Izgalmak a matinén, menetel a Csíkszereda

2021.11.21. 21:40 |

Három hazai siker született az Erste Liga vasárnapi játéknapján. A DEAC háromgólos hátrányból állt fel, a Csíkszereda a MAC HKB-t verte, míg az UTE jó emberfóros játékának köszönhetően is diadalmaskodott.

UTE-Dunaújvárosi Acélbikák 5-2 (3-0, 0-0, 2-2)

Az újpestieknél debütált Robichaud. A lila-fehérek az első harmadban három gólt szereztek, az első kettőt fórból: Kiss Patrik, Balogh és Nemes volt eredményes. A középső felvonás kiállításokat hozott, de gólt nem. A DAB a 47. percben szépített Gebei Gergely révén, ám az UTE egy percen belül újra betalált. A hajrá is egy-egy gólt hozott, a hazaiak biztosan győztek.

Nyilatkozat

Virág Csaba, vezetőedző, UTE: „Három sorunk összetétele megváltozott, szerettük volna megnézni, hogy hogyan műkönk így együtt. Kimondottan jól kezdtük a mérkőzést, az első harmadban az a tempó és az a hozzáállás, amit jégre vittünk, nagyon pozitív volt. Nehéz fenntartani egy ilyen kezdés után a koncentrációt, és feszesnek maradni, próbáltunk ugyanúgy játszani, de ez nem olyan egyszerű, amikor már fejben úgy gondoljuk, hogy kicsit többet megengedhetünk magunknak. Az első harmadra fogunk alapozni, jó lenne a szerdai mérkőzést is úgy kezdeni, ahogy a mait. A Ferencváros elleni kupameccset is meg akarjuk nyerni.” 

Leo Gudas, vezetőedző, Dunaújvárosi Acélbikák: "Minden meccsünk nehéz, most főleg az első harmadban követtünk el hibákat. A szünetben beszéltem a srácokkal, és a második harmadtól egy kicsit javult a játékunk, de ez nem volt elég, mert az Újpest nagyon jól teljesített. Sajnos kevés 40 percnyi játék egy ilyen jó csapat ellen.”

SC Csíkszereda-MAC HKB Újbuda 4-1 (0-1, 2-0, 2-0)

Gooch góljával szerzett vezetést a MAC HKB, és a meccs feléig tudta is őrizni az előnyt. A Csíkszereda Rokaly Szilárd és Fodor Csanád góljával fordított. A hazaiak Stach és Becze találatával tették simává a sikerüket.

A Csíkszereda tíz meccs óta veretlen.

Nyilatkozat

Rico Rossi vezetőedző, SC Csíkszereda: "Jobban tetszett ez a találkozó, mint a pénteki összecsapásunk. A védekező játékunk jól működött és több dolgot láttam viszont a jégen azokból, amiket az edzéseken gyakorolunk. Mindig agresszíven akarunk játszani, néha pedig az ellenfél is így játszik. Ez történt ma is, élveztem nézni a játékukat. Fiatalok, de nagyon jó jégkorongot játszanak, ez segített nekünk is beleállni a mérkőzésbe. A második harmadtól tudtuk megváltoztatni a dolgok állását."
Kangyal Balázs vezetőedző, MAC HKB Újbuda: "Összességében nagyon elégedett vagyok. Nagyon jó találkozó volt, mindkét csapat jó hokit játszott. Több hiba volt nálunk, ez nyilván az életkorból is fakad, a Csíkszereda pedig egy tapasztaltabb és minőségibb játékosokból álló csapat. Egy más együttes fog visszamenni most Budapestre, nemcsak a Gyergyó elleni három pontnak köszönhetően, hanem hogy nagyot léptünk előre a játék minden területén."
DEAC-DVTK Jegesmedvék 5-4 (0-3, 2-1, 2-0, 1-0) - hosszabbítás után

A matiné debreceni állomásán a DVTK a 8. perc közepre háromgólos előnyre tett szert, a hazaiak időt kértek és kapust cseréltek, Hetényi váltotta Gönczit. A DEAC a második harmadban másfél percen belül kétszer talált be, ám Kiss Roland gólja után némileg megnyugodhattak a vendégek. A DEAC az utolsó harmadban tudott egyenlíteni, Kulesov és Spirko volt eredményes.

A ráadás két percig sem tartott, Dalecky döntötte el a pluszpont sorsát.

Nyilatkozat

György József, vezetőedző, DEAC: „Ez a két pont megér legalább három mérkőzést, ahol hárompontos győzelmet szerezhetünk. Óriási erény a csapat részéről, hogy 0-3-nál váltani tudott. Az időkéréskor meg kellett nyugtatni a srácokat. Próbáltam adni nekik különböző utasításokat, olyan dolgokat kellett a mai mérkőzésen játszanunk, amit sajnos edzésen nem volt időnk gyakorolni. Nem kérdés, hogy a második harmadtól a mi akaratunk érvényesült, és jókor jöttek a góljaink. Nagyon örülök a győzelemnek, a srácok most úgy érzik, semmi nem lehetetlen.” 

Tokaji Viktor, vezetőedző, DVTK: "Az álomszerű kezdés rámolómmá változott az első 20 perc után. Egyszerűen nem hittük el, hogy tudunk vezetni a Debrecen ellen 3-0-ra, és megijedtünk a saját magunk árnyékától. Tudtuk azt, hogy profilt fog váltani a DEAC, és valahogy azt a munkát nem akartuk belerakni vagy megijedtünk ettől a történettől, és nem végeztük el azt a melót, ami abba az irányba vitte volna a hajót, hogy ezt a 3-0-t nemhogy megőrizzük, hanem inkább tovább növeljük, hiszen az előny nálunk volt, mind az érzelmi, mind pedig a gólokbéli. Egész egyszerűen saját magunkat őröltük föl, és tettük olyan helyzetbe, ahonnan nem volt visszaút. Tragikus volt a speciális egységeinknek a teljesítménye, az, hogy emberhátrányban két gólt tudunk kapni ráadásul kritikus pillanatokban, az elfogadhatatlan.”