Gólzáporos mérkőzésen jöttek fel a harmadik helyre a Jegesmedvék

2022.10.22. 18:18 |

A DVTK már 5-1-re is vezetett a harmadik harmad elején, ám a Fradi nem adta fel, a végjátékban kis híján kiegyenlített.

A Fradinál továbbra is hiányzott Marva, a második és harmadik sorban helyet cserélt Kaijser és Tóth Adrián, míg Kozma Dávid lecsúszott a negyedikbe. A hazai kapuban Nagy Kristóf kezdett, cseréjeként Földest nevezte Fodor Szabolcs. A vendég Jegesmedvéknél Miskolczi Márk újból játékra jelentkezett, Szalay Boldizsár élete első, Trozsák Ádám második felnőtt mérkőzését játszotta.

Fizikális játékkal kezdődött a mérkőzés, a hetedik percben páros kiállítást fújtak a játékvezetők, 4 a 4 ellen megszerezte a vezetést a Fradi: Nilsson átadására kiszúrt Voris, de a lett kapus nem érte el a korongot, Kestila a hálóba lőtt. A 12. percben újból egyszerre pihent a büntetőpadon egy-egy hazai és vendég játékos, majd Kiss Rolandot bontotta le Brayden Low, a kanadai légióst véglegessel küldték öltözni, a válogatott hátvéd nem tudta folytatni a mérkőzést. Az emberelőny során probléma akadt a palánkkal, üveget cserélhettek a Tüskecsarnok munkatársai. Az 5 perces fór nagy részében nem igazán tudott lehetőséget kialakítani a DVTK, ám a lejárat előtt egy Vas-Razumnyak-Blasko háromszög végén a szlovák játékos egyenlített. A 19. percben már vezettek is a miskolciak, Lövei lőtte be Vas keresztpasszát egy újabb emberelőny során.

A második felvonás egy ideig a kiállításokról szólt, a DVTK kettő, az FTC három kisbüntetést kapott, Kreisz felesleges büntetéséből Páterka adta be a korongot Razumnyaknak, aki 1-3-ra alakította az állást. A 36. percben Szirányi bombázott a kékről, lövésébe beleérhetett Farkas Márton, a gólt a fiatal miskolcinak adták. A harmad végén Ritó lőhetett volna újabb gólt.

A harmadik játékrészt is ferencvárosi emberhátrány nyitotta, ezt is kihasználták a Jegesmedvék: Razumnyak lopta a távolságot, majd megszerezte önmaga második, csapata ötödik gólját. 20 másodperccel később szépített a Fradi, Kulmala ért bele egy lövésbe a kapu előtt, Voris védett, a kipattanót értékesítette a magyar válogatott támadó. Három gólos előnyét remekül menedzselte Tokaji Viktor együttese, majd a hajrában Páterkát küldték ki pihenni két perce a bírók, Fodor Szabolcs lehívta kapusát, így 6 a 4 ellen próbálkoztak a hazaiak. Kisvártatva Skrabov ütközte le szabálytalanul Tóth Adriánt, a kettős előny lejártát követően pár másodperccel Betteridge értékesített egy kipattanót. Nagy Kristóf ismét lekorcsolyázott, egy támadó bulit követően Betteridge lövése újból utat talált Voris mellett, 4-5. Hat másodperccel a vége előtt újból szabálytalankodtak a Jegesmedvék, a Fradi több lövést is megeresztett, de a vendégek hősies védekezése nem engedélyezte az egyenlítést. A DVTK Jegesmedvék négy emberelőnyös góllal 5-4-re győztek a Tüskecsarnokban a későn ébredő FTC-Telekom ellen. A borsodiak győzelmükkel felléptek a dobogó harmadik fokára, legközelebb csütörtökön fogadják a Brassót, míg a Fradi egy nappal korábban a Gyergyó ellen játszik ugyanúgy hazai környezetben.

Nyilatkozatok

Fodor Szabolcs, vezetőedző, FTC-Telekom: "Azt gondolom, hogy jól kezdtük a mérkőzést és jól álltunk bele a meccsbe! Vezettünk is 1-0-ra, aztán előjött egy olyan identitásunk, amit nagyon ritkán látunk, talán mostanában a Kontinentális Kupán volt a Csíkszereda ellen, mint valami, nem megbántva a tizenéveseket, de egy U10-es csapat szintjén játszottunk. Olyan hibákat csináltunk, olyan butaságokat, amire az U10-es edző is azt mondja, hogy jézusom, ezt nem lehet csinálni! Túl sok ember a jégen, neki megyünk a kapusuknak, szóval tényleg olyan hibák, amik elfogadhatatlanok ezen a szinten! Utána viszont produkáltunk egy olyan utolsó 10 percet, meg utolsó kettőt, ami még keserűbbé teszi az ízét az egésznek. Mert ha így tudunk játszani, így tudunk küzdeni az utolsó 10 percben akkor miért nem tudunk 60-ban is így játszani? Ez a Ferencváros, itt nem adhatja fel senki! De igazságtalan lett volna, ha ezt behúzzuk és megnyerjük. Általában az élet azt adja, amit kell és nem azt, amit szeretnél. Sajnálom, hogy nem jöttünk vissza, de talán így jobb és átérezzük, hogy 60 percig kell jégkorongozni! Ez kell ha ebben a ligában pontokat szeretnénk gyűjteni."

Tokaji Viktor, vezetőedző, DVTK Jegesmedvék: "Biztosan több őszhajszálam lett ez alatt a meccs alatt. Való igaz, hogy az előző szezonban is kicsiken múlott, most azért sikerül annyi előnyt kovácsolnunk, hogy bár a vége izgalmasra sikerült és tudtuk, hogy ez nem lesz egy könnyű mérkőzés a 2. harmad után sem. Azután sem, hogy belőttük az ötödiket, hiszen egyből utána jött a válasz. Próbáljuk mindig elfelejteni ilyenkor az eredményjelzőt, de nagyon örülünk annak, hogy nyertünk, mert győzni mindig jó, és megtanulni győzni talán a legnehezebb!"