Hetényi-shutouttal győzött a DEAC

2022.11.06. 17:37 |

A debreceniek kapusa mind a 45 Fradi-lövést védte a Tüskecsarnokban.

Az FTC-Telekom Nilssont és Kaijsert is nélkülözte az előző mérkőzéséhez képest, míg a DEAC Mihalik Gergőt és Borbátot nem nevezte. A meccs egy nagy Hetényi-védéssel indult, a debreceni kapusnak Kulmala lövését kellett bravúrral hárítania, aztán a következő pár percben is a vendégek hálóőre volt a főszereplő. Néhány csere után a DEAC is felvette a tempót, Nagy Kristófnak is akadt dolga. A 14. percben a DEAC megszerezte a vezetést: a ferencvárosiak nem tudtak felszabadítani, Vokla lőtt a kék vonalról, talán beleértek a korongba (0-1). Nem sokkal később emberelőnybe kerültek a cívisvárosiak, nem tudták megduplázni az előnyüket.

A nyitó játékrészhez hasonlóan a második is Fradi-fölénnyel kezdődött, ám gyorsan kiegyenlítetté vált a játék képe. A második DEAC-gól hasonlított az elsőre: a 25. percben Bukor távoli lövésébe Révész piszkálhatott bele (0-2). A mérkőzés közepén Farkas kapura lőtt, szabálytalankodtak vele, így eljött az első FTC-fór, ahol a zöld-fehérek hiába játszották ki ziccerig a támadásukat, nem tudtak szépíteni. A középső húsz percben 21-8-ra vitte a kapura lövési mutatót, ám hiába, Hetényi őrizte a hibátlan teljesítményét.

A harmadik felvonás elején emberelőnybe került a DEAC, nem élt a lehetőséggel. A kiegészülés után az FTC hajtott a felzárkózásért, hiába: a 49. percben Sági a támadó kék vonalnál korongot szerzett, megindult Nagy kapuja felé, majd értékesítette szólóját (0-3). Szűk négy perccel a vége előtt Fodor Szabolcs időt kért, lehozta kapusát, ez arra volt elég, hogy Dalecky egy üres kapus góllal végképp eldöntse a három pont sorsát (0-4).

A DEAC 4-0-ra nyert, így mindkét csapat 21-21 ponttal áll a tabella 5-6. helyén.

Nyilatkozatok

Fodor Szabolcs, vezetőedző, FTC-Telekom: „Azt gondolom, az a legfontosabb, hogy a küzdelem, a hajtás megvolt. Nagyon sokszor beszéltünk róla, hogy ez a minimum a Ferencvárosban, és ez az utóbbi időben hibádzott. Nem voltunk sokan, de annál nagyobb volt a szívünk, és ez az egyik legfontosabb lépés, hogy a jó irányba elinduljunk. Sajnos ez nem volt elég a győzelemhez, pedig ha megnézzük a lőlapot, 45:25 ide. Sajnos nem sikerült betalálni, de azt gondolom, hogy a legfontosabb lépést megtettük a jó irányba, akkor van esélyünk nyerni, ha így küzdünk, mint most. Most ez nem jött össze, de ahogy mondtam, a srácokra büszke leszek, ha hajtanak, küzdenek végig, és ma hatvan percig mindenki hajtott, küzdött végig, és büszke is vagyok rájuk, hogy így küzdöttek. Sajnos a győzelem nem jött össze, de ha így fogunk küzdeni minden meccsen, előbb-utóbb a győzelem is jön, ez biztos.”

György József, vezetőedző, DEAC: „Hetényi nagyon-nagyon jól dolgozott, és a csapat előtte is, de szerencsénk is volt. A Fradi, bevallom férfiasan, sokkal határozottabban és keményebben játszott, mint mi, de a hokiistenek ilyenek. Kedden ugyanezt megcsináltuk a Gyergyó ellen, mi voltunk jobbak, mi lőttünk kétszer annyit kapura, és kikaptunk, most meg ők lőttek szinte kétszer annyit, ők voltak agilisabbak, és nekünk sikerült a helyzeteinket gólra váltani. Úgy gondolom, hogy a lélektani fordulópont a harmadik gólnál jött el, addig bármelyik pillanatban a Fradi visszajöhetett volna, az a gól az, amelyik úgy gondolom, hogy eldöntötte a mérkőzést. Amilyen nyomást kaptunk hátul, sokszor a szerencse és Hetényi voltak azok, amik ezt a mérkőzést hozták. A 4-0 nem reális, de mondom, van ilyen, hogy egyszer semmi nem jön be, egyszer pedig minden összejön.”