Izgalmas csatát nyert meg a Fradi

2019.03.13. 22:33 |
Az FTC a második meccsét is megnyerte a DEAC ellen az Erste Liga elődöntőjében.

FTC-Telekom–DEAC 5-2 (1-1, 1-0, 3-1)

Az FTC nem kezdett akkora elánnal, mint egy nappal korábban, de így fölényben volt, és tesztelt Hetényit. A DEAC-ban továbbra sem volt hadra fogható Turcotte, ám nélküle is veszélyes kontrákat vezetett a csapat. Egy-egy kihagyott emberelőny után a 12. percben a Fradi szerzett vezetést, Roczanov közeli góljával. A debreceniek ezúttal nem estek össze a góltól, hanem magasabb fokozatba kapcsoltak – Izacky szólóját még védte Arany, de aztán Kovács Bronson emberelőnyben már egyenlített. A harmad végén is a vendégeknek voltak még nagyobb lehetőségeik.

A szünet jót tett az FTC-nek, és a 22. percben Tóth Adrián góljával ismét vezetett. A folytatásban sem alakult ki nagy iramú játék, de mindkét kapusnak akadt dolga.

A harmadik harmad elejét is megnyomta a Ferencváros, és ebből megint gól született: Walls lőtte be Nagy Gergő passzát. A hazaiak azonban nem örülhettek sokáig, mert Novotny egy percen belül válaszolt, szorossá téve a meccset. Nagyjából tíz perc volt hátra, amikor a plexi betört, és a kényszerszünet az FTC-nek tett jót. Ahogy folytatódott a játék, Izacky kapott büntetés, amelyet egy perc után ki is használtak a zöld-fehérek Perrier erős löketével. 38 másodperc múlva pedig jött az újabb hazai gól: a kanadai bekk ezúttal előkészítő volt, majd Pavuk is továbbtette, és végül Nagy Gergő ütötte be a korongot kapásból. A DEAC nem adta fel háromgólos hátrányban sem, és kettős fórba kerülve, valamint Hetényit lehozva hat a három ellen támadhattak, de nem tudták csökkenteni a különbséget. Ahogy aztán a végén egy páros kiállítás alatt sem változott az állás.

Az FTC mindkét hazai meccsét behúzta, és két sikerre van a fináléba jutástól. Szombaton és vasárnap Debrecenben folytatódik a csata.

(Fotó: Fradi.hu)