Győzött a Dunaújváros az edzőváltás után

2020.01.15. 23:26 |
A DAB a sikerrel feljött a negyedik helyre az Erste Ligában. A címvédő FTC fölényes győzelemmel zárta az alapszakaszt.

FTC-Telekom–Schiller-Vasas HC 5-1 (2-0, 1-1, 2-0)

A címvédő már 45 másodperc után előnybe került, Switzer vette be Sági kapuját – repülhettek a plüssállatok a jótékonysági felhívás jegyében. A Fradi teljesen uralta az első harmadot, a Vasas háromszor tesztelte Nagyot a kapuban. A hazaiak Pavuk góljával a 18. percben megduplázták előnyüket.

A második játékrész már kiegyenlítettebben alakult. Az FTC egy kivédekezett fór után Tóth Renátó révén a 27. percben újabb gólt szerzett, de a vendégek a harmad végén szépíteni tudtak Inglis találatával.

A Vasas az utolsó felvonást fórban kezdhette egy áthúzódó kiállítás miatt, de a Fradi hátrányban is betalált, Juuselának ez volt az első magyarországi gólja. Hét perccel később hasonló volt a forgatókönyv: Vasas-emberelőny, Fradi-gól, ezúttal is a január elején igazolt finn csatártól. A vendégek még két kiállítást kaptak, de az eredmény már nem változott.

Az FTC így 80 ponttal zárta az alapszakaszt, és a következő fázist a második helyről várhatja.

Nyilatkozat

Dunaújvárosi Acélbikák-Corona Brasov 7-5 (2-2, 2-1, 3-2)

A DAB már új edzővel vágott neki az alapszakasz utolsó meccsének. A kispadról már a szerdán kinevezett David Leger irányította és figyelte a játékot. Az 51 éves kanadai edző nem lehet ismeretlen a dunaújvárosi szurkolók előtt, ugyanis Donald MacLean segítőjeként már dolgozott az együttesnél a 2014/2015-ös szezonban, ám akkor családi okok miatt távozni kényszerült.

Az első percekben nyomott a Brassó, a 11. percben Dósa emberelőnyös találatával mégis a hazaiak szerezték meg a vezetést. Két percig örülhettek ennek Acélbikák, mert a vendégek Zagidullin szintén fórból szerzett találatával hamar egyenlíteni tudtak, ám Somogyi szűk ötven másodperccel később ismét a hazaiakat juttatta vezetéshez. A folytatásban több nagy helyzetet is kihagytak az újvárosiak, s ezt a 18. percben Tranca büntette meg, újfent egyenlítve.

A második harmad elején négy percig játszhatott emberelőnyben a Brassó, de ezt a DAB kibekkelte. A harmad derekán viszont tehetetlenek voltak, miután Boriszenko kontrából a vendégeket juttatta vezetéshez. Az újvárosi válasz sem késett sokat, Mazurek kotorta be a korongat a 33. percben, majd 22 másodperccel később Turcotte közelről volt eredményes, így újra a hazaiak vezettek.

Az utolsó harmadot is jobban kezdte a DAB, Somogyi remek egyéni megoldásával a második emberelőnyt is sikerült gólra váltani. A Corona azonban nem adta fel, és két perc alatt Borisenko bombagóljával, valamint Franko lövésével kiegyenlített. A küzdelem folytatódott, és az Acélbikák továbbra is hatékonyabbak voltak a kapu előtt: a 48. percben Gebei ért bele Kovács kapu elé lőtt korongjába, idei első góljával újra vezetéshez juttatta a csapatot. Az 54. percben Azari fórból növelte a különbséget, és bár a Brassó a végén még a kapuslehozatalt is megpróbálta, már nem tudott betalálni.

A Dunaújváros így feljött a negyedik helyre. Akkor tudja megőrizni ezt a középszakasz előtt, ha a DEAC csütörtökön nem szerez pontot a Csíkszereda vendégeként.

(Fotó: Nagy Gergő / DAB)