Jön az új hullám az Erste Ligában, amely A-csoportos játékosokat adott a nemzeti válogatottnak, kupagyőzteseket az U25-ösöknek és második klubcsapatot is felkészített a magasabb kihívásokra. A most pénteken kezdődő új idényben is lesznek felfedezettek, tematikus hetek, kihelyezett mérkőzések és „scudetto” is.

ERSTE LIGÁSOK AZ A-CSOPORTBAN
A férfiszakág történetében először egymásutáni években is A-csoportos vb-szerepléssel zárul az idény, és a legutóbbi szezon alapján a kérdés, hogy ezúttal kik lesznek azok, akik az Erste Ligából berobbannak a válogatottba?
Tavasszal nyolc Erste Liga-játékos is bekerült a férfi nemzeti válogatott vb-keretébe, és mind helytálltak, bizonyítva, hogy a magyar központú bajnokság is fel tud készíteni a nemzetközi szintre: Mihalik András és Vincze Péter 2-2 gólt szerzett Dániában, ezzel a csapat házi gólkirályaiként zártak.
Másfél hete, az Erste Liga-címvédő Gyergyói HK csarnokavatóján aranyérmet szerző U25-ös válogatottnak is számos Erste Liga-játékos volt hasznos tagja, jelezve, hogy jön a következő hullám.
Az új idényben a Ferencváros az osztrák központú ICEHL-ben folytatja, ahol a Fehérvárral együtt öregbítheti a magyar jégkorong hírnevét. Látható, hogy az ICEHL-re is kiváló felkészítő az Erste Liga: az FTC 7 játékost igazolt más hazai csapatoktól.
Az Erste Liga-címvédő Gyergyói HK, illetve az OB1 aranyérmese, a Budapest Jégkorong Akadémia HC a második számú európai kupasorozatban, a Kontinentális Kupában is megméretheti magát.
Izgalmas és kiélezett volt a legutóbbi évad: a Csíkszereda az utolsó alapszakasz-fordulóban biztosította be a helyét a rájátszásra, aztán a döntőig menetelt! Ezzel párhuzamosan a helyszíni átlagnézőszám 1400-ra emelkedett, ami tükrözi, hogy a nagy tét vonzza a szurkolókat – az új idény szerkezete és a további szabálymódosítások éppen e célt szolgálják.
LÉGIÓSKORLÁT A FIATALOK ÉRDEKÉBEN
A játékos-pontrendszer helyett légióskorlát lesz érvényben: az egy mérkőzésre csapatonként nevezhető külföldi játékosok maximális száma nyolc. A meccskeretben kötelező lesz egy U21-es és két U24-es, nem külföldi mezőnyjátékos szerepeltetése is – amennyiben ezt egy csapat az adott mérkőzésen nem teljesíti, a mérkőzésre nevezhető kerete a nem nevezett fiatal játékosok számával csökken.
Az állami sportirányítás részéről a labdarúgáshoz hasonlóan elvárás, hogy a fiatalok több lehetőséget kapjanak, ezért az akadémiával is rendelkező csapatoknál érdemes teljesíteni a meghatározott „fiatalperceket” – mindez egybevág a Magyar Jégkorong Szövetség törekvéseivel, hogy nagyobb szerephez jussanak a magyar tehetségek, elősegítve a fejlődésüket.
Ugyancsak az újítások közé tartozik a bajnokcsapatot megillető különleges jelvény, az olasz labdarúgásban honos „scudetto”, amely hokis megfelelőjét a most kezdődő szezonban a Gyergyói HK játékosai viselhetik majd.
Az előző idényben sikeres tematikus hetek és kihelyezett mérkőzések folytatódnak – érdemes lesz figyelni az Erste Liga és a klubok felületeit!
KEZDÉS SZEPTEMBER 12-ÉN!
A 32 fordulós alapszakasz szeptember 12-én kezdődik és január 28-án zárul.
A legutóbbi idényben az OB1 újjászervezése telitalálatnak bizonyult, a klubok és a szurkolók tetszését is elnyerte, ezért a magyar bajnoki helyezések ebben a szezonban is külön rájátszás keretében dőlnek el.
Az Erste Liga alapszakaszában a magyarországi csapatok egymás elleni mérkőzéseinek eredményei alapján kialakult tabella első két helyezettje automatikusan az OB1 legjobb négy együttese közé kerül, a másik négy csapat két győzelemig tartó párharc során küzd a továbbjutásért: 3–6., 4–5. párokban.
