Izgalmas csatát nyert a Gyergyó, győztek a fővárosi csapatok

2021.10.10. 20:55 |

Fordulatokban gazdag találkozót nyert meg a Brassó ellen a GYHK. Az FTC szűken, a MAC HKB nagyobb különbséggel győzött. Jó hangulatot és újpesti sikert hozott az első matiné. A nyeretlenek csatáján a Dunaújváros örülhetett.

Brasov Wolves-Gyergyói HK 4-5 (0-1, 0-1, 4-3)

Fordulatos találkozót hozott a brassói rangadó, amelyen a hazaiaknál visszatért Brock Trotter, Garet Hunt és Albert Zagidullin, bemutatkozott a héten igazolt Samuel Williams, míg a gyergyóiaktól hiányzott Szabó Krisztián, Chris Bodó és Brance Orbán is.

A vendégek szereztek vezetést, Tranca Dániel korábbi csapata ellen talált be. Aztán a GYHK kettős hátrányt védekezett ki. A második harmad is gyergyói kiállításokat hozott, a Brassó ismét támadhatott öt a három ellen, de Ruczuj Gellért jól védett. A 36. percben Vincze Gergő növelte a vendégek előnyét.

Az utolsó felvonásban nagy fölényben játszott a Brassó. A 44. percben Radim Valchar szépített, majd 17 másodperc alatt láthatott két gólt a közönség, Matias Haaranen találatára a hazaiaktól Garet Hunt válaszolt gyorsan, így továbbra is eggyel vezetett a GYHK. A hajrában azonban fordított a Corona, előbb Kovács Mátyás, majd Roberto Gliga volt eredményes, így két perccel a vége előtt már a hazaiak örülhettek. Időt is kért Szilassy Zoltán, és ez jól sült el, olyannyira, hogy másfél perccel a vége előtt, kapuslehozatal után Silló Arnold, aztán már öt az öt ellen, 59:10-nél Vincze Péter szerzett gólt – vagyis a Gyergyó fordított. A Brassó lehozta kapusát, de újabb fordulat nem történt.

Nyilatkozat

Dave MacQueen, vezetőedző, Brassó: „Természetesen nem erre az eredményre vágytunk. A különbséget az emberelőnyös játékunk jelentette, hiába volt sok lehetőségünk, amikor a kapu előtt álltunk, elveszítettük a korongot vagy a fókuszt. Csalódás, hogy csak a harmadik harmadban jöttünk vissza a meccsbe. A játékosoknak újra koncentrálniuk kell. Folytatjuk a munkát, tanulunk a hibákból.”

Szilassy Zoltán, vezetőedző, Gyergyó: „Boldog vagyok, hogy a liga egyik legjobb csapata ellen nyertünk. Ez a meccs olyan volt, mint egy thriller, de elégedett vagyok az eredménnyel. Ötven percig jól dolgoztunk, sok hátrányt kivédekeztünk, de aztán elveszítettük a fonalat, és annak a szélén álltunk, hogy elbukjuk a meccset. Fontos győzelem volt, mert a liga nagyon szoros, minden pontnak jelentősége van.”

UNI Győr ETO HC-MAC HKB Újbuda 1-5 (0-2, 0-0, 1-3)

Az újbudai csapat ezúttal is jól kezdett, negyedóra alatt 2-0-ra lépett el Győrben. A hazaiak a második harmadban még komolyabban küzdöttek, de Bálizs Bence remekül védett.

Az ETO a 43. percben tudott betalálni, és az egyenlítésre is megvolt a lehetőség, de a vas a vendégekkel volt. A MAC HKB következő emberelőnyéből eredményes volt, majd még két fiatal, Molnár Bálint és Ritter Zalán is betalált, így a vége nagyobb különbségű siker lett.

Nyilatkozat

Ladányi Balázs, vezetőedző, Győr: „A helyzetkihasználásunk nem volt magas szinten, nem tudtuk elégszer átlőni az ellenfél kapusát. A végén, amikor kellett volna hajtanunk azért, hogy visszajöjjünk és egalizáljunk, akkor kaptunk egy abszolút felesleges kiállítást 60 méterre a saját kapunktól, amit értelemszerűen meg is kaptunk. Onnantól kezdve megtörtünk, vagy lenulláztuk magunkat, kaptunk még kettőt, de úgy érzem, hogy nagyon sokat tettünk ma a győzelemért. Van mire építenünk, van miből merítenünk a mai meccsen. Ha tényleg nem az eredményre koncentrálunk, akkor a csapat teljesítményével elégedett lehetek. Ezeket az apróságokat kell kivennünk a játékból, hogy nagy csapatok ellen is eredményesek tudjunk lenni. Értelemszerűen a túloldalon sokkal több volt a tapasztalat, hétszer annyi légiósuk van, mint nekünk, de ettől függetlenül nem változtat a helyzeten."

