Győrben is győzött a DEAC

2020.11.13. 23:22 |

A Titánok jól kezdtek, de a debreceniek fordítani tudtak az Erste Ligában.

Titánok-DEAC 1-4 (1-0, 0-1, 0-3) 

Győrben négy teljes sorral tudtak kiállni a hazaiak, míg a vendégeknél első meccsét játszotta az utóbbi években Kanadában és Finnországban szereplő Mihalik András.

Pörgősen indult a meccs, a DEAC-nak volt több helyzete, de a 8. percben a Titánok kerültek előnybe Dézsi góljával. A kiállítások miatt négy a háromban is támadhattak a hazaiak, de az eredmény nem változott.

A debreceni csapat egy áthúzódó büntetéssel nem tudott élni, utána viszont Bogesic egyenlített, Gyenes előtt takarták a kilátást. A vendégek játszottak fölényben a folytatásban is, de ekkor nem tudták megszerezni a vezetést. A Titánok kettős fórban is játszhattak, ám Hetényi is a helyén volt.

Az utolsó harmad kiállításokkal indult, aztán a büntetését letöltő Izacky passzából Szűcs volt eredményes – sorozatban második meccsén talált be a debreceni csatár. A Titánok újabb fórt hagytak kihasználatlanul, ezt pedig megbüntette a DEAC. ás Novotny növelte a különbséget. A hajrában újabb kiállítást bekkeltek ki a vendégek, majd miután Gyenes lekorcsolyázott, Sándor Flórián is bevette a kaput, lövése több védőn is megpattant.

A Titánok az FTC után újabb élcsapattól nem tudtak pontot csenni. Jövő héten erdélyi út vár a csapatra. A DEAC megközelítette az éllovas MAC HKB-t, és készülhet a keddi, UTE elleni csatára.

Nyilatkozatok

Kasper Vuorinen, vezetőedző, Titánok: „Jól kezdtünk. Mostanában voltak gondjaink a mérkőzések elejével, a másodedzőnk és persze a játékosok most oroszlánrészt vállaltak ebben és az első 15 percben remekül jégkorongoztunk. Aztán valahogy ez elveszett. Ezen a szinten pedig nehéz visszajönni, ha ennyi előnyt adsz az ellenfelednek. Mi pedig pont ezt tettük. A helyzeteink megvoltak, de nem tudtunk elég gólt lőni. Ma nem a legjobb formánkat nyújtottuk, de ennek az is volt az oka, hogy az ellenfelünk 45 percig kiválóan játszott.”

David Musial, vezetőedző, DEAC: „Az első harmadban, úgy gondolom, jól játszottunk. Megvoltak a helyzeteink, aztán a Fehérvár vezetést szerzett, nem a saját játékunkat játszottuk de a második harmadban mentünk tovább előre és a harmadikban már a helyzetek is bejöttek és gólokat szereztünk. Ma remekül működött az emberhátrányos védekezésünk, elemeztem a Fehérvár előnyös játékát, ami az elmúlt találkozókon nagyon hatékony volt. Erre az edzéseken készültünk is.Ez volt a kulcs ma. Kivédekeztük a hátrányokat és gólokat is lőttünk. Örülök a mai három pontnak, mert a Fehérvár egy fiatal, jó csapat, akik ellen nehéz játszani.”