Győztek az erdélyi csapatok és a DEAC

2022.01.15. 20:45 |

A Titánok két góllal is vezettek a címvédő otthonában, végül a Csíkszereda fordítani tudott. A Gyergyó a Fradot, a Brassó a DVTK-t verte, míg a DEAC Dunaújvárosban nyert.

SC Csíkszereda-Titánok 8-6 (2-2, 3-3, 3-1)

A Csíkszereda jól kezdett, a 6. percben már két góllal vezetett, a fehérváriak viszont ledolgozták a hátrányt Dudkin és Ambrus révén. Sőt, a második harmad elején kettős fórba kerültek a Titánok, és ezt kihasználták, majd egy sima fórt is belőttek, így 4-2-re vezettek. A Sportklub gyorsan egyenlíteni tudott, majd Stach emberelőnyben a vezetést is megszerezte – a három gólhoz két és fél perc kellett. Azonban a vendégek tartották magukat, Jábor villámgyorsan egyenlített. Az éllovas az utolsó felvonás elején rögtön gólra váltott egy fórt, majd másfél percen belül egy másikat is, mindkétszer Láday talált be, ezzel már mesterhármasig jutva. A Titánok még innen is megpróbáltak visszajönni, és Ambrus emberhátrányból csökkentette a különbséget. Egymás után jöttek a büntetések mindkét oldalon, O’Connor pedig négy a négy ellen bevágta a nyolcadik hazai gólt. A Titánok még kettős előnyben próbálkozhattak a feltámadással, de a rutinosabb csapat megőrizte a vezetést.

Nyilatkozat

Rico Rossi, vezetőedző, SC Csíkszereda: „Egyáltalán nem volt egy jó találkozó. Nem vettük annyira komolyan őket, amennyire kellett volna. A végjátékban az emberelőnyben szerzett gólok végül az előnyünkre váltak. Nincs kétségem afelől, hogy a csapat újra egyben lesz a következő találkozókra. Nehézséget okoz felkészülni az olyan találkozókra, amelyek könnyű győzelemnek ígérkeznek.”

Anatoli Bogdanov, vezetőedző, Titánok: „Rendkívül büszke vagyok a csapatomra azért, ahogyan végigjátszották a hatvan percet egy ilyen klasszisokból álló rivális ellen. A hat lőtt gólunkkal többet is kihozhattunk volna a meccsből. Aki kint volt a csarnokban, látta, hogy mi történt. Ma este, úgy érzem, megloptak bennünket. Erre pedig nem találok szavakat."

Brasov Wolves-DVTK Jegesmedvék 5-4 (1-0, 2-2, 2-2)

A DVTK háromszor tudott egyenlíteni a brassói vezetés után – Mattyasovszky két gólt lőtt –, de utána két emberelőnyből is gólt lőttek a hazaiak. Walker találata még visszahozta a reményeket, a végén a kapust is lehozta Tokaji Viktor, de az ötödik gól nem jött össze. A Brassóból MacDonald duplázott.

Nyilatkozat

Dave MacQueen, vezetőedző, Brassó: „A DVTK remek csapat, most talán a legjobb formában játszó hokisai vannak. Jó, hogy amikor betaláltak, mi rögtön tudtunk válaszolni, de nem játszottunk elég elszántan a kétgólos vezetés birtokában. Elviseltük a nyomást, elég jól játszottunk ahhoz, hogy győzzünk.”

Tokaji Viktor, vezetőedző, DVTK: „Lassan kezdtünk, de utána megújultunk. Szoros, küzdelmes meccset játszottunk. Megvoltak a helyzeteink, vissza tudtunk jönni mindig. Legalább egy pontot megérdemeltünk volna az erőfeszítésekért.”

Gyergyói HK - FTC-Telekom 4-1 (3-0, 1-0, 0-1)

A Gyergyó az első harmad második felében hét perc alatt lőtt három gólt, ebből kettőt emberelőnyben. Vincze Péter a 25. percben ismét eredményes volt, megint fórban, ezzel gyakorlatilag eldőlt a meccs. A hazaiak nem követtek el olyan hibákat, mint egy nappal korábban a DVTK ellen, nem engedték az ellenfelet belelendülni. Fradi az utolsó felvonásban sokat támadott, Tóth Adrián szépített is, de másra nem volt képes a zöld-fehér alakulat.

Nyilatkozat

Szilassy Zoltán, vezetőedző, Gyergyó: „A második harmad egy hoki IQ-teszt volt, hogy a 3-0-s előnyt hogy kezeljük, miután már többször elszórakoztuk a vezetésünket. Most jól oldottuk meg, jól éltünk az előnyökkel, kihasználtuk a lehetőségeinket. Veszélyes volt az FTC, nem volt szabad belemennünk az ide-oda hokiba, hanem kontrollálni kellett a meccset. A harmadik harmadban sok kiállítást szedtünk össze, és nem csak az emberhátrányokat, hanem a saját tempónkat is megöltük. Hétfőn is a három pont a célunk, a Titánok elleni is szép kihívás lesz.”

Fodor Szabolcs, vezetőedző, FTC-Telekom: „Nagyon kevesen vagyunk, 14 játékossal fejeztük be a meccset, akik szerepeltek, azok között sem mindenki teljesen egészséges. Szépen haltunk meg, le a kalappal a srácok előtt. Öt az öt ellen 1-1-re hoztuk a meccset, utolsó harmadot megnyertük. Szívünk a helyén volt, mindent kiadtunk magunkból, a végsőkig küzdöttünk, ez erre volt elég. Hétfőn megpróbálunk Brassóban pontot gyűjteni.”

Dunaújvárosi Acélbikák-DEAC 3-7 (1-2, 0-1, 2-4)

A debreceni vezetésre gyorsan válaszoltak a hazaiak, ám Sági találata után újra a DEAC állt jobban. A vendégek a második harmadtól folyamatosan növelték a különbséget, 6-1 után kapust is cseréltek az Acélbkák. Az utolsó tíz percben a DAB csak kozmetikázni tudott az eredményen.

Nyilatkozat

Azari Zsolt, csapatvezető, Dunaújváros: „Egyáltalán nem ezt beszéltük meg, igazából semmi nem valósult meg abból, amire készültünk. Sajnos a küzdőszellem sem volt megfelelő az elejétől, talán ötgólos hátrányban ébredtünk fel, ami megengedhetetlen. Könnyű gólokat ajándékozunk már meccsek óta az ellenfeleinknek, érthetetlen, miért nem tudunk jobban odafigyelni. Sajnálom nagyon, a szurkolóink nem ezt érdemlik, ennél sokkal harciasabb játékot vártunk a fiúktól.” 

Kecskeméti Áron, másodedző, DEAC: „Összességében büszkék lehetünk a srácainkra, hiszen egy pillanatig sem foglalkoztunk azzal, hogy milyen kerettel jöttünk el a mérkőzésre. Azt tettük, amit egy profi mentalitású brigádnak tennie kell, beleálltunk a kemény munkába, s ez egy nagyon szép eredménnyel zárult. Gratulálok Gönczi Lajosnak, lehetőséget kapott ma a kapuban és élni is tudott vele.”