Az OB1-es elődöntő az egyik fél harmadik sikeréig tart és a magyar bajnoki fináléban is három meccset kell nyerni az aranyéremért.
Az OB1-es döntő február 27-án kezdődik – ha ötödik mérkőzés is szükség, azt március 7-én tartják.
Ez idő alatt az erdélyi csapatok a romániai bajnokságban tehetnek eleget a kötelezettségeiknek.
Az Erste Liga rájátszása március 10-én indul. A playoffban az alapszakasz első nyolc helyezettje folytathatja, az utolsó számára véget ér a szezon. A rájátszásban a párharcok négy győzelemig tartanak. Az elődöntő március 25-én kezdődhet, a finálé első meccsét április 8-án rendezik – ha szükség lesz hetedik meccsre, annak április 19. az időpontja.
NYILATKOZATOK
ID. KOVÁCS CSABA, a Magyar Jégkorong Szövetség szakmai alelnöke:
„Nagyon jó hír, hogy tavasszal nyolcan is bekerültek a vb-csapatba az Erste Liga klubjaiból, sőt, ott helyt is álltak, aminek együtt örültünk Majoross Gergely szövetségi kapitánnyal.
A közelmúltban Gyergyóremetén a helyszínen láttam, hogy a fiataljaink komoly csapatokat vertek meg, miközben olyan játékosok szerepeltek az U25-ös válogatottunkban, akik a saját klubjaikban harmadik-negyedik sorosnak számítanak – de most nagyon odatették magukat, bizonyítottak. Mindez aláhúzza azon törekvésünk helyességét, hogy nagyobb teret nyissunk a fiataloknak.
Öreg motoros vagyok, emlékszem, amikor a Fehérvár benevezett az osztrák bajnokságba, sokan nem örültek, de ha a Fehérvár nem vállalja akkor azt a kihívást, akkor szapporói csoda sincs. Ezért is remélem, hogy az ugyancsak az ICEHL-be igazoló Ferencváros is sikeres lesz.
Az előző idényben remekül sikerült a különválasztott OB1, ezt természetesen megtartjuk, és az Erste Liga, a hazai OB1, illetve a Magyar Kupa mérkőzésszáma megfelelő szakmai terhelést jelent.
Először szerepelhet egymásutáni években A-csoportos világbajnokságon a férfiválogatott – remélhetőleg legalább olyan eredménnyel, mint idén tette, és bízunk benne, hogy ehhez az Erste Liga ismét hasznos segítséget nyújt majd.”
KÉKESI BALÁZS, az Erste Bank Vállalati Speciális Termékek Értékesítés területvezetője:
„A nyár mindig hosszúnak tűnik, örülök, hogy végre ismét lehet hokimeccsre járni!
Örömteli, hogy Ferencvárost és a válogatott-játékosait is fel tudjuk készíteni magasabb szintű feladatokra, ami egyúttal azt is jelenti, hogy még több fiatal játékosnak jelenthet motivációt a mindennapokra.
Már a kilencedik évet kezdjük együtt a Magyar Jégkorong Szövetséggel, ez erős és jó együttműködés. Tavaly szintet léptünk a tisztújítással, a szövetséghez és az Erste Ligához érkező új munkatársakkal – miközben nálunk is voltak változások. Mindez új lendületet adott a kapcsolatunknak, számos új kampányt indítottunk együtt.
Az Erste Bank támogatója volt az MVM Dome-ban megrendezett Erste Liga showcase-nek is, amely nyomán többen szerződést kaptak a kluboktól. Továbbra is törekvésünk, hogy a láthatóságot növeljük, és minél többen jöjjenek ki hokimeccsre, sőt, akár kezdjenek jégkorongozni.
Lesznek tematikus heteink, rendezvényeink, vendégmérkőzéseink olyan helyszíneken, ahol nincs elsőosztályú felnőtt jégkorong – e kezdeményezés sikerét emelte tavasszal a férfiválogatott VELETEK BÁRHOVA TURNÉJA is.
Azt reméljük, hogy a láthatóságot tekintve sokkal intenzívebb szezonunk lesz, amely végén sportszakmai sikerekre is büszkék lehetünk.”
A NYITÓ HÉTVÉGE PÁROSÍTÁSA
2025. szeptember 12., péntek
17:30: Brassó–UTE
17:30: Csíkszereda–FEHA19
17:30: Gyergyói HK–BJAHC
18:30: DVTK–DAB
2025. szeptember 14., vasárnap
16:00: Gyergyói HK–UTE
16:30: Brassó–FEHA19
17:30: Csíkszereda–BJAHC
18:30: DEAC–DAB