Hetényi-parádé alapozta meg a DEAC sikerét

2022.10.28. 20:58 |

A magyar válogatott kapus 61 lövést védett a Corona Brasov elleni siker során.

A DEAC gólra váltotta a mérkőzés első emberelőnyét, Zalamaj vert hatalmas gólt a brassói kapuba. Az 5. percben már 2-0-ra vezettek a debreceniek: Polc hiába védett, Spirko fonákkal betette a kapujába a korongot. A második hazai fór majdnem rosszul sült el, megugrottak a vendégek, Hetényin is túljutott a korong, de az egyik játékos megmentette csapatát az emberhátrányos góltól. A kiegészülés után a Corona Brasov volt az aktívabb, a harmad közepén emberelőnybe került, sőt közel fél percig öt a három ellen is játszhatott, ám nem tudott szépíteni. A nyitó játékrész végén a DEAC-nak volt több helyzete, a fölény emberelőnnyé érett, az pedig gólt hozott: Zalamaj bombázott, Novotny talán beleért a lövésébe, mindenesetre 3-0-s hazai előnnyel vonultak szünetre a felek.

A második húsz perc elején kimaradt egy nagy debreceni ziccer, aztán nem sokkal később Gliga lőtt kapuvasat emberelőnyben. Ami a brassói csatárnak nem jött össze létszámfölényben, összejött teljes létszámban, a mérkőzés közepe táján meglőtte a vendégek szépítő találatát. A meccs felénél öt a négyre támadhatott a Corona, de nem tudtak élni a lehetőséggel, ahogyan a későbbi két fórral sem.

A harmadik játékrész elején emberelőnybe kerültek a cívisvárosiak, nem tudták megszerezni a negyedik góljukat. Nem sokra rá fordult a kocka, sőt a brassóiak megint öt a háromra is támadhattak, ám Hetényi vezérletével állták a rohamokat a fekete mezesek. A folytatásban is a kapusoké volt a főszerep, majd a végjátékban Polc lekorcsolyázott, ami arra volt jó, hogy Spirko eldöntse a mérkőzést egy üres kapus góllal.

A DEAC 4-1-re nyert, vasárnap a FEHA19 otthonában lép jégre. A Corona Brasov ugyanazon a játéknapon az FTC-Telekomhoz utazik.

Nyilatkoztok

György József, vezetőedző, DEAC: „Kértem a srácokat, hogy próbáljunk jól kezdeni, hiszen ha vezetsz, van egy lélektani előny. A második harmadban a sok emberhátránynak köszönhetően sikerült ezt a lélektani előnyt átfordítani, ami kitartott a mérkőzés végéig. Percről percre próbáltuk a 3-1-et megtartani. Egyértelműen Hetényi Zolit ki kell emelni, hiszen voltak olyan pillanatok, amikor még én sem hittem, hogy amit kifogott, azt még el lehet érni. Ez a csapatunk, ezek vagyunk, tudjuk, hogy ő van mögöttünk és úgy gondolom ő is szereti ezeket a mérkőzéseket, ilyenkor van elemében, gratuláltam is neki. Egyértelmű, hogy minden egyes pontért vért izzadunk. Minden mérkőzés olyan kiegyensúlyozott, hogy egy másodpercre sem lazíthatunk. A következő megint egy idegenbeli mérkőzés, nagyon fontos lenne, hogy behúzzuk és megerősítsük az ötödik helyünket. Igazából Erdélyben is jó mérkőzéseket játszottunk és ott indultunk el felfelé.”

Dave MacQueen, vezetőedző, Corona Brasov: „Úgy gondolom pár szóval összegezni lehet ezt a mérkőzést. 62 lövésből 61 védést mutatott be Hetényi. Természetesen meg kell említeni, hogy sokkal jobb kezdés kell ennél, hiszen az utolsó három mérkőzésünkön a kezdésünk távol állt a jótól. Az első 3-4 perc alatt, már több gólos hátrányba kerültünk, a srácoknak több munka, több fókusz kell már az elejétől kezdve, hiszen az utolsó két mérkőzésünk alatt 105 lövésünk volt, mégis csak egy gólt szereztünk ebből, ami kevesebb, mint 1%.”