Kangyal Balázs, vezetőedző, MAC HKB Újbuda: „Nem volt könnyű győzelem. A második harmadunk szinte tragikus volt azt kell, hogy mondjam, ott az ellenfél nagyon ránk jött. Az első harmadban nem játszottunk jól, de sokat dolgoztunk és ez meghozta az eredményét, Ahogy viszont a második harmadban játszottunk, az megint káoszt eredményezett. A harmadik harmad is így kezdődött és akkor utána ott valamin változtattunk, egy pár dolgon főleg fejben, és elkezdtünk jó dolgokat csinálni és az tulajdonképpen meghozta az eredményét. Nagyon nagy sebességű és izgalmas meccs volt. Nagyon örülök a három pontnak. Ezen a pályán játszani nem kedvez a stílusunknak , de ez nem kifogás, hanem tény és nyilván ilyenkor nem a pályát lehet mondjuk nagyobbítani, hanem a csapatnak a játékán kell változtatni. Ezt el is mondtuk a meetingen is, meg is mutattuk a videón is. A harmadik harmad utolsó részében ez tényleg sikerült és akkor eredményesen is játszottunk.”

UTE-DEAC 4-0 (0-0, 2-0, 2-0)

Az első Erste Liga matinén mutatkozott be az újpestieknél Horváth Tamás. Az első harmadban a DEAC volt aktívabb, de nem tudott gólt lőni a jó formában lévő Rajna Miklósnak.

Az UTE fokozatosan lendült bele, és a 24. percben Balogh Bence lőtt nagy gólt – ez volt az első találata új csapatában. A meccs felénél Jack Suter volt résen a kapu előtt, és növelte a különbséget. Innen már a hazaiak nem engedték ki az irányítást a kezükből, ráadásul az utolsó felvonás első percében kétszer is betaláltak. A debreceniek hajtottak a becsületgólért, de Rajnának meglett a shutout.

Az UTE sorozatban negyedszer győzött, a DEAC egymás után másodszor kapott ki és először maradt gólképtelen.

Nyilatkozat 

Virág Csaba, vezetőedző, UTE: „Nincs titok, igazából minden sikerünk a munkának köszönhető, illetve annak, hogy próbálunk fejlődni meccsről meccsre, sőt akár meccsen belül is. Ahogy ma javult a játékunk harmadról harmadra, cseréről cserére, az szerintem másoknak is szembetűnő volt. A második harmad végén a fejekben rendet kellett rakni, mert nagyon hosszú cseréink voltak, és kicsit elvitt minket a hév. De a harmadik játékrészt ahogy kezdtük, az már jó példa volt arra, hogyan szeretnénk mi minden mérkőzést és harmadot kezdeni. Kimondottan színvonalas meccs volt, köszönjük a szurkolást, és hogy ilyen sokan eljöttek, nagyon jó kezdeményezés a szövetség és az Erste Liga részéről az ilyen matiné jellegű mérkőzés."

Kecskeméti Áron, másodedző, DEAC: „Gratulálok az Újpestnek, szép győzelmet aratott. Remek kapusteljesítménnyel néztünk ma szembe, de ettől függetlenül úgy gondolom, hogy elég sok jó helyzetet alakítottunk ki, kezd frusztráló lenni, hogy a lehetőségeink megvannak, de nem tudjuk őket belőni, ez már az FTC elleni mérkőzésen is így volt. Ráadásul tudunk hátul olyan hibákat vétünk, amelyek nem biztos, hogy megengedhetőek. Szerdán reggel már indulunk Erdélybe, ha most elkezdünk búslakodni a két gyengébb meccsünkön, akkor csak magunknak ártunk. Ki kell elemzi, hogy miben tudunk fejlődni taktikailag és egyénileg, és felkészülni a következő hétre, hiszen három elképesztően erős csapat vár ránk. Ismerve az együttes karakterét, mint egy jó család, összefogunk, és vissza fogunk jönni ebből is.”

FTC-Telekom–DVTK Jegesmedvék 2-1 (1-0, 0-0, 1-1)

A zöld-fehérek a születésnapos Nagy Gergő bombagóljával gyorsan előnybe kerültek, és ezt sokáig őrizték is, pedig a DVTK a második harmadban többet lőtt kapura. Aztán a 42. percben Galajda Zsombor egyenlített egy korongszerzés utáni egyéni akcióból. A Fradi az 51. percben vezetett újra, ekkor Juhani Tamminen közelről talált be. A hajrában a büntetéseké volt a főszerep, az FTC meg tudta tartani egygólos előnyét.

Az éllovas ferencvárosiak sorozatban hatodszor nyertek, a miskolciak negyedszer kaptak ki egymás után.

Nyilatkozat

Fodor Szabolcs, vezetőedző, FTC-Telekom: „A mai meccs is azt bizonyítja, amit eddig is tudtunk és láthattunk, miszerint nagyon szoros a liga, és sok csapatnak van esélye sok csapat ellen. A realitás szerint kilenc csapat nagyon közel áll egymáshoz, és ezt most a DVTK is alátámasztotta. Ahogy a korábbi mérkőzéseiken, úgy ma is végig a sarkunkban voltak, egy olyan csapatuk van, amelyik végigmelózza a hatvan percet, és mindent kitesz a jégre. Erre kellett felkészülnünk, már a meccs elejétől ezt a tempót kellett kezelnünk. Úgy érzem, nem igazán tudtuk ezt megvalósítani, nem pörögtünk száz százalékig, nem figyeltünk oda minden idegszálunkkal. Sokáig a tűzzel játszottunk, ami majdnem megbosszulta magát. Úgy érzem, az igazi arcunkat 1-1 után mutattuk meg, úgy kell játszanunk minden meccsünkön, mint akkor, csak az első másodperctől kezdve végig.” 

Tokaji Viktor, vezetőedző, DVTK Jegesmedvék: „Nagyon nehéz, hogy már a negyedik olyan meccs volt ez, amin az utolsó pillanatig volt esélyünk, és pont nélkül maradtunk. Elég frusztráló ez, meg kell tanulnunk, hogyan tudunk hatékonyabbak lenni a kapu előtt. Az elvégzett munkának kell egy kis idő, amíg beérik, ettől függetlenül a ma mutatott játékkal maximálisan elégedett vagyok, a góllövéssel állunk hadilábon. Az elején tudtuk magunkat tartani a tervhez, a második harmadban talán még jobban is akartuk a gólt, a harmadik harmadban pedig ez össze is jött. Végül egy kapitális hibából kaptunk még egy gólt, pedig tudtuk és készültünk is rá, hogy a Fradi ilyen szituációkban is kiváló. Utána még meg tudtunk újulni, de még egy gól már nem jött össze, ettől függetlenül amit hozzáállásban, karakterben kitettünk a jégre, az mindenképpen büszkeségre ad okot, a góllövés nyitját kell megtalálnunk. A négy egygólos vereség most már az önbizalom kárára is mehet, helyre kell tenni a fejekben azt, hogy amit csinálunk, az jó, és akkor hosszú távon megjöhet az áttörés.”

Dunaújvárosi Acélbikák-Titánok 1-0 (1-0, 0-0, 0-0)

Egyetlen gól döntött a két Fejér megyei és pont nélküli csapat találkozóján: Németh Péter a 7. percben egy támadóharmadbeli korongszerzés után volt eredményes. A Titánok a hajrában fórba kerültek, de az egyenlítés nem jött össze.

Pavel Krajcovic második szezonbeli meccsén shutouttal zárt. A DAB-nak kilenc vereség után ez volt az első győzelme, a Titánok viszont továbbra is pont nélkül állnak.

Nyilatkozat

Leo Gudas, vezetőedző, Dunaújváros: „Az első harmadban nagyon jól játszottunk, nem nagyon hagytuk kibontakozni a fehérváriakat, viszont az ellenfél kapuja előtt sok lehetőséget kihasználatlanul hagytunk. Így szoros volt végig a mérkőzés, mely nagyon nehéz volt számunkra, mert tudtuk, hogy muszáj megszerezni a három pontot.”

Anatolij Bogdanov, vezetőedző, Titánok: „A meccs kulcsa az volt, hogy a DAB lőtt egy gólt, mi meg nem, ez volt itt a legfontosabb szempont. Az már a mérkőzés előtt tiszta volt, hogy mindkét csapatnak nagyon kellenek a pontok. Nem nagyon szeretnék a szerencséről beszélni, mert azt ki kell érdemelni, s gondolom a Dunaújváros ma ezt kiérdemelte.”