Hamar döntött a Brassó, hetedik meccs dönt az erdélyi párharcban is!

2023.03.14. 19:54 |

Hiába jött vissza a meccsbe 5 perccel a vége előtt a Gyergyószentmiklós, a hamar háromgólos előnyt szerző Brassó 3-3-ra kiegyenlítette a párharcot.

A hatodik összecsapásra MacQueen mester a megszokott összeállításban küldte pályára tanítványait, Szilassy Zoltán viszont alaposan megkeverte lapjait: Sárpátki hiányában DiDiomete lépett fel a második sorba Sylvestre és Vincze mellé, Szigeti és Sándor-Székely újra visszakerült a harmadik ötösbe. Csiszer ezúttal a negyedik csapategységben kezdett Bíró, s a keretbe újonnan bekerülő Silló Arnold mellett. A kapukban Toth és Rinne álltak.

A nagy tétre való tekintettel rendkívül fegyelmezetten kezdtek a csapatok, majd a hazaiak fokozatosan átvették az irányítást. Az első nagy helyzetre 6 percet kellett várni, VanWormer ritkán látott bravúros mozdulattal úgy vette le a pakkot a levegőből, hogy rögtön helyzetbe is került, a kipattanót Kóger durrantotta a vasra. Ezt követően többnyire a GYHK harmadában folyt a játék, nagyon érett a hazaiak vezető találata, ami 12. minutumban meg is született: először Gliga hozta helyzetbe Valchart, az aranysisakos pár centit még tévesztett, majd néhány momentummal később Rinne mamutjáról jött ki a korong, a kipattanót Gliga szemfülesen a kapuba kotorta (1-0). Az első kiállításra 13 percet kellett várni, de Schaberék ekkor még nem tudták megduplázni előnyüket, viszont a gyergyói kiegészülést követően egy bulielhozatal után Sillshez került a játékszer, aki gondolkodás nélkül azonnal tüzelt, s elképesztően nagy gólt ragasztott a rövid felsőbe (2-0). Az első játékrészben a lőlap szerint is számottevő fölényben játszottak a hazaiak (21:8), illetve külön kiemelendő Sills játéka, a kanadai légiós több szép csellel és betöréssel hívta fel magára a figyelmet.

A második játékrészt már energetikusabban indították a szentmiklósiak, az újabb gólt azonban a brassóiak ünnepelhették: a 25. minutumban hiába született GYHK-gól, a találatot gyergyói szabálytalanság előzte meg, ezért következhetett a második hazai emberfór, amiből VanWormer révén a barcaságiak 3-0-ra módosították a találkozó állását. A harmadik bekapott gól nagyon megzavarta a vendégeket, a korongbedobás után Domingue kis híján belőtte a negyediket is, Rinne óriásit bravúrral tartotta meccsben csapatát. A játékrész közepén csak megérkezett a mérkőzésbe Szilassy Zoltán együttese is, a piros-fehérek teljesen átvették a kontrollt, de Bodóék ekkor még csak kapuvasig jutottak. Nem úgy, mint a 39. percben, amikor is Bors akadt össze DiDiomete-tel, a csetepatét követően a hazai bekk kapott kisbüntetést, amit a vendégek speciális egysége ki is használt: Haaranen távolijába Tranca szúrt bele, Toth tehetetlennek bizonyult (3-1)

A záró felvonásban mindkét ketrec előtt adódtak lehetőségek, ment előre becsülettel a Gyergyó, viszont a hazaiak sem ültek rá az eredményre, így pörgős hokit láthatott a publikum. Öt perccel a vége előtt Clarke szerette volna felkérni keringőre Bodót, az akciót kettő perces büntetéssel honorálták a játékvezetők, aminek következtében a vendégek Sylvestre álomgólja révén szépíteni tudtak (3-2). A végén Szilassy Zoltán még lehozta kapusát, a találkozó végeredményét pedig VanWormer állította be, aki üres kapura szerezte meg második találatát (4-2). Egyenlített tehát a párharcban a Brassó, a mindent eldöntő hetedik találkozóra pénteken kerül sor, ezúttal újra Gyergyószentmiklóson.

Nyilatkozatok

Dave MacQueen, vezetőedző, Corona Brassó: „Le a kalappal a srácok előtt. Készen álltunk ezen az estén és bele is vetettük magunkat. A szezonunk volt a tét, és dicséret illet mindenkit: rengeteg lövést blokkoltunk, a kulcs pedig a harmadik gólunk megszerzése volt, ami megadta a kellő önbizalmat. De nem győzöm kiemelni a kitartást és az akaratot, amit ez a 22 játékos kihozott magával az öltözőből.”

Szilassy Zoltán, vezetőedző, Gyergyói HK: „Sajnos rosszul kezdtünk – vagy inkább úgy mondanám, nagyon rosszul –, az első harmadunk és a második első fele ráment erre. Nem voltunk azon a szinten, amin akartunk, és ez sokba került. A meccs második fele után már elvesztettük a meccset. Keményebben kezdtünk korcsolyázni, védekezésben és támadásban is, és több lövésünk volt, még a második lehetőségeinken is sokkal jobban dolgoztunk. De ekkor már késő volt, és ez az oka a vereségünknek. Úgyhogy hetedik meccs jön, ami szerintem egy hihetetlen összecsapás lesz a saját közönségünk előtt. A hazai pálya előnye jellemzően kifizetődik, remélhetőleg egy konzisztens hatvan percünk lesz pénteken – természetesen nyerni akarunk a fantasztikus szurkolóink előtt.”