Ismét legyőzte a Titánokat a DVTK

2022.01.11. 21:44 |

A vasárnapi négy után most három gól volt a különbség.

Titánok-DVTK Jegesmedvék 1-4 (0-1, 0-2, 1-1)

Nem volt túl eseménydús az első harmad, a 18. percben Walker szerezte meg a vezetést a vendégeknek. A második felvonásban Galanisz, majd fórban Kiss Roland növelte a különbséget. A DVTK negyedik gólját is Galanisz szerezte, aztán Dudkin szépített embererlőnyben.

Mindkét csapat erdélyi túrán vesz részt a hét végén.

Nyilatkozat

Anatoli Bogdanov, vezetőedző, Titánok: „Többféleképpen is el lehet veszíteni egy jégkorong-mérkőzést. A vasárnapi rossz teljesítmény volt részünkről, most viszont apróbb dolgokat sikerült javítanunk. Először is, le tudtuk lassítani az ellenfelet és lassabb támadójátékot játszani. Végeredményben gólra játsszák ezt a játékot, és többet lőtt az ellenfelünk. El kell fogadnunk és szerénynek maradni. Köszönöm a játékosaimnak, mivel eléggé rövid volt a padunk, nem volt sok tartalékunk, így is sok volt az U18-as és U20-as a csapatban. Kemény munkát tettek bele, ami előbb-utóbb meghozza gyümölcsét.”

Tokaji Viktor, vezetőedző, DVTK: „Köszönöm a születésnapi három pontot a csapatnak. Azzal a felfogással léptünk jégre, hogy tulajdonképpen ez egy mini playoff, három nap alatt két meccs ugyanazzal a csapattal, és arra voltunk kíváncsiak, hogyan is reagálunk erre a helyzetre. Szerettük volna ugyanazt a játékot játszani, mint az első meccsen, de tisztában voltunk azzal, hogy más lesz. Minden találkozó után van finomítás az ellenfél részéről. Nehezebb volt ma, mint két nappal ezelőtt, de szerencsére kezünkben tudtuk tartani a meccset, és gólok tekintetében is őriztük az előnyünket. Ez olyan magabiztosságot adott nekünk, ami kitartott a végéig. Jó mérkőzés volt, kiélezett és az az attitűd, amivel blokkoltunk és védekeztünk, megvolt.”