Hatot kapott Debrecenben az FTC

2019.02.14. 23:30 |
Az éllovas Ferencváros nem bírt Hetényi Zoltánnal, így még nem tekinthető a középszakasz győztesének az Erste Ligában. Az alsóházban a Fehérvári Titánok biztosan továbbjutott újabb sikere után, a Hokiklub és a Capitals győzelme viszont összerázta a mezőnyt.

DEAC–FTC-Telekom 6-2 (2-1, 1-0, 3-1)

Nagy iramban és sok helyzettel kezdődött a meccs, majd mindkét együttes játszhatott fórban, és ekkora a zöld-fehérek dolgoztatták meg jobban Hetényi Zoltán. A DEAC a második emberelőnyét viszont már kihasználta Hetényi Péter révén a 9. percben. A Fradi egy percen belül egyenlített is: Nagy Gergő lépett ki Rafaj Attila indításával, és nem hibázott. A vendégek maradtak támadásban, ám hiába lőttek többször, az újabb gólt a debreceniek ütötték, Silló Arnold vette be Pleszkán József kapuját.

A második játékrészben is mezőnyfölényben volt a Fradi, de a DEAC jól védekezett, és Hetényi is ihletett formában védett. A hazaiak jó hatékonysággal használták ki lehetőségeiket, és a 27. percben Hugo Turcotte növelte a vezetésüket. Az FTC fórban sem tudott váltani, majd a fővárosiak kerültek hátrányba, Nagy Gergő 2+10 percet kapott.

Az utolsó harmadban sem változott az addigi forgatókönyv, Hetényivel az élen a DEAC jól állta a rohamokat, és egy kontrából újra betalált, ezúttal Hári Norbert volt eredményes.  A hazaiak magabiztosan őrizték is az eredményt, egészen az 55. percig, amikor Perrier góljával zárkózott fel a Fradi. Az éllovas nagy elánnal támadott, ám a debreceni kontrák továbbra is veszélyesek voltak, mindkét kapusnak akadt tehát dolga. Az 59. percben Fodor Szabolcs időt kért, majd lehívta kapusát, de Jakub Izacky fél percen belül betalált az üres kapuba. Az ötödik gól után is lement Pleszkán, és a Fradi egy kiállítás miatt hat a négy ellen támadott az utolsó percben, de Izacky a korongra lecsapva újra csak az üres kapuba lőtt.

A DEAC utolérte a Csíkszeredát a tabellán, a Fradinak pedig még mindig egy pont kell a középszakasz megnyeréséhez.

Nyilatkozatok

David Musial, vezetőedző, DEAC: „A szezon legjobbjai közé tartozik ez a meccs. Jól védekeztünk, Hetényi Zoli is kiválóan védett. Ez a győzelem fókuszt és önbizalmat adhat a következő találkozóra.”

Fodor Szabolcs, vezetőedző, FTC: „A tíz nap szünet után nem tudtuk ugyanazt a lendületet nyújtani, mint korábban, nem játszottunk jól. Nem játszottunk 60 percig elég keményen, nem korcsolyáztunk eleget. Bár voltak olyan periódusok, amikor jobban ment, az egész meccsen ezt kellene produkálni.”

Fehérvári Titánok–Schiller-Vasas HC 3-1 (2-0, 0-1, 1-0)

Az alsóházban Fehérvár 33 másodperc után előnybe került: Mihály Ákos kotort be egy kipattanót. A Vasas próbált váltani, és több helyzetet is kidolgozott, de az egyenlítés elmaradt. A 15. percben aztán a hazaiak emberelőnyben növelték az előnyt Beukeboom révén.

A második felvonás már jobban sikerült a Vasasnak, és a fölény góllá is érett: Szlépka Armand lövését még védte Gyenes Dávid, de a kipattanót Csiki Attila beütötte. Az utolsó játékrészben ismét a Titánok akarata érvényesült, veszélyesebben játszottak, és Tóth Balázs védéseinek volt köszönhető, hogy nem nőtt a különbség. Aztán a Vasasnak is voltak helyzetei, emberelőnyben Bödök Bence nagy helyzetét Gyenes hárította. Az ellentámadásból büntetett a Fehérvár: Balogh Bence második próbálkozásra talált be.

A sikerrel a fehérvári csapat biztosan ott van a rájátszásban.

Nyilatkozatok

Kiss Dávid, vezetőedző, Fehérvári Titánok: „Mindegyik meccs nehéz, főleg a középszakaszban, küzdeni kell a végsőkig. Tudtuk, hogy ezek a meccsek 1-2 gólon múlnak majd. Örülünk, hogy sikerült megszerezni a három pontot az utolsó hazai meccsünkön. Szeretnénk komolyan venni a többi találkozót is.

Revák Zoltán, másodedző, Vasas: „Az akarással és a hozzáállással nem volt gond. Ez a második meccs zsinórban, amikor rögtön az elején gólt kapunk, kicsit mindig az öltözőben ragadunk, pedig erre külön felhívjuk a srácok figyelmét.”

Gyergyói HK Hokiklub Budapest 2-5 (0-1, 1-1, 1-3)

A vendégek szerezték meg az vezetést az első harmad végén Csíki Zoltán találatával, noha előtte a Gyergyónak volt több lehetősége. Az egyenlítésre a második játékrész közepéig kellett várni, a remek formába lendülő Pavel Vorobjev szóló végén köszönt be. Rengeteg volt a kiállítás, Izsák Róbert és Orbán Szilárd végleges büntetést kapott bunyó miatt. A harmad utolsó percében ismét eredményes volt a Hokiklub: fórban Petres Magor szerzett gólt.

Az utolsó harmadban két és fél perc alatt eldöntötte a meccset a budapesti csapat: 23 másodperc alatt Szűcs István Gábor duplázott, majd nem sokkal később Petres is megszerezte második találatát a hibázó gyergyóiak ellen. A hazaiaknál jött is a kapuscsere, és bár Szakács Szabolcs már nem kapott gólt, társai csak eggyel tudták csökkenteni a hátrányt.

A Hokiklub a sikerrel életben tartotta továbbjutási esélyeit, és még a Gyergyó helye is veszélyben van.

EV Vienna Capitals II-Dunaújvárosi Acélbikák 4-2 (2-0, 1-0, 1-2)

A bécsiek nagy rohamokat vezettek az első harmadban, és bő negyedóra után már 2-0-ra vezettek a lassan ébredő DAB ellen. Az újvárosiak négyszer is emberhátrányban játszottak, de a gólokat egyenlő létszámban kapták. Maxa egyet előkészített, egyet maga lőtt.

A második harmadra kiegyenlítettebbé vált a játék, az Acélbikák is többet próbálkoztak, emberelőnyben is támadhattak, de a szépítés nem jött össze, sőt, a meccs felénél a Capitals ismét betalált.

Az utolsó harmad elején Nagy Márk megtörte a DAB gólcsendjét, ám a folyatásban jól őrizte előnyét a hazai alakulat. Az 58. percben Borbás Gergely Zaharcsenko helyett is mezőnyjátékost küldött a jégre, s a húzás bejött, mert Franssila csökkentette a hátrányt. Többre azonban nem futotta az erejükből, és fél perccel a meccs vége előtt Hiltunen második találatát szerezte, és az üreskapus góllal eldöntötte a meccset. A DAB-nak ez volt az első veresége az edzőcsere óta.

(Fotó: DEAC/Szepesi Boglárka)