szintén 19 órakor játszik Olaszország ellen. A torna vasárnap a 18 órakor kezdődő Japánok elleni összecsapással zárul.
A magyar csapat mérkőzéseire a törzsszurkolói szektorba kedvezményesen, 1.200,- forintért lehet jegyet venni. Ezúttal is lesz családi szektor, ahová a felnőttek 2.500, a gyerekek – 14 éves korig – 1.000 forint ellenében vehetnek jegyet, a 6 év alattiak számára továbbra is ingyenes a belépés, ha ölben ülnek. A délutáni, nem magyar érdekeltségű mérkőzéseket ingyen lehet megtekinteni.
Azon szurkolók, akik az MJSZ honlapján kitöltik a kérdőívet, 20 % kedvezményt kapnak a kiválasztott jegy árából. A kérdőív kitöltése után e-mailben kapott kódot az eventim.hu és a jegyed.hu rendszereiben lehet felhasználni. Minden kód egy jegy megvásárlásához nyújt kedvezményt.
| Kapusok | Klub | |
| Balizs Bence | MAC | |
| Duschek David | DAB | |
| Rajna Miklos | Fehervar AV19 | |
| Védők | ||
| Dudás Jesse | MAC | |
| Garát Zsombor | MAC | |
| Kiss Dániel | UTE | |
| Kovács Bronson Zoltán | MAC | |
| Nagy Nilan | UTE | |
| Pozsgai Tamás | MAC | |
| Stipsicz Bence | Fehervar AV19 | |
| Szabo Dániel | Fehervar AV19 | |
| Varga Arnold | UTE | |
| Wehrs Kevin | Innsbruck (AUT) | |
| Csatárok | ||
| Bartalis István | Schwenningen (GER) | |
| Benk András | UTE | |
| Bodo Christopher | Lausitzer (GER) | |
| Dansereau Keegan | MAC | |
| Erdély Csanád | Fehervar AV19 | |
| Galló Vilmos | Timra (SWE) | |
| Hári János | Fehervar AV19 | |
| Magosi Bálint | DVTK | |
| Nagy Krisztián | MAC | |
| Sarauer Andrew | Villach (AUT) | |
| Sárpátki Tamás | Fehervar AV19 | |
| Sebők Balázs | Kalpa(FIN) | |
| Terbócs István | MAC | |
| Vas János | DVTK | |
| Vincze Péter | Fehervar AV19 | |
| Stáb | ||
| Jarmo Tolvanen | Vezetőedző | |
| Majoross Gergely | Segédedző | |
| Szilassy Zoltán | Segédedző | |
| Farkas Tamás | Kapusedző | |
| Bagonya Imre | Fizikotarapeuta | |
| Sashalmi Tamás | Fizikotarapeuta | |
| Nagy József | Felszerelés menedzser | |
| Tornyi Gábor | Felszerelés menedzser | |
| Szilágyi Levente | Csapatvezető | |
| Imre Lajos | Csapatvezető | |
| Závodszky Szabolcs | Média menedzser | |
A torna programja:
November 10. péntek
15:30 Japán - Olaszország
19:00 Magyarország - Lengyelország
November 11. szombat
15:30 Lengyelország - Japán
19:00 Magyarország - Olaszország
November 12. vasárnap
14:30 Lengyelország - Olaszország
18:00 Japán - Magyarország





