Hengerelt a Csíkszereda és a DVTK

2022.01.09. 21:12 |

A címvédő 11, a miskolci együttes nyolc gólig jutott. Az UTE hosszabbításban verte a Dunaújvárost.

UTE-Dunaújvárosi Acélbikák 3-2 (0-1, 0-1, 2-0, 1-0) - hosszabbítás után

A vendég Acélbikák a meccs felénél kétgólos előnybe kerültek a tartalékos, három sorral játszó UTE otthonában. A hazaiak rengeteget lőttek kapura, de Krajcovic nagyokat védett. Aztán a harmadik felvonásban három perc alatt egyenlített a lila-fehér gárda. A folytatásban újabb gól nem született. A ráadás 5. percében Kovács Alex talált be – ez volt a második gólja.

Az UTE így feljött a második helyre, a DAB pedig egy ponttal ellépett a Titánoktól az utolsó, még rájátszást jelentő helyért folyó harcban.

Nyilatkozat

Virág Csaba, vezetőedző, UTE: „Buktunk egy pontot, de ez is sokkal több, mint a semmi. Nehéz a helyzetünk, mivel mi játszottuk a legtöbb mérkőzést, 15 nap alatt ez már a hetedik mérkőzésünk volt, karácsonnyal és újévvel ötvözve. A rengeteg hiányzó látszott a játékunkon, főleg akkor, amikor jó döntést kellett volna hozni a végén. Több mint hetvenet lőttünk, amiből negyvenkilenc kaput talált, csak viszonyításképp, az már jó, ha húsz helyzetet kidolgozunk egy meccs alatt. Akár 2-3 összecsapást is meg lehet nyerni ennyi lehetőséggel, ha jól dolgozzuk ki őket. Tudtunk változtatni a második harmadot követően, visszajöttünk kétgólos hátrányból, a végén pedig mi örülhettünk jobban.” 

Leo Gudas, vezetőedző, Dunaújváros: „Nagyon jól védekeztünk, az első harmadban hat percnyi emberhátrányt öltünk meg, majd az első előnyünkből megszereztük a vezetést. A második harmadban is remekül játszottunk, azonban a harmadik harmadban görcsösen bántunk a koronggal, ennek ellenére elégedett vagyok a csapatom játékával. Örülök, hogy szereztünk egy pontot, de lehetett volna több is.”

SC Csíkszereda-MAC HKB Újbuda 11-3 (7-0, 3-1, 1-2)

A visszatérő Taratuhin, valamint Lapenkov is bemutatkozott a Csíkszeredában. Előbbi első góljára nem is kellett sokat várni, az 5. percben talált be. A hazaiak gyorsan eldöntötték a meccset, a 9. percben 3-0-ra, majd a MAC HKB időkérése után a 12.-ben 5-0 volt az állás. A hatodik találat után cseréltek kapust a vendégek, Bálizs váltotta Farkast, de fél percen belül ő is gólt kapott, Lapenkov is megszerezte első találatát az Erste Ligában.

A címvédő a folytatásban is aktív maradt, az újbudaiak a 34. percben, 0-9-nél szépítettek. Az utolsó harmadot a MAC HKB nyerte, Kreisz emberhátrányban volt eredményes a végén.

Sofron mesterhármast szerzett, Taratuhin 2+2-vel, Lapenkov 1+3-mal zárt.

Nyilatkozat

Rico Rossi, vezetőedző, SC Csíkszereda: „Nyilvánvalóan tetszik a végeredmény. Nagyon jól játszottunk az első harmadban, minden energiánkat kiadtuk, az edzéseken gyakorolt dolgokat is sikerült megmutatni. Minden az előzetes tervek szerint alakult, és Adorján Attila is nagy védéseket mutatott be a találkozó első felében. Jól sikerült a felkészülésünk az elmúlt héten, a fiúk pedig keményen dolgoztak, ami meg is látszott."

Kangyal Balázs, vezetőedző, MAC HKB Újbuda: „A jelent meg tudod vásárolni, a jövőt viszont fel kell építeni. Minden csapat életében vannak nehéz pillanatok, mi pedig keményen, tisztességgel és férfiasan beleálltunk ebbe. Három nap alatt játszottunk három meccset, rövidebb paddal érkeztünk, két meghatározó játékosunk még le is sérült. Tizenhat-tizenhét éves gyerekek játszottak egy ilyen kaliberű csapat ellen. Erőt kell meríteni ebből és jobbá kell válni ezektől az estéktől."

Titánok-DVTK Jegesmedvék 4-8 (2-2, 0-3, 2-3)

A frissen igazolt Parnham és Seto is debütált a miskolciaknál. Előbbi az ötödik percben szerzett vezetést, majd Ritó megduplázta a különbséget. A Titánok azonban felálltak: Ambrus Csongor egy büntetőt értékesített, aztán Nagy Ákos egyenlített.

A második harmadban egy percen belül két gólt lőtt a DVTK, erre pedig már nem volt azonnali válasza a fehérváriaknak. A meccs felénél Doetzel is betalált, majd az utolsó felvonásban tovább növelték előnyüket a Jegesmedvék. A hajrában Seto is meglőtte első magyarországi gólját. A Titánoktól Nagy Ákos mesterhármasig jutott, de ez csak az eredmény kozmetikázására volt elég.

Nyilatkozat

Anatoli Bogdanov, vezetőedző, Titánok: „A meccs egészét nézve csak gratulálni tudok az ellenfelünknek. Nagyon jól használták ki a hibáinkat, de próbáltunk azért ott lenni a nyakukon. Az első harmadban még sikerült egyenlítenünk, de aztán a másodikban két lehangoló gólt is kaptunk, ami után magához vette az irányítást a DVTK. Kicsit többet kellett volna birtokolnunk a korongot, nem csak bedobálni a sarokba. Az egyik csapat kreatív módon szeretett volna jégkorongozni, a másik pedig inkább szabadult volna a pakktól. Az eladott korongok jó lehetőséget biztosítottak a Miskolcnak a kontratámadásokra, ez volt ma a kulcspont a mérkőzésen.”

Tokaji Viktor, vezetőedző, DVTK: „Szerettük volna ráerőltetni a játékunkat az ellenfélre, ez úgy gondolom sikerült is, javarészt domináltuk a meccset. A gólok számával maradéktalanul elégedettek lehetünk, hiszen a 8 gól magáért beszél. A bizonytalanságainkat kihasználta az ellenfél, ezen változtatnunk kell a jövőben. Sokkal jobban kell átváltani egy korongkihozatalból védekező játékba. Összességében elégedettek lehetünk az eredménnyel és a három ponttal.”