Hazai győzelmek a negyeddöntőben

2019.02.28. 23:07 |
Az FTC és a Csíkszereda gólt sem kapott, az UTE viszont az utolsó percben szerzett találattal nyert a Titánok ellen az Erste Liga rájátszásában, a negyeddöntő első meccsén.

FTC-Telekom–EV Vienna Capitals II 2-0 (1-0, 1-0, 0-0)

A Fradi kezdett aktívabb, több jó lövése is volt, de a bécsiek stabilan védekeztek, és megpróbálták letámadással megzavarni a hazaiak játékát. A Capitals többször is veszélyesen kontrázott, Arany Gergelynek is akadt dolga. Az FTC a 8. percben emberhátrányba került, de sikerült kivédekeznie a két percet, majd kiegészülés után a vezetést is megszerezte a hazai csapat: Rafaj passzolt Tóth Adrián elé, aki nem hibázta el a lehetőséget. A gól után lendületben maradt a Ferencváros, amely fórban is támadhatott, de a második találat nem született meg.

A második felvonásra is hasonló maradt a játék képe, az FTC volt fölényben, de a bécsiek lelkes védekezése és kapusuk, Tschrepitsch bravúrjai miatt nem változott az állás. A Capitals emberelőnyben veszélyeztetett, így Aranynak is bravúrt kellett bemutatnia. A 29. percben érett góllá a Fradi fölénye: Pavuk indította Wallst, a kanadai csatár pedig belőtte a helyzetet.

Az utolsó harmad még nagyobb hazai fölényt hozott, az osztrákok mintha el is fáradtak volna. Az iram csökkent, de nőtt a feszültség, és egyre több volt a kakaskodás, aztán a bunyó is. Az 50. percben Pavuk és Preiser akaszkodott össze, majd a végén Kittinger és Hegyi Ádám mérte össze erejét.

Az alap- és középszakasz győztes Ferencváros biztosan hozta a győzelmet a rájátszás első meccsén is. A folytatás pénteken következik, szintén Pesterzsébeten.

Nyilatkozatok

Fodor Szabolcs, vezetőedző, FTC: „Az első meccsek a rájátszásban nem egyszerűek, főleg a papíron esélyesebb csapatoknak. Nem kezdtük jól a mérkőzést, de utána javult a játékunk, és a második harmadtól kontrolláltunk a meccset. A győzelem a lényeg, ez az első pici lépés. Innentől kezdve ezt elfelejtjük, és fókuszálunk a pénteki meccsre, ahol biztos vagyok benne, hogy job játékot fogunk látni és remélem, az eredmény is kedvező lesz.”

Santeri Heiskanen, vezetőedző, Vienna Capitals II: „Kemény és szoros meccs volt. Nem voltam elégedett a cspaat játékával, főleg támadásban, de annak örültem, hogy sikerült két gólon tartani a Ferencvárost. A pénteki meccsen még keményebb és támadóbban fogunk játszani, és megpróbálunk meglepetést okozni."

UTE-Fehérvári Titánok 4-3 (2-1, 0-1, 2-1)

Újpesti mezőnyfölénnyel indult a meccs, és a hazaiak a 6. percben meg is szerezték a vezetést: Stefishen passza után Hebar távolról vette be Gyenes kapuját. A gól után is az UTE volt aktívabb, ám a 11. percben Pokorny kiállítása változtatott a helyzeten, és a Titánok harmadik lehetőségüket már gólra váltották Kiss Patrik révén. Oda-vissza játékkal folytatódott a meccs, aztán a 18. percben az újpestiek egy gyors kontrából ismét előnybe kerültek Ropret találatával.

A Fehérvárnak voltak helyzetei a második játékrész elején, de Duschek jól védett. Aztán a 25. perctől az UTE is kijött a szorításból, és Gyenesnek is akadt dolta. A 27. percben Csanyinak kellett leülnie, de ezt a fort nem tudták értékesíteni a vendéke. A 30. percben aztán Ládayt állították ki, ám emberhátrányban is a Fehérvár volt a veszélyesebb. Kiegyenlítetté vált a játék, az UTE jól védekezett, egészen a 38. percig, amikor Lewis középre tett korongját Mihály Ákos lőtte be, így másodszor is egalizáltak a vendégek.

Egy-egy kimaradt emberfór után az 50. percben a Titánok újabb előnyüket már gólra váltották, s Császár Hunor révén először vezettek is. Nagyobb sebességi fokozatba kapcsolt az UTE, és ennek gyorsan meg is let az eredménye, két perc múlva Huba egyenlített. A hajrá kiegyenlített játékot hozott, a kapus mindkét oldalon jól teljesítettek. A Fehérvárnak is volt helyzete a végén, de a gólt az Újpest szerezte, a korábbi Titánok-játékos, Vincze Péter egy kapu előtti kavarodásból betalált 41 másodperccel a vége előtt. A vendégek kapuslehozatallal próbálkoztak, de az egyenlítés már nem jött össze.

Sport Club Csíkszereda-Corona Brasov 3-0 (0-0, 1-0, 2-0)

Hiába ismeri egymást a két fél, a sorozat első csíkszeredai meccsén nem estek egymásnak a csapatok. Három perc elteltével a Sportklub közel járt a gólhoz, de Gecse takarásból eleresztett lövése a vason csattant. Ezt követően a vendégek mezőnyfölényre tettek szert és elkezdték próbára tenni Lundström kapus képességeit, ám a legnagyobb lehetőséget Tranca kihagyta a svéddel szemben. A 12. percben fordult a kocka, és a hazai csapat irányított, igaz ehhez kellett két emberelőnyös helyzet, amelyekkel a Sportklub nem igazán tudott mit kezdeni.

A második felvonás egy brassói emberelőnnyel indult, amelyből azonban a hazaiak profitáltak. Flinta büntetésének lejártakor Részegh Tamás és Rokaly Szilárd ugrott ki egy ellentámadásra, és utóbbi meg is szerezte a vezetést. Gyorsan növelhette volna az előnyt a Csíkszereda, de Krtasznoszlobodcev helyzeténél védett Polc. Egyre több lett az apróbb kakaskodás, és kevés az igazi gólhelyzet.

Az utolsó felvonás eleje viszont intenzív játékot hozott. Sulakov lövésénél a vas mentett, majd Belov bombája fejvédőn találta Polcot. A brassói oldalról sem jött a válasz: Boriszenko is csak a vasat találta el. Oda-vissza hoki kezdődött, amelyből a Sportklub jött ki jól. 48 perc pörgött le, amikor Rokaly Szilárd szerzett korongot, amellyel meglódult és bár lövése nem volt a legsikeresebb, Polc bevédte. Ez egy picit sokkolta a vendégeket, akik nem igazán találtak magukra, majd az utolsó 10 percet megnyomták. Rendre beszorították a Sportklubot, de komoly lövésig nem jutottak. 53 másodperc maradt hátra, amikor Györfyt kiállították, és jött is a brassói időkérés, illetve a kapuslehozatal. A remények csak hét másodpercig éltek, mert Sulakov kivágott korongja becsorgott az üres kapuba.

A szeredai siker után a párharc péntek este folytatódik.

Nyilatkozatok

Vaclav Novak, vezetőedző, Csíkszeredai Sportklub: „Nagyon keményen dolgoztunk végig a 60 percen át. Mindenki betartotta azon taktikai utasításokat, amelyet kértünk tőlük. Ez rájátszás, egy hosszú sorozat, ugyanakkor ez a győzelem erőt adhat a továbbiakban. Így kell továbbra is folytatnunk.”

Grag Lindqvist, vezetőedző, Brassó: „Elég jól játszottunk 60 percen keresztül. Az első gól előtt megvolt a lehetőségünk, nem éltünk vele, majd a kaptunk egy kékvonalas lövést, amiből lett a második gól. A legnagyobb problémánk ma a gólszerzés volt, annak ellenére, hogy megvolt az esélyünk erre. Ugyanakkor jól védett az ellenfél kapusa. Annak ellenére, hogy rájátszásba számított ez a találkozó, egy picit puhának találtam. Sok meccs van még hátra, meg vagyok győződve arról, hogy egy kemény párharc lesz. Ami javunkra szólhat, hogy végig négy soroztunk, míg az ellenfél csak hárommal játszott."

(Fotó: Fradi.hu)