Háromgólos hátrányból mentett pontot az FTC-Telekom

2022.11.25. 21:15 |

A Corona Brasov bár 3-0-ra is vezetett, végül hosszabbításban húzta be a zöld-fehérek elleni találkozót.

A meccs Szabó Krisztián kiállításával kezdődött, viszont a Fradi előnyös sora nem találta a ritmust a meccs elején, Kestila bombáját leszámítva a vendégek nem tudták komolyabb próbára tenni az utóbbi kiválóan védő Polcot. A kiállítást követően már öt az öt ellen feszültek egymásnak a csapatok, egyből átvette az irányítást a Brassó, Kógerék sora több lövést is kialakított, de komolyabb ziccer nem alakult ki Arany kapuja előtt. Az első harmad középső szakaszában nagy energiát mozgósítottak a hazaiak, Szabó Krisztián sora szemmel láthatóan intenzitást vitt a meccsbe, a zöld-fehérek láthatóan nem találták a letámadásnak az ellenszerét. Az összecsapás első nagy helyzete a 10. percben alakult ki, Domingue lövését Arany bravúrral hárította, Valchar pedig az üres kapuba nem tudta behúzni a pakkot. Teljesen átvette az irányítást a Brassó, aminek következtében emberelőnybe kerültek Kógerék, azonban Domingue és Valchar vezérletével több szép figura kijátszása után sem sikerült túljárni a remekül védő Arany eszén. Egyre jobban érett a brassói nyomás, nem is kellett sokat várni a hazaiak első góljára, Domingue tört be a bal oldalon az FTC harmadába, majd gyönyörű helyzetfelismeréssel vette észre a hosszún üresen ácsorgó Valchart, akinek már csak be kellett pofoznia az üres kapuba a korongot (1-0). A gólt követően Mesikammen ütközte le keményen a hazaiak játékosát, amit a bírók kettő perccel honoráltak. A játék fizikálissá vált, továbbra is az erdélyi alakulat veszélyeztetett, egy kapu előtti kavarodásban pedig Zagidullin és Karmeniemi akadtak össze, páros kiállítást követően öt a négyben folytatódhatott tovább a játék. Az első harmad utolsó szakaszában oda-vissza hoki alakult ki, néhány lövéssel veszélyeztetett a Ferencváros, de Polcot nem tudták komolyabban próbára tenni.

A 2. harmad egyből egy kettő az egy elleni megindulással kezdődött, VanWormer maradt egyedül Arannyal szemben, azonban a fiatal kapusa óriási spárgával hárította a lövést, a Brassó légiósa nem tudta megemelni a korongot Arany lába felett. Az FTC szemmel láthatóan több fizikalitást vitt a játékba, Low védte meg a kapusát túl keményen, a játékvezetők két percre kiállították a kanadai csatárt. Gyorsan felállt a hazaiak előnyös sora, mégis Kulmala tudott veszélyeztetni egy gyors kontrával. A kiegészülést követően a Fradi vezethetett egy ígéretes akciót, Tóth Adrián azonban a kapu fölé bombázott. A második harmadban a Fradi többet korcsolyázott, Kestila húzott el Polc kapuja előtt, majd lőtte fölé fonákkal a pakkot, ezután pedig a zöld-fehérek negyedik sora is be tudta szorítani a hazaiakat. Fodor Szabolcs csapatának a nyomása nem tartott sokáig, ugyanis Tóth Adrián szabálytalanságát követően újra a hazaiak kerültek előnybe a másdik harmad 7.percében. Valchar újra veszélyeztetett, Kulmala pedig nem először a mérkőzésen veszélyes kontrával vetette észre magát. Egy szép támadást követően Schaber kiválóan látta meg a kapu előtt egyedül ólálkodó VanWormer-t, és majdnem sikerült lemásolniuk egy az egyben az első gólt, Arany azonban most résen volt. Hősiesen védekeztek a vendégek, a hátrányos sor több kiváló blokkot bemutatott, ezzel párhuzamosan pedig Valchar és Kóger vezette előnyös sorok kreatívan muzsikáltak. A második harmad 10. percében pörgős hoki alakult ki, Dominge és Valchar között kivételesen működött a kémia a meccs folyamán, a harmad 14. percében meg is lett ennek a gyümölcse, Valchar egyéni kvalitása újabb gólt eredményezett, a kapu mögül bekorcsolyázott magára húzva az FTC védőjét, és körömnyi területről egy váratlan mozdulattal a kapuba lőtte a korongot (2-0). Alig telt el 1 perc, a Brassó a saját harmadában korongot szerzett, és egy gyors kontrát követően egy gyönyörű cselt meghúzva VanWormer lőtt távolról a kapuba. Kezdett szétesni Fodor Szabolcs csapata, Low veszítette el a fejét és szeretett volna elégtételt venni Szabó Krisztiánon, újabb hazai előny következhetett. Zagidulin kiváló passzt adott Gligának, de Arany óriási bravúrral meccsben tartotta a csapatát. A harmad végén Seregély Kastila és Kreisz vezérletével fel tudott állni a Frad, a kaput több alkalommal körbelőtték, de Polcnak nem kellett komolyabban aggódnia.

A szünetben Fodor Szabolcsnak sikerült felráznia a csapatát, így a harmadik harmadra teljesen más felfogásban jött ki a Fradi. Kreisz elé került a pakk, viszont nem tudta értékesíteni a ziccert, ezt követően pedig néhány pillanattal Tóth Gergő tört be jobb oldalon, majd egy szép szólót követően bombázott a kapu jobb felső sarkába (3-1). Felpörögtek az események, nem sokkal a szépítő gól után egy bulit követően a Brassó nem tudott felszabadítani, Bán Károly kapott egy kiváló passzt és magabiztosan értékesítette a helyzetét (3-2). A gólt követően Zagidulin ment el kiváló csellel, a vendégek védelme 2 perc árán tudta megállítani a csatárt. Paprikás hangulatú lett újra a meccs, több kapu előtti lökdösődés is kialakult. A Brassót hirtelen bekapott két gól, komolyabb helyzetet nem tudtak kialakítani az újabb előnyben. Visszajött a meccsbe a Fradi, Szabó Krisztián akasztását követően következhetett egy újabb előny. Becsülettel nyomtak Nagy Gergőek, Seregély tette oldalról próbára a hazaiak kapusát, majd Kulmala veszélyes lövését is hárítania kellett. Maradt a zöld-fehér nyomás, Bán lőtte néhány centivel kapu fölé a pakkot, érett az egyenlítő találat. Mi sem bizonyítja ezt jobban, egy újabb FTC-előny következhetett, Kóger ült ki 2 percre. Ezt a nyomást már nem tudták kibekkelni Polcék, egy gyönyörű Kulmala passzt követően Kestila bombázott a. kapuba (3-3). 13 perc alatt dolgozták le Nagy Gergőék, továbbra is lendületben maradtak, úgy tűnt, a Brassó elvesztette a fonalat. A harmad 15. percében az erdélyi csapat újra magára talált, Garcia lövését hárította Arany, a mérkőzés ebben a szakaszában újra Dave MacQueen csapata mozgósított több energiát, látszólag szerették volna egy negyedik góllal lezárni a már majdnem megnyert mérkőzést. 2:19-cel a vége előtt kettős hátrányba kerültek Fodor Szabolcsék, óriási nyomás nehezedett a vendég kapura, több veszélyes lövést követően Sills betörését is hárítani tudta Arany. A rendes játékidő nem hozott döntést, jöhetett a hosszabbítás.

Az túlórát a Brassó kezdhette előnyben egy áthúzódó kiállítás miatt, de ekkor még nem sikerült eldönteni a mérkőzést. Egészen 1 perc 24 másodperccel a vége előttig, amikor Sweeney, a hazaiak bekkje szólóra vállalkozott, és egy gyönyörű egyéni szóló következtében állította be a 4-3-as végeredményt.

Nyilatkozatok

Dave MacQueen, vezetőedző, Brassó: „Teljesen uraltuk a meccset. Jó munkát végeztünk azáltal, hogy távol tartottuk az ellenfelet a kaputól és korlátoztuk a gólszerzési esélyeiket az első két harmadban. Aztán eltértünk a rendszerünktől a harmadik játékrészben. Az első két gólt odaajándékoztuk, két korongvesztés után vezették az ellenakciókat. Jó csapat az FTC, kihasználja az ilyen hibákat. Beszéltünk erről a meccs előtt: ha eladjuk a korongot, akkor az átmenetekből könnyen betalálnak. Szerencsére megtaláltuk a módját, hogy két pontot szerezzünk, de csalódást jelent, hogy nem lett meg a három, főleg egy kettős emberelőnnyel. Az emberelőnyös játékon javítani kell. Megpróbáltunk változtatni, de nem úgy tűnik, hogy meglenne a kémia. A lövéseink sem a legjobbak. Sok munka vár ránk, de beszéltünk erről a csapattal, hogy nem fogunk akkor így győzni, amikor igazán számít – márpedig az a célunk, hogy a szezon későbbi részében is nyerjünk. Ha márciusban és áprilisban is így játszunk, akkor nem nyerünk semmit. 

Fodor Szabolcs, vezetőedző, FTC-Telekom: „Nagyon keményen dolgoztunk, hogy háromgólos hátrányból is fel tudjunk állni. Büszke vagyok ezért a srácokra. Kicsit lejtőn voltunk, de úgy érzem, hogy napról napra javulunk. Türelmesnek kell lennünk. Most egy fontos lépést tettünk a jó irányba, hogy javuljunk. Karaktert mutattunk azáltal, hogy visszajöttünk, jók voltak az emberhátrányos védekezések, sokat blokkoltunk. Dolgozunk tovább, és ha így folytatjuk és hiszünk a munkában, előbb-utóbb a szerencse is mellénk szegődik, és elkezdünk győzni, pontokat szerezni.