Izgalmas hajrá a Tüskecsarnokban, az UTE állt az élre

2022.01.04. 23:18 |

Mindhárom keddi találkozón a vendég csapat győzött az Erste Ligában.

FTC-Telekom - MAC HKB Újbuda 2-4 (0-0, 0-1, 2-3)

A mérkőzés első harmada visszafogott játékot hozott, a másodikban viszont mindkét csapat magára talált, sok helyzetet alakított ki, gólt azonban csak a MAC HKB szerzett Djumic révén.

Az utolsó harmadban Fowlie fórban egyenlített, de Schlekmann gyorsan újra megszerezte a vezetést egy szép góllal. Sőt, Tóth Gergely távoli lövése a fradista bekk korcsolyáról pattant be, így kettővel vezetett a MAC HKB. Azonban nem sokáig, Bohunicky találata az 57. percben visszahozta a zöld-fehér reményeket, de Schlekmann újabb gólja a végén lezárta a meccset.

A Fradi egymás után két rangadót veszített el.

Nyilatkozat

Fodor Szabolcs, vezetőedző, FTC-Telekom: „Fejben nem sikerült a két nappal ezelőtti meccs után hozni azt, ami kellett volna ahhoz, hogy nyerjünk és nem azt a játékot játszottuk, amit szoktunk. Ez a Fradi nem az a Fradi, amelyik meccseket nyer. A jégkorong igazságos sport, most abszolút meg sem érdemeltük volna a győzelmet, azt kaptuk, amennyit beleraktunk. Ez a hoki nem a Fradi-hoki, és ez nem az, ami győzelemre elég bármelyik csapat ellen a ligában.” 

Kangyal Balázs, vezetőedző, MAC HKB: „Összességében azt kell mondani, hogy minden volt, csak jó meccs nem. De pár dolgot azért sikerült csinálni, ilyen a góllövés vagy az emberelőny, valami történt, ami egy picit elmozdított minket. Nyilván teljesen kiélezett meccs volt, bármi lehetett volna, akár fordítva is, nem kell tagadni, de valamit azért tettünk azért, hogy jobb csapat legyünk.”

Titánok-DEAC 1-6 (0-2, 0-2, 1-2)

Gyorsan előnybe kerültek a vendégek, majd még az első harmadban sikerült megduplázni a vezetést. A kétgólos Spirko vezetésével tovább nőtt a különbség, a fehérváriak 0-5-nél tudtak szépíteni. Az utolsó szó viszont a DEAC-é volt, Sági állította be a végeredményt fórban.

Nyilatkozat

Arany Máté, másodedző, Titánok: „A teljes meccs képét nézve ez nem volt 1:6-os meccs. Többször be tudtuk szorítani a Debrecent a saját harmadába, és sokat támadtunk. Itt jött ki a rutinbeli különbség, minden hibánkat kihasználta az ellenfél. Lőttek hat olyan gólt, hogy mindegyik elkerülhető lett volna. Csalódást keltő az eredmény, mert meg volt az esélyünk, hogy megverjük a Debrecent. A kulcs az volt, ahogyan a csapatok a kapuk előtt játszottak. Ők jól védték a sajátjukat, a miénket pedig jól támadták. Mi egyik oldalon sem voltunk ilyen határozottak. Nagyarányú vereséget szenvedtünk úgy, hogy a játék képe nem ezt mutatta.”

György József, vezetőedző, DEAC: „Nem volt ekkora különbség a két csapat között, a hazai együttesnek is rengeteg helyzete volt. Jól éltünk a helyzeteinkkel, ami meghozta az önbizalmunkat. Kinyílt a hazai csapat, mert muszáj volt neki, mi pedig kihasználtuk. Örülök a három pontnak, mert egy fiatal társasággal jöttünk Fehérvárra. Nehezebb meccsre készültünk, de végül behúztuk. Egy ideig most elfoglaljuk a hatodik helyet, ami nem teljesen reális, de legalább ott vagyunk.”

Dunaújvárosi Acélbikák-UTE 1-4 (1-1, 0-2, 0-1)

A Dunaújváros szerzett vezetést Németh Árpád góljával, de az UTE a harmad végén egyenlített Suter révén. A csatár lőtte a következő találatot is a 36. percben, innen pedig a lila-fehérek nem engedték ki kezükből a meccset. A második és az utolsó felvonás végén is lőtt még egy-egy gólt a vendég együttes. Az UTE sorozatban ötödik győzelmével átvette a vezetést a tabellán, igaz, több meccse van, mint a Csíkszeredának és az FTC-nek.

Nyilatkozat

Leo Gudas, vezetőedző, Dunaújváros: „Jól kezdtünk, vezettünk is, de sajnos az első és a második harmad hajrájában is hibáztunk, így mindkétszer az utolsó másodpercekben kaptunk gólt. Jobban kellett volna élnünk a lehetőségeinkkel, különösen kettős emberelőnyben. A munkára nem lehetett panaszom, dolgoztunk végig, de a koncentrációval akadtak problémáink.” 

Virág Csaba, vezetőedző, UTE: „Bár általában jellemző ránk, hogy jól kezdünk, ma nem így volt, éppen ezért is volt fontos az első harmad utolsó másodperceiben szerzett gólunk. A második felvonástól egyre inkább erőre kaptunk, kulcsfontosságú volt a kettős emberhátrány kivédekezése, majd cseréről cserére egyre jobbak lettünk, s a harmadik húsz percben még rá is tudtunk tenni egy lapáttal, így megérdemelten szereztük meg a három pontot.”