Izgalmak Újpesten, kiütés Csíkszeredában

2019.03.01. 22:49 |
Ismét a hazai csapatok győztek a jégkorong Erste Liga negyeddöntős párharcaiban, így mindhárom párban 2-0-ra módosult az állás. Az FTC nagy küzdelemben verte a Capitalst, az UTE hosszabbításban múlta felül a Titánokat, míg a Csíkszereda remek második harmadnak köszönhetően simán győzte le a Brassót.

FTC-Telekom–EV Vienna Capitals II 4-1 (2-1, 0-0, 2-0)

A csütörtöki bunyó után eltiltott Kittinger nélkül léptek jégre a bécsiek az FTC otthonában. A hazaiak ezúttal is gyorsan magukhoz ragadták a kezdeményezést, és alaposan megdolgoztatták Tschrepitschet a kapuban. A nyomás a harmad felénél érett góllá, igaz ehhez kellett a kettős emberelőny is: Pavuk passzát Tóth Adrián lőtte be. A Fradi aztán egyenlő létszámban növelte a különbséget, asszisztja után Pavuk gólt is szerzett egy szép távoli lövésből. A bécsiek a 17. percben szépítettek, kihasználva egy hibát Maxa vette be Arany kapuját. A harmad végén nagy lehetőséghez jutott a hazai alakulat, több mint két percnyi kettős előnyhöz jutott, ám a sok lövés közül egyik sem ment be.

A második játékrészben is a Fradi volt fölényben, de egy-egy ellenakcióból a Capitals is veszélyeztetett. Sőt, a bécsiek is kaptak egy kettős fórt, ám ezúttal a hazaiak védekeztek stabilan. A folytatásban egy visszafogottabb időszak után újra az FTC volt aktívabb, de az osztrákok kapusa jól védett.

Az utolsó felvonásra fokozta a tempót a Fradi, és sorra alakította ki a ziccereket. A Capitalsnak is volt nagy helyzete, de Arany bravúros védéssel tartotta a hazaiak előnyét. A 49. percben jött a megnyugtató harmadik ferencvárosi gól: Perrier bombájába Tóth Adrián ért bele. A bécsiek fórban próbálták csökkenteni a hátrányt, de ez nem sikerült, aztán a hajrában az FTC újra betalált: Perrier elegáns mozdulattal lőtt a hálóba. A meccs a kiállítások miatt a Capitals négy a három elleni játékával ért véget, ám újabb gól nem született.

A Fradi 2-0-ra vezet és két sikerre van attól, hogy a MOL/Erste Liga 2008 óta íródó történetében először bejusson a legjobb négy csapat közé. A párharc hétfőn Bécsben folytatódik.

Nyilatkozatok

Fodor Szabolcs, vezetőedző, FTC: „Jobban kezdtük a meccset, mint a tegnapit, sok helyzetet dolgoztunk ki. Akkor el is dőlhetett volna a meccs, de jól védett a bécsiek kapusa. Ettől frusztráltak lettünk. A második harmad kicsit kaotikus volt a sok kiállítástól. Az utolsó harmadra összeszedtük magunkat, és behúztuk a meccset a fáradó Capitals ellen. Javult a játékunk, de még nem ezt szeretnénk nyújtani. Lépkedünk előre és szeretnénk Bécsben is még egyet lépni előre.”

Santeri Heiskanen, vezetőedző, Vienna Capitals II: „Újra szoros meccset játszottunk. Egy fontos játékos, a kapitányunk nélkül álltunk ki, ő nagyon hiányzott. A védekezéssel, az emberhátrányos játékkal és a kapusteljesítménnyel elégedett voltam. Volt helyzetünk az egyenlítéshez. A Ferencváros a liga legjobb csapata, senki sem számított arra a párharc előtt, hogy fel tudjuk venni a versenyt velük, mintha iskolás fiúk játszanának férfiak ellen. Mindent megtettünk és a következő meccsen újra felvesszük a harcot.”

Újpesti TE-Fehérvári Titánok (1-1, 1-1, 1-1, 1-0) - hosszabbítás után

Ahogy csütörtökön, úgy pénteken is szoros meccset játszottak a felek. Háromszor is vezetett a fehérvári gárda – Szabó Bence duplázott, mellette Madácsi volt eredményes -. de az Újpest rendre egyenlíteni tudott. Először Varga Arnold, aztán az előző meccs hőse, Vincze Péter, majd a hajrában Jed Rusk talált be a liláktól.

Jöhetett a hosszabbítás, amelyben az UTE-nak voltak nagyobb helyzetei: Stefishen szólóját még védeni tudta Gyenes, ám aztán Roprer higgadt megoldása már győztes gólt ért a hazaiaknak.

Az UTE mindkét meccset 4-3-ra nyert a Titánok ellen, a párharc hétfőn folytatódik Fehérváron.

Nyilatkozatok

Szilassy Zoltán, vezetőedző, UTE: „Túlzottan hagyatkozunk a képességeinkre és a rutinunkra. Több piszkos munkát kellene elvégeznünk, hogy könnyebben nyerjünk. A Fehérvár keményen dolgozik, fiatal, ezért az akarat és a munkabírás az erénye. Az energiaszintünk a harmadik harmadban kezdett emelkedni, a hosszabbításban pedig végig nálunk volt a korong, akkor sokat korcsolyáztunk, és látszott, jó állapotban vagyunk.”

Kiss Dávid, vezetőedző, Fehérvári Titánok: „Az első mérkőzéshez képest sokkal jobban kezdtünk, sokkal okosabbak voltunk, bár látszott, hogy mindkét csapat inkább a védekezésre koncentrál. Igyekeztünk használni a gyorsaságunkat, igazi playoff-hangulatú összecsapás volt. Amikor nagy hibákat követtünk, akkor azt megbüntette az ellenfél, mikor kisebbeket, akkor pedig a kapusunk tartott minket és nagyon jól védett. Azért is mondhatom, hogy jobban játszottunk, mint tegnap, mert háromszor sikerült vezetést szereznünk, bár nem tudtuk megtartani az előnyt. A hosszabbításban a rutinos ellenfelünk bizonyult jobbnak, de a szériának még nincs vége. Hétfőn újra találkozunk és mindent meg fogunk tenni a győzelemért, hiszen nyerni szeretnénk Fehérváron."

SC Csíkszereda-Corona Brasov 7-1 (1-0, 5-1, 1-0)

Az első harmadban nagyjából kiegyenlített volt a játék, a különbséget Becze gólja jelentette. Aztán a második játékrészben ritkán látható periódust produkált a Csíkszereda: négy és fél perc alatt öt gólt szerzett, és már a meccs derekára eldőltek a nagy kérdések. Valchar duplázott – második találatát már a Tőkét váltó Polcnak ütötte -, mellette emberhátrányból Becze, továbbá Rokaly Szilárd és Papp Szabolcs is betalált. A 33. percben szépített a Brassó, de Tendler találata csak a szépségtapaszt jelentette.

Az utolsó harmadban sok volt a lövés, de már csak egy gól született, Becze tette teljessé mesterhármasát.

A Szereda két hazai meccsét biztosan hozta, így a 2-0-s előny mellett önbizalomtól duzzadva utazhat majd hétfőn Brassóba.

Nyilatkozatok

Vaclav Novak, vezetőedző, Csíkszeredai Sportklub: „Szép játékot játszottunk és csak gratulálni tudok a fiúknak. Nagyon örvendek a sikernek. A párharc viszont nagyon hosszú még és ezen az úton kell tovább menjünk, hiszen semmi nem dőlt még el. Nincs vége egyáltalán és dolgoznunk kell tovább a siker érdekében.”

Greg Lindqvist, vezetőedző, Brassó: „Az első harmad izgalmas volt, annak ellenére, hogy egy szerencsésen pattanó korongból végül a vezetést megszerezte az ellenfél. A második harmad jól kezdődött. Előnyben voltunk, majd elveszítettük a korongot és újabb gólt kaptunk. Ekkor elindultunk a lejtőn és eldőlt a meccs. Tegnap nekünk voltak meg a lehetőségeink és nem üttük be azaokat, ma nekik voltak meg és éltek ezzel. 7-1, vagy 1-0 itt a rájátszásban mindegy. A probléma a gólszerzéssel van: két meccs alatt egyet lőttünk. Most hazamegyünk és a folytatásban változtatnunk kell a játékunkon, újra kell szervezzük magunkat